● news.bsdnet.hu

Már attól féltem, lekésem a kezdést.  A metrómegállóból felérve kígyózott a sor. S ez a kígyó csak tekergett, elfogyni sosem akart. Valahogy mindig jutott egy hurok a kordonok között, amikor már épp úgy tűnt, a következő kanyar mögött átesem én is a reptéri biztonsági ellenőrzéseket idéző kapuk átvilágításán. Ezúttal Bronxba látogattam, először, mióta a világbajnokság miatt az Egyesült Államok keleti partján vagyok. A célállomás pedig nem volt más, mint a Yankee Stadium, azaz a New York Yankees otthona.  A stadion kívülről ugyan sokkal jellegtelenebbnek hatott, mint a legutóbbi ilyen kalandom, egyúttal életem első baseballmérkőzésének helyszíne, a Citi Field, a New York Mets otthona, belül mégis minden várakozásomat felülmúlta. Csak nagy-nagy levegőket véve valahogy ki kellett húzni, amíg az ember az említett sorban elért odáig, hogy beléphessen a 2009-ben átadott, stíluselemeiben megannyi helyen az elődjére hajazó létesítmény kapuin. A főműsoridőben, helyi idő szerint 19.05-kor kezdődő találkozón a Yankees ellenfele a Chicago White Sox volt. A rangadó önmagában is tömegeket vonzott volna, hiszen a Yankees az első, a White Sox pedig a harmadik helyen állt 71-71 mérkőzést követően. Engem azonban a baseball laikusaként ezúttal is kevésbé a játék izgalma, a várt fordulatok, mint inkább a hangulat és a kulturális különbségek iránti kíváncsiság hajtott. Ám nem csak engem. Mérkőzés közben gyanús lett, hogy kifejezetten hangos az egyik szektor, és nagyon is ismerős a szurkolás. Közelebb menve kiderült: jó százfős skót szurkolótábor foglalt helyet ott. Ők keltették leginkább a hangulatot. A skótokról az a hír járja, hogy az elmúlt napokban kiitták Boston sörkészletét. Ott játszotta csapatuk a az első mérkőzését is a vb-n Haiti ellen (1–0), pontosabban a Boston Stadiumban, amely a valóságban jó 40 kilométerre, Foxborough-ban található a Harvard városától. A Yankee Stadium hangulata alapvetően eltért a Mets otthonában tapasztalttól, ehhez a skótok jelenlétére sem lett volna szükség. Kívülről jóval jellegtelenebbnek ható pálya belülről egy modern erődöt idézett már inkább. A klasszikus fesztiválhangulatnak, a hétvégi szabadidős program feelingjének nyoma sincs, miközben felkaptatunk az ötödik szintig. A valódi díszítést sokszor csak a Yankees múltjának klasszisait megörökítő portrék jelentik, amelyek az oldalsó falakról lógnak le egységes távolságban. Valahogy az egész hangulat sokkal fókuszáltabb volt – a meccs és a cél, a White Sox legyőzése érdekében. Igaz, jelentős különbséget jelentett az érzetben, hogy naplementében indult, majd rövidesen villanyfényessé vált a találkozó. Nem úgy, mint a Mets-meccs, amely kora délutáni időpontban, tűző napon, nagy melegben, akkor még sokkolónak ható 70 százalékos, sőt azt is meghaladó páratartalom mellett zajlott. Talán jóval eredményesebb történelmét és sikeresebb jelenlegi szezonját is ennek a professzionálisabbnak, sok szempontból az európai élsportkultúrára jobban hasonlító közegnek köszönheti a Yankees. Szemben városi riválisával, amely inkább hatott a családok kellemes hétvégi programját jelentő „bulicsapatnak”. Ezúttal sokkal jobban kidomborodott a játék – a baseballt nálam sokkal jobban ismerő ismerőseim által említett – statisztikaközpontú mivolta is. Jóval hangsúlyosabbnak tűntek a különböző mutatók, mivel a stadion szintjei közti betonkarzatokon kívülről mindenfelé