Kitálalt a zsarolásról és a pénzszórásról a Fideszből dobbantó képviselő
Kontroll
2026-05-10 08:57
Czinkné Sztán Anikó korábbi fideszes miskolci önkormányzati képviselő // Forrás: Czinkné Sztán Anikó / Facebook
A Fidesz–KDNP idei kampányában Czinkné Sztán Anikó szerint megfélemlítéssel próbálta mozgósítani az egzisztenciálisan kiszolgáltatott "önkénteseit", miközben a heteken át terepen dolgozó aktivisták munkáját mindössze tartós élelmiszerekből összeállított csomagokkal honorálták. ATelex-neknyilatkozó miskolci önkormányzati képviselő – aki közvetlenül a választás után hagyta el a Fideszt – úgy látja: a kampány célja elsősorban egy nem létező politikai erő demonstrálása volt. Azt állítja, a kampánystáb különböző szintjei, tartva a valós helyzettel való szembesüléstől, kölcsönösen félrevezették egymást.
Czinkné szerint már tavaly tavasszal világossá tették a fideszes önkormányzati képviselők számára, hogy a választásokig hátralévő teljes időszakot kampánnyal kell tölteniük - nyomást is helyeztek rájuk, hogy ez így is történjen. Saját körzetében már a kezdetektől érzékelte, hogy az ellenzéki szavazók vannak többségben, és a Fidesz kampányának szinte minden eleme ellenérzéseket váltott ki a választókból.
A képviselő arról is beszélt, hogy az aktivisták számára konkrét kommunikációs utasításokat adtak: a választókkal kizárólag a háborús fenyegetettségről beszélhettek. Elmondása szerint ez sok emberből inkább ellenállást és irritációt váltott ki, mint támogatást.