← Vissza

news.bsdnet.hu

színházszínház5 májusi színházi premier – az Angyalok Amerikában 2. részévelBár már a következő szezon premierjeit hirdetik meg a színházak, azért még idén májusban is tartanak bemutatókat. Íme az ötös válogatásunk felolvasó színházzal, új kortárs magyar drámával és egy színdarab második részével.

Port.hu 2026-05-10 13:30
Bár már a következő szezon premierjeit hirdetik meg a színházak, azért még idén májusban is tartanak bemutatókat. Íme az ötös válogatásunk felolvasó színházzal, új kortárs magyar drámával és egy színdarab második részével. A Radnóti Színház tavaly mutatta be Tony Kushner ikonikus művét, azAngyalok Amerikában első részét, a Küszöbön az ezredfordulócíműt. Nagy Péter István rendezésében a héten volt a premierje a második résznek, a Peresztrojkának. Ez nem jelenti azt, hogy leveszik az elsőt, sőt, egymást követő napokon játsszák majd. Magyarországon először a Vígszínház rekonstrukciója idején, a sátorban mutatták be Rudolf Péter rendezésében a mű első részét. A Nemzeti Színház 2012-ben a két teljes estés színdarabot a világon először egy előadásba összevonva játszhatta a szerző engedélyével, Szálinger Balázs költő új fordításában. Ezt Andrei Serban rendezte, és szerepelt benne László Zsolt is, aki most a radnótis produkcióban szintén látható, bár más szerepben. Megjelenik a dráma két része Upor László fordításában, a Selinunte Kiadó gondozásában. A könyvbemutatót a Radnóti Színház rendezi május 10-én, vasárnap azAngyalok Amerikában 2.előadás után kb. 20:30-kor. Itt Schultz Nóra beszélget Upor Lászlóval és Nagy Péter Istvánnal. A Radnóti előadásában Major Erik, László Zsolt, Tóth Ildikó, Lestyán Attila, Berényi Nóra, Bata Éva, Krisztik Csaba, Pál András látható. Családi történet Magyarországtól 1307 kilométerre –Biró Zsombor Aurélúj színdarabja, amelyet az Orlai Produkciós Iroda mutat be a Szkéné Színházban. Bíró Zsombor Aurél a fiatal írógeneráció elismert tagja – nemcsak regényt, hanem több színdarabot is írt. Máté Gábor, a produkció rendezője a Portnakúgy nyilatkozott, amikor leköszönt a Katona József Színház igazgatói posztjáról: Biró Zsombor Aurél alkalmas arra, hogy huzamosabb együttműködés szülessen vele a Katonában.Az Orlai Produkciós Iroda előadásában Katona Péter Dániel, Pataki Ferenc, Péterfy Bori, Gellért Dorottya, Bíró Panna Dominika és Márfi Márk látható.Bemutató: május 10., Szkéné SzínházAz előadás a Budapesti Tavaszi Fesztivál programja. A színész-rendezővel a Babarczy Lászlóról szóló könyvről, valamint traumákról, terápiákról, döntésekről, tanításról, szolidaritásról és az elmúlásról is beszélgettünk. Kovács Patrícia a humorban bővelkedő,Poligráf – Hazugságom az igazságomcímű önálló estjén mesél, énekel, sziporkázik. Az „önismereti barkácsolásnak” aposztrofált előadást Deés Enikő írta és rendezte, producere az Improvizuál Produkció. Bemutató: május 11., MOMKult A demenciáról, anya és lánya kapcsolatáról, a szeretet torzulásairól, valamint a későn érkező felismerésekről mesél Maros András – fekete humorral – átszőtt kamaradrámája. A felolvasószínházi előadásban Vándor Éva és Lapis Erika látható, rendezi Király Attila. AMasszívan megy itt a jövés-menésdramaturgjai és producerei: Blastik Noémi és Perczel Enikő. Bemutató: május 13., Óbudai Társaskör A vágy játéka, két évezred erotikus versein keresztül – Balsai Móni estje érzékeny és játékos utazás a vágy irodalmi történetében. Nem pusztán a testiség kerül a középpontba, hanem „az a finom, sokszor kimondhatatlan feszültség, amely a vágy és a tiltás, a közeledés és a távolság között vibrál.” Bemutató: május 15., Színkör Lakásszínház Olaszul, magyar és angol felirattal mutatja be az Operaház Mozart vígoperáját az Eiffel Műhelyházban. ACosi fan tutteaz emberi kapcsolatok dinamikájának legszebb és egyben legkínosabb pillanatait komédiába burkolja. Ez a harmadik, utolsó Lorenzo Da Pontéval közösen írott Mozart-opera aFigaro lakodalmaés aDon Giovanniután, amelyet a zeneszerző életének utolsó előtti évében, születésnapjának előestéjén mutattak be. Az előadást Székely Kriszta, a Katona József Színház igazgatója állítja színpadra. A rendező nem először dolgozik az Operaház társulatával, 2021-ben ő állította színpadra aHoffmann meséit. Az előadás énekesei: Megyimóreczné Schmidt Ildikó, Kálnay Zsófia, Pál Botond, Dobák Attila, Kapi Zsuzsanna és Kovács István. Karmester: Török Levente Bemutató: május 15., Eiffel Műhelyház Nyitó kép: Angyalok Amerikában 2., Fotó: Dömölky Dániel
Eredeti cikk megtekintése →