„Pisikártya”, alacsony bérek, vendégmunkások? Kemény hangnemben reagált a Master Good a rabszolgamunkával kapcsolatos vádakra
NLC
2026-06-16 14:03
Reagáltak a rabszolgamunka vádjára
Az elmúlt napokban nagy visszhangot kaptak azok a beszámolók és közösségi médiás bejegyzések, amelyek a Master Good működésével kapcsolatban fogalmaztak meg kritikákat. A vállalat most részletes közleményben reagált a felmerült állításokra.
A cég szerint nem igaz, hogy a dolgozók 200 ezer forintos fizetésért dolgoznának. Tájékoztatásuk szerint a teljes fizikai állomány átlagos bruttó keresete 2026-ban 627 505 forint, míg az átlagos nettó kereset 450 623 forint volt. A vállalat hozzátette, hogy ezek az összegek már tartalmazzák a műszakpótlékokat és a túlórák díjazását is.
A közlemény kitér a munkakörülményekkel kapcsolatos kritikákra is. Az elmúlt napokban több helyen megjelent az az állítás, hogy a dolgozók csak külön engedéllyel vagy úgynevezett „pisikártyával” használhatják a mosdót. A Master Good ezt határozottan cáfolja. A cég szerint ilyen rendszer nem létezik náluk, és nincs olyan biztonsági őr sem, aki visszatartaná a munkavállalókat a mosdóhasználattól.
A vállalat ugyanakkor elismeri, hogy a termelés egy részében szalagmunkát végeznek, ezért ha valaki elhagyja a munkaállomását, azt jeleznie kell a vezetőjének. Ilyenkor egy helyettesítő munkatárs veszi át a feladatát, hogy a termelés folyamatos maradhasson.
Miért dolgoznak külföldiek a cégnél?
A közlemény egyik legfontosabb pontja a külföldi munkavállalók foglalkoztatására vonatkozik. A Master Good hangsúlyozza, hogy a cégcsoport és integrációja közel 4000 embernek ad munkát Magyarországon, és a munkavállalók 85 százaléka magyar.
A vállalat szerint a külföldi dolgozók nem magyar munkavállalók helyére érkeztek, hanem olyan pozíciókba, amelyekre hosszú időn keresztül nem találtak elegendő hazai jelentkezőt. Álláspontjuk szerint ezeknek a munkaköröknek a betöltése nélkül a termelés és a tervezett fejlesztések sem lennének biztosíthatók. A cég arra is felhívta a figyelmet, hogy az élelmiszeriparban számos munkakör sajátossága a hűtött munkakörnyezet és a korai munkakezdés. Ezek a körülmények sok esetben megnehezítik a munkaerő toborzását.
Megszólaltak az állami támogatásokról is
A Master Good reagált azokra a kritikákra is, amelyek az állami támogatásokkal kapcsolatban jelentek meg. A vállalat szerint a támogatásokat nem működési költségekre, bérekre vagy osztalékfizetésre fordították, hanem konkrét beruházások megvalósítására.
A közlemény szerint a jelenleg tervezett, 145 milliárd forintos kisvárdai fejlesztés finanszírozásának közel 80 százaléka saját forrásból és banki hitelből valósul meg, míg a fennmaradó rész származik állami és európai uniós támogatásból.
A cég azt is közölte, hogy 2025-ben összesen mintegy 16,85 milliárd forint adót, járulékot és egyéb közterhet fizetett be különböző jogcímeken.
Jogi lépéseket is kilátásba helyeztek
A négy generáció óta a magyar baromfiágazatban tevékenykedő családi vállalkozás közleménye végén hangsúlyozta: tisztában vannak azzal, hogy nem hibátlanok, ugyanakkor állításuk szerint mindig arra törekedtek, hogy tisztességes munkahelyeket teremtsenek és Magyarországon hajtsanak végre beruházásokat.
A vállalat szerint az elmúlt napokban számos ellenőrizetlen vagy félrevezető információ jelent meg velük kapcsolatban. Azt közölték, hogy azokkal szemben, akik tudatosan valótlan állításokat terjesztenek és ezzel sértik a cég jó hírnevét, szükség esetén jogi lépéseket tesznek.
via
Fotó: illusztráció, Getty ImagesThe post „Pisikártya”, alacsony bérek, vendégmunkások? Kemény hangnemben reagált a Master Good a rabszolgamunkával kapcsolatos vádakra first appeared on nlc.