● news.bsdnet.hu

A munkakongresszus után kényszerű továbbgondolnunk a megújulásból fakadó teendőket és lehetőségeket. A szerkesztőségek átalakulása, valamint a munkahelyek választás utáni megszűnése is ebben sürget minket. A jobboldal elveszítette a kormányzásból fakadó kényelmes hátszelet és az intézményi biztonságot – most pedig, nem túl fokozatosan, azoktól az illúzióktól is megszabadulunk, amelyek elaltatták a közösség önvédelmi reflexeit. Sokan azt hitték, hogy a szellemi kohéziót – ami egykor megvolt – felválthatja a hátszél ereje. A jobboldal jövőépítését ezért a legmélyebb gyökerektől, alulról felfelé kell elindítani – másképpen hasztalan. A szerves fejlődés eredményének tartós törvényszerűsége most a jobboldal legnagyobb ereje és esélye lehet, miközben a Tisza legnagyobb sérülékenysége is ebből fakad – de erről egy kicsit később. Újfent a filozófus Nagy Ervinhez nyúlnék vissza : emlékeztetett minket arra, hogy a konzervativizmus nem elvont ideológia, hanem magatartásforma, amely normákban nyilvánul meg. Képesnek kell lennünk bevált értékeink megőrzésére nemzedékről nemzedékre, ugyanakkor képesnek kell lennünk alkalmazkodni a világ felgyorsult változásaihoz. A Tisza Párt mögött álló 3,4 milliós szavazóbázis rendkívül heterogén tömeg. Ebben a táborban egymás mellett ünnepeltek április 12-én a liberálisok és a kommunisták, ugyanúgy, mint a korábbi kormányzásból kiábrándult jobboldaliak. Azzal csak a saját vereségünket készítenénk elő. A jobboldalnak most arra van szüksége, hogy a saját mintáit kövesse: az alulról jövő, aprólékos építkezést és a mély értékközösség megszervezését. Ez a munka hosszú évekig fog tartani, de egy stabil és kikezdhetetlen közösség létrehozásának ez az egyetlen módja. A feladatunk az, hogy a hétköznapokban, saját mikrokörnyezetünkben kezdjünk el értékalapú kisközösségeket építeni. Vissza kell térnünk a keresztény tanítások legalapvetőbb igazságához: az önzetlen, jóindulatú törődéshez és a cselekvő segítséghez. Nézzünk körül a saját utcánkban, a saját lakókörnyezetünkben. A jobboldali összetartást mikroszinten kell újjáélesztenünk. A gazdasági átalakulások most sokak egzisztenciáját sodorják veszélybe, függetlenül attól, hogy milyen területen dolgoznak. Nekünk, egyszerű polgároknak kell egymás mellé állnunk. Ha látjuk, hogy a szomszédunk, a barátunk vagy egy egyházközségi társunk nehéz helyzetbe kerül, segítsünk neki lehetőségeink szerint. Szervezzünk konyhai beszélgetéseket, találkozzunk a plébániákon vagy a helyi klubokban, és építsünk ki olyan személyes hálózatokat, amelyek függetlenek az éppen aktuális rendszerektől. Támogassuk egymást a mindennapi döntéseinkkel is. Ezzel nemcsak a túlélésüket segítjük, hanem megerősítjük azokat a bizalmi szálakat is, amelyek nélkül nem létezhet egészséges társadalom. Ha képesek vagyunk az elosztórendszerek és a fentről jövő segítség nélkül is megszervezni saját szociális, kulturális és gazdasági köreinket, akkor közösségünk önjáróvá és elpusztíthatatlanná válik – valóban bebetonozottá. A polgári Magyarországot nem lehet csak úgy leakasztani a falról, hiába próbálják. Az igazi polgári Magyarországot a szabad és önálló egyének hozzák létre, akik felelősséget vállalnak szomszédságukért és közvetlen környezetükért. Az elmúlt másfél évtized intézményesített gyámolítása elaltatta ezt az öntevékeny reflexet. Most, ebben a nehéz, kifacsart helyzetben újra meg kell tanulnunk az alulról jövő szerveződést. Ez a mi nostosunk, a hazatérésünk az alapokhoz. Találkozzunk a plébániákon, a kávézókban, egymásnál, és kezdjünk el újra beszélni valódi értékeinkről. Az értékeink melletti elköteleződés és a cselekvő szolidaritás az az alap, amelyre a jobboldalt újra fel lehet építeni. A Tisza széles, de ingatag szövetségével szemben mi egy mély, szilárd és kikezdhetetlen közösséget állíthatunk fel. Egyszer már sikerült. Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Fischer Zoltán