● news.bsdnet.hu

„Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet! Bevallom őszintén: nem érdekel sem a politikátok, sem a világnézeti kérdéseitek, sem a nagyszabású elgondolásaitok, melyekkel az embermilliók sorsát rendezni kívánjátok. Nem érdekelnek az embermilliók sem. Egy érdekel csupán: adjátok vissza a hegyeimet! Mert bármit is mondjanak a tudósok, a fiskálisok és a katonák: azok a hegyek az enyimek. Mint ahogy én is hozzájok tartozom attól a perctől kezdve, hogy megszülettem a lábok alatt, abban a kis házban, s ők benéztek hozzám az ablakon. Nem a telekkönyv szerint voltak az enyimek, az igaz. De enyimek voltak Isten rendelése szerint, azáltal, hogy ott születtem, s ott lettem emberré. Adjátok vissza a hegyeimet!” Ezekkel a sorokkal kezdődik Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet! című regénye. Többek között ezek a sorok azok, amelyeket kitörölne, meg nem ismerhetővé tenne az oly nagy szabadságot hirdető liberális világ. Ezekből a sorokból lett ugyanis „botrány” az elmúlt, politikai értelemben egyébként is rendkívül zaklatott héten. Most, amikor a liberális sajtó tort akar ülni, és a sok jobboldali embert is elbizonytalanító triumfálás közepette szinte minden értéket megkérdőjeleznek és megpróbálnak újraértelmezni, egyvalamit érdemes leszögezni. Sok más mellett ugyanis óriási érdeme az elmúlt másfél évtized jobboldali kormányzásának, hogy sikerrel lépett túl – és mozdította el a közbeszédet is efelé – azon a hozzáálláson, amelyik azonnal meghunyászkodik és védekezni kényszerül, valahányszor a liberálisok bármit, ami magyar, nemzeti, hazafias, konzervatív, jobboldali érték, a „nácikártyát” kijátszva megtámadnak és gúny tárgyává tesznek. Ami a kilencvenes években még az „Európa, segíts!” Göncz Árpád-i siráma lehetett, az 2010 után szép lassan teljesen hatástalanná vált, és megmaradt a belterjes liberális körökben. Április 12-e után azonban sajnos itt is változás érezhető. A Fidesz négy cikluson át tartó kormányzásának vége egybeesett az idei érettségik kezdetével, amely „világraszóló botrányt” tartogatott, hiszen szerepelt benne Wass Albert és Herczeg Ferenc – tegyük gyorsan hozzá, két olyan szerző, akik a Nemzeti alaptanterv (NAT) részei, és mint ilyenek, érettségi feladatként is előfordulhatnak. Mégis a NAT legutóbbi, 2020-as felülvizsgálata óta több év is eltelt, és eddig csupán egy alkalommal, a 2023-as emelt szintű írásbelin szerepelt Herczeg Ferenc Az élet kapuja című kisregényéhez kapcsolódó feladat. Múlt hétfőn azonban a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségi napján a HVG-hez kapcsolódó Eduline oktatási portál nyomán már kora délelőtt azzal voltak tele az internetes híroldalak, hogy Jókai Mór és – minő botrány! – Wass Albert szerepelt az érettségi feladatok között. Csakhogy a két író a blikkfangos címadásokkal ellentétben egészen más szinten jelent meg. Míg a középszintű érettségi első, 40 pontot érő szövegértési-nyelvi feladatsora teljes egészében Jókai Mórról szólt egy Szilágyi Márton irodalomtörténésszel készült interjú alapján, addig Wass Albert (és a hírekben szintén valamiféle mumusként megjelenített Herczeg Ferenc) a második, mindösszesen húsz pontot érő irodalmi feladatlap két feladatában szerepelt csupán. Wass neve – hét másik klasszikus szerzővel – egy információkat a szerzőkhöz kapcsoló feladatban bukkant fel. Itt annyit kellett róla tudni, hogy ő írta az Üzenet haza című verset (és nem mondjuk József Attila vagy Vörösmarty Mihály), valamint azt, hogy az „első, emigrációban írt regénye (1946) az erdélyi történelmi regények sorába tartozik”. A dátum, az erdélyi jelző és az emigráció kifejezés alapján valószínűleg ezt az információt is kevés diák kapcsolta Wass helyett a feladatban szintén szereplő Balassi Bálinthoz vagy mondjuk Petőfi Sándorhoz. Herczeg Ferencről pedig egy másik tesztfeladatban annyit kellett mindössze tudni, hogy Új Idők címmel alapított lapot. Wass és Herczeg egy-egy műve ezenkívül egy olyan feladatban került még elő, amelyben ki is lehetett hagyni őket. Ebben 11 mű címét adták meg (köztük szerepelt az Adjátok vissza a hegyeimet! és Az élet kapuja), amelyek közül hármat kellett kiválasztani, és azoknak három-három szereplőjét megnevezni. A kattintásvadász címadással és a közösségi média érzelmeket felerősítő