● news.bsdnet.hu

„ Az országot nemcsak, sőt sokszor nem elsősorban a politikusai vezetik, hanem az üzleti, az egyetemi, a tudományos, a kulturális élet meghatározó személyiségei is. Őket együtt elitnek szokás hívni. Hazánk pedig szélsőségesen elitvezérelt ország. ” (Publius Hungaricus, A féltudású magyar elit, 2007) Lannert Judit nevű kutatót nem lát a Scopus nevű adatbázis, noha…. Setényi János egy cikkét látja, de egyetlen idézet nélkül, noha dittó. A liberális és konzervatív oktatáskutatás összecsapása döntetlen eredménnyel zárult. Navracsics Tibornak nincs egyetlen idézete sem, Stumpf Istvánnak azonban van tizenegy, ami nyilván kevés lenne egy közepes brit egyetemen egy tanársegédi álláshoz, tehát a semminél valamivel több, de távol a tisztes középszertől. Egész tudományterületek vannak, ahol nincs egyetlen igazán komoly ember sem, ahol gyakorlatilag nincs tisztes középszer sem. Bruno van Pottelsberghe Corvinus-rektort olyan kollégái támadják, akiknek a Scopus-idézettsége kevesebb, mint az ő idézettségének a huszada. Na, ezt egészen biztosan nem kellene leírnom, mert ki fogok érte kapni. Ezektől még nem kaptam ki, de egyszer élünk. Van Pottelsberghe veszített. Április tizenkettedikén veszített, ahogy Setényi János, Navracsics Tibor és Stumpf István is. Senkit sem érdekel valójában, hogy ők komoly emberek-e vagy sem. Az a lényeg, hogy melyik oldalon állnak, és hát nem a jón. Szerencsére Lánczi András, Schmidt Mária és itt jönne egy hosszabb lista annyira gyengék a saját szakmájukban, hogy április tizenkettedike pont a megfelelő irányban sújtott le, pont amennyire egy ilyen hercig naptári napnak sújtania kell. A 2007-es év féltudású elitjét is áprilisi napok tüntették el. Senki sem kérdezte meg, hogy biztosan igaza volt-e Publius Hungaricusnak. Tetszettek volna választásokat nyerni, még ma is elit lennének, tévéstúdiókban osztanák az észt, és a fészbuk-értelmiség, my personal favourite, tapsikolós gifekkel jelezné nekik, hogy tudják róluk, teljesen megérdemelten ők mondják meg, merre van az arra. Lannert miniszter megkérdezi az egyetemi polgárokat arról, hogy milyen legyen a magyar felsőoktatás. Ő soha életében nem járt nyugati egyetemre, akik válaszolni fognak, jó eséllyel szintén nem, de április tizenkettedike megfelelő oldalán álltak. A kedves Olvasó most azt kérdi, hogy nekem tényleg semmi sem jó? Felhívom a kedves Olvasó figyelmét, hogy ez egy poszt, nem egy Molotov-koktél vagy egy tankhadosztály. Megint olvastam valamit Lannert Judittól, és rétegszociológiai terminológiával élve kicsit felbasztam rajta az agyam. Ami teljesen OK, én kerestem a bajt, minek ilyesmit olvasni. Az írás kilenc éve jelent meg, és Tehetséggondozási lufi a címe. Az utolsó bekezdést megosztom a kedves Olvasóval, hogy elmagyarázhassa, mennyire rosszul látom: „ El kellene felejteni ezeket a szavakat, mint tehetséggondozás és felzárkóztatás. Ha bármikor olyan ingerünk támadna, hogy ezeket a szavakat használnánk, mondjuk helyette, hogy gyermekközpontú pedagógia. És ha elbódulnánk a verseny és aranyérem szavaktól, mondjuk helyette, hogy kreativitás és innováció. Hátha egyszer bejön. És ha megint kiállna valaki dicsekedni a magyar tehetséggondozással, kiáltsuk végre, hogy a király meztelen !” Azt mindig szerettem, amikor a wokerati megmondja, hogy mely szavak helyett egészen pontosan mely szavakat kell használni. Amúgy szerintem a Scopus-nullában is van valami erotikus, de azért a gyufakihúzásban is tartanék némi mértéket. Minden jól van, éljen a forradalom, nézzünk együtt parlamenti közvetítést, de szerintem írdogálhatok én is, ha írdogálásra támad kedvem.