← Vissza

news.bsdnet.hu

Ruff és Tuzson összecsapott a meghallgatáson, az új miniszter elszámoltatást ígért

Kontroll 2026-05-12 11:13
Éles politikai üzenetekkel, személyes beszólásokkal és a Fidesz-kormány éles kritikájával zajlott Ruff Bálint kancelláriaminiszter-jelölt keddi parlamenti meghallgatása. A Tisza Párt politikusa a Karmelita kolostort „kísértetházhoz”, Rogán Antal minisztériumát pedig „hétcsillagos szállodához” hasonlította, miközben többször összecsapott Tuzson Bence leköszönő igazságügyi miniszterrel. Ruff Bálint már a meghallgatás elején jelezte, hogy az előző este tett kormányzati épületbejárás nagy hatással volt rá.„Tegnap voltam háztűznézőben, majd beszélek róla” – mondta, utalva arra, hogy Magyar Péter miniszterelnökkel együtt járt a Karmelita kolostorban, a Belügyminisztériumban és a Kabinetirodában. A Karmelitáról úgy fogalmazott: „Az egész egy ilyen… filmélmény!”, majd hozzátette, hogy az épület jelenleg inkább egy „kísértetházra” emlékezteti. Rogán Antal minisztériumáról pedig azt mondta, olyan, mint „nem is öt-, hanem hétcsillagos szálloda”. A Miniszterelnökség leendő vezetője az Orbán-kormányt azzal vádolta, hogy nem valósította meg a megígért „polgári Magyarországot”, és szerinte a hatalom elszakadt az ország valóságától. „Hogy tudnak ilyen hübriszbe esni, hogy miközben az ország leáll, nem működik (...) olyan teremben beszélik meg a szociális ágazat fizetéseit, ahol egy négyzetméternyi szőnyeg többe kerül, mint a szektorban dolgozók fizetése?” – fogalmazott. Ruff több alkalommal is összeszólalkozott Tuzson Bencével, aki többször közbeszólt beszéde alatt. A miniszterjelölt erre ironikusan reagált: „Tudom, hogy vannak a gyásznak fázisai, ön szerintem az első fázisban van még.” A mondat később visszatérő elemévé vált a meghallgatásnak, Ruff szinte minden közbeszólás után az „első fázist” emlegette.Beszédében hangsúlyozta, hogy a hatalmi ágak szétválasztását helyre kell állítani, és szerinte a kormány feladata nem az elszámoltatás, hanem annak biztosítása, hogy az intézmények politikai nyomás nélkül működhessenek. „Én nem vagyok elszámoltató” – mondta. – „Az én dolgom az, hogy a teret biztosítsam arra, hogy egy másik hatalmi ág tegye úgy a dolgát, ahogy szeretné.” A leendő miniszter azt is megígérte, hogy „a valaha volt legnagyobb átvilágítást” rendelik el, ugyanakkor hangsúlyozta: a múlt feltárását nem a kormány, hanem a hatóságok és szakértői szervek végzik majd. Külön kitért az állami kommunikációra is. Azt mondta, törvénybe foglalnák, hogy a magyar állam „gyűlöletet, lejáratást, más emberek megbélyegzését soha többé nem követheti el”. A Fidesz-kormányt súlyos vádakkal illette: „Önök bántalmazták, fenyegették ezt az országot, embereket elüldöztek, beteggé tettek, terrorban tartottak.” Szerinte a Tisza-kormány más politikai kultúrát akar meghonosítani: „A magyar állam feladata az, hogy minden magyar embert szolgáljon.” A meghallgatáson szóba kerültek az uniós források, az ügynökakták, Ukrajna EU-csatlakozása és a kárpátaljai magyarok helyzete is. Ruff kijelentette, hogy támogatják az uniós pénzek hazahozatalát, de „ennél többet nem engednek az EU-nak”. Ukrajna ügyében azt mondta, nem támogatják a gyorsított uniós csatlakozást, ugyanakkor bírálta az Orbán-kormányt amiatt, hogy szerinte nem állt ki eléggé a kárpátaljai magyarok mellett, ezt a fideszes ellenzéke elutasította, mondván: a kisebbségvédelem komplex dolog. „Az nem komplex dolog, hogy nem megy oda, ahol magyarokat is bombáznak” – fogalmazott Orbánról. A meghallgatás végén Tuzson Bence azt kifogásolta, hogy szerinte Ruff nem miniszteri programot ismertetett, hanem „politikai gyűlöletkeltést” folytatott. Ruff erre úgy reagált: „Amikor ön a jogállam védelméről beszél, akkor még az én sokat látott szemem is elkerekedik.” A bizottság végül 8 igen és 3 nem szavazattal támogatta Ruff Bálint kinevezését a Miniszterelnökség élére.
Eredeti cikk megtekintése →