voltával azonban elindult a lavina. Az szinte szóra sem érdemes, hogy a csúfosan leszereplő magyargyűlölő, a határon túliak szavazati jogának elvételével kampányoló Demokratikus Koalíció pártszóvivője, Barkóczi Balázs miről írt Facebook-oldalán –„Azért hihetetlen, hogy a teljesen dilettáns, értéktelen, nyíltan fasiszta Wass Albert nem tud kirohadni a magyar irodalomtanításból”–, hiszen ez egy bukott politikus őrjöngése csupán. Inkább figyelemre méltó azonban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) dörgedelmes állásfoglalása, amely a teljes magyar sajtót bejárta – mondani sem kell, megint csak teljesen elrugaszkodott, hatásvadász címadásokkal. A Mazsihisz hetet-havat összehordott Wass Albertről és az ő tényként kezelt antiszemitizmusáról és nyilas voltáról, és ez sok híradásban aztán – amolyan gyengébbek kedvéért módon – már náciként jelent meg. Szétfeszítené e cikk kereteit, ha az irodalmi kánonban soha meg nem kérdőjelezett Kosztolányi Dezső vagy más XX. század eleji íróóriásunk antiszemitizmusát és életművét kezdenénk mérlegre tenni, netán megnéznénk, hogy mely nagyjaink dicsőítették a világszerte százmillió áldozatot követelő kommunizmust a Tanácsköztársaság idején vagy később. Hagyjuk ki például emiatt Babitsot a tananyagból? Egy tanulságos esetet ugyanakkor mindenképpen érdemes feleleveníteni. A Szakács Árpád nevével fémjelzett Nemzeti Konzervatív Történetkutató Alapítvány a 2010-es első Fidesz-kétharmad, a „fülkeforradalom” után felvetette, hogy a fővárosi könyvtárhálózat elnevezését ideje volna megváltoztatni, és elfelejteni Szabó Ervint, akinek az 1900-as évek elején vezető szerepe volt a szélsőbaloldali ideológiák magyarországi terjesztésében; aki a Kommunista Kiáltvány első magyar fordításának előszavát jegyezte; ráadásul üdvözölte és támogatta a Lenin-féle bolsevik puccsot. Monok István, az Országos Széchényi Könyvtár akkori főigazgatója erre reagálva „méltónak” nevezte, hogy az intézményhálózat máig Szabó Ervin nevét viselje. Monok azt mondta, Szabó Ervin személye „nem olyan mértékig dehonesztálódott” az élete egy korszakában hangoztatott ideológiai nézete miatt. Ez a kulcskérdés. A „nem olyan mértékig dehonesztálódott” kifejezés ugyanis nem arról szól, hogy ki mennyire elvetemült bűnös, hanem arról, hogy 1945 után hosszú évtizedekre kommunista világ lett Magyarországon. Ami pedig azt jelenti, hogy valaki bármilyen súlyosan kompromittálódott is a kommunista elnyomás idején, ha a párttal ment, a legnagyobbak között volt említve, ellentétben azokkal, akiket totálisan elhallgattak vagy éppen „háborús bűnösként” és „náciként” állítottak be. Ebből a nézőpontból tehát a kommunista Szabó Ervin az egyik legnagyobb könyvtárosunk, semmi több, Wass Albert pedig egy náciszimpatizáns, háborús bűnös lektűrszerző. És akkor kanyarodjunk vissza magához az érettségihez. Tragikomikus ugyanis, hogy a magukat „a szakmának” tituláló megszólalók az írmagját is kiirtanák az olyan szerzőknek, mint Wass Albert – miközben „jó” liberálisként, nyilvánvalóan a virágozzék minden virág nevében a szabadságról delirálnak. „Egy dilettáns és antiszemita szerző eljutott a csúcsra: érettségi témává kanonizálódott. […] Kérem, tekintsük ezt az otromba utánrúgást a letűnt korszak végső vonaglásának – és ezzel tényleg legyen vége a Herczeg Ferencek, Wass Albertek, Nyirő Józsefek, Tormay Cécile-ek, Szabó Dezsők fertőzte irodalomtanításnak! Kezdjük el őket még ma, az érettségi napján kisöpörni mindenféle NAT-okból, kerettantervekből és tankönyvekből, s a nevüket is felejtsük el mindörökre!” – írta Fűzfa Balázs irodalomtörténész a közösségi oldalán. Különösen röhejes egy efféle kifakadás után záró mondatát olvasni: „Boldog és szabad irodalomtanítást kívánok mindannyiunknak!” Más, hasonló szellemben megnyilatkozó szakértők a „rendszerváltáson” felbuzdulva és a XXI. századi kompetenciák nevében már arról nyilatkoztak, hogy nagyon hamar lehetőség lesz a „náci” szerzőket eltávolítani a tananyagból. Hiszen mégiscsak nonszensz lenne, ha egy gyerek megismerhetné a bevezetőben említett gondolatokat vagy az Üzenet haza című verset! „És lészen csillagfordulás megint / és miként hirdeti a Biblia: / megméretik az embernek fia / s ki mint vetett, azonképpen arat. / Mert elfut a víz és csak a kő marad, / de a kő marad.”