● news.bsdnet.hu

Az utóbbi években új dimenziókat nyitottak az elhízás kezelésében a GLP–1 receptoragonisták, köztük a szemaglutid hatóanyagú gyógyszerek. Egy friss vizsgálat szerint azonban a páciensek olyan mértékben hagyatkoznak a kezelésre, hogy az már a testmozgás rovására megy. Az illinois-i HSHS Saint John's Kórház orvosai és kutatótársaik olyan elhízással élő emberek aktivitási adatait elemezték, akiknek GLP–1 gyógyszert írtak fel. A vizsgálat alapjául Fitbit-eszközökkel rögzített mozgásadatokat használtak fel. A kutatók az amerikai „All of Us” egészségügyi program adatbázisából választották ki azt a 753 résztvevőt, akiknél a gyógyszer felírása előtti és utáni aktivitási adatok egyaránt rendelkezésre álltak. A vizsgált készítmények között szerepeltek a szemaglutid- és tirzepatid-alapú gyógyszerek, valamint régebbi hatóanyagok, például a liraglutid és a dulaglutid. Az eredmények szerint a résztvevők fizikai aktivitása összességében csökkent a kezelés megkezdését követően. Az átlagos napi lépésszám 5047-ről 4487-re esett vissza, míg a közepes vagy intenzív mozgással töltött idő napi 28 percről 22 percre csökkent. A testmozgás nem a fogyás elsődleges tényezője, de fontos szerepet játszik az egészség megőrzésében. Fogyás során ugyanis nemcsak zsírszövet, hanem zsírmentes testtömeg is elveszhet, amelynek része lehet az izomzat is. A rendszeres mozgás segíthet mérsékelni ezt a folyamatot, és hozzájárulhat a fizikai erőnlét fenntartásához. A GLP–1 terápiák átlagosan hatékonyabb fogyást eredményeznek, mint az önmagában végzett életmódváltás. A kutatók ezért arra voltak kíváncsiak, hogy a jelentős testsúlycsökkenés miként befolyásolja a betegek mozgási szokásait. A vizsgálat eredményeit az Endocrine Society éves konferenciáján, az ENDO 2026 rendezvényen mutatják be . Mivel a kutatás egyelőre konferencia-előadás formájában ismert, az eredményeket óvatosan kell értékelni. A szerzők arra is felhívják a figyelmet, hogy korábbi kutatások és nagyobb klinikai vizsgálatok alapján a GLP–1 gyógyszereket szedők fizikai funkciói általában javulnak, és az izomvesztés sem jelent minden esetben komolyabb problémát. A kutatók szerint ugyanakkor egyes csoportoknál – különösen idősebb embereknél – nagyobb lehet az izomvesztés kockázata. Megállapításuk szerint a fogyás önmagában nem feltétlenül vezet aktívabb életmódhoz, ezért szükség lehet olyan programokra és beavatkozásokra, amelyek a gyógyszeres terápia mellett a fizikai aktivitás fenntartását is támogatják.