LED-kijelzőket helyeztek el, és a legkiemeltebb pontokon nem reklámok mentek, hanem az adott dobó- vagy ütőjátékos legfontosabb statisztikái sorakoztak. Valahogyan a játék, és így összességében a meccs is sokkal fluidabbnak hatott. Az események érzésre jóval gyorsabban követték egymást. Kevesebb volt a töltelékprogram: kabalaversenyt, hosszas, meccs közbeni köszöntéseket véletlenül sem láttunk. A kevésbé családias, ám ettől semmivel sem rosszabb, sőt sokszor inkább professzionális hangulat nem csak a lelátón és a pályán nyújtott teljesítményben nyilvánult meg. A sikeresebb múlt a kasszáknál is sokat nyomott a latba. Míg a mérkőzésre szóló belépők árában jelentős különbség nem volt – 18-20 dollárért itt is fel lehetett ülni a legolcsóbban értékesített helyek valamelyikére, Metsnél pedig 10-12 dolláron volt egy hete a belépési küszöb –, bent a különböző merchandisingtermékek sokkal, de sokkal borsosabb összegekbe kerültek, mint a riválisnál. Míg a Metsnél egy baseballsapka normál áron 25 és 35 dollár között mozgott, akciósan pedig akár 15 dollárért is lehetett találni, addig itt a legolcsóbb 45 dollárba került, a többségért pedig 59-69 dollárt kértek. Az apró, ám látványos, Európában talán különlegesnek is számító szuvenírek közül a különböző dizájnnal készített baseball-labdák ugyancsak három-négyszeres árba kerültek, míg egy galléros szurkolói póló – a legnagyobb amerikai sportszergyártó logójával – akciósan 89 dollárt kóstált. A mezek és ingek többnyire ennél is drágábbak voltak. Jellegében természetesen ez is hozta a baseballmeccsekkel kapcsolatban gyakran emlegetett beszélgetős, kikapcsolódós hangulatot. Sokan ettek, ittak, váltogatták helyeiket a lelátón meccs közben. S az sem volt ritka, hogy valaki már a harmadik vagy a negyedik inningnél megindult kifelé, miközben a meccs nagyjából fél távját jelentő ötödik-hatodik felvonásnál még bőven érkeztek is a metrók irányából azok a drukkerek, akik korábban valamiért nem tudtak vagy nem akartak megérkezni. A büfékínálat a klasszikus snackektől kezdve – csokoládék, chipsek és popcorn, utóbbi olyasmi kiszerelésekben, mint otthon a mozikban – kezdve a hot-dogon, hamburgeren és mindenféle krumpliételeken át a rántott csirkéig és -halfélékig megannyi, alapvetően street food jellegű ételekből állt. Egy átlagos New York-i utcai bódénál valamelyest ugyan drágábban, ám közel sem annyival drágábban, mint amennyivel az emléktárgyak és szurkolói kellékek voltak borsosabbak a Mets pályáján tapasztaltaknál. Hogy őszinte legyek, két mérkőzés után sem értem sokkal jobban a játékot. Nem is annyira az a probléma, hogy milyen akciókért és megoldásokért jár pont, mint inkább az, hogy mik azok a körülmények és esetek, amikor nem jár. Érdekes volt figyelni azt is, hogyan működik a challenge-rendszer az MLB-ben, és hogy sokszor a sportolók, főleg a dobójátékosok –  szemben a játékvezetői ítéletekkel –  mennyivel pontosabban érzik azt, ha néhány centi, vagy itt inkább inch a javukra szól. Vagyis a labda valóban bent volt a képzeletbeli téglalap vonalain belül legalább egy apró részével. A Yankees és a White Sox is kiemelkedően jó arányban nyerte a challenge-eit. Az ötödik inningtől kezdve igazából csak a pontos végeredmény volt kérdés. A Yankees bajnoki éllovashoz méltó teljesítménnyel irányította a játékot az inningek többségében – ehhez laikusként sem fért kétség. Mindez egyúttal azt is jelentette, hogy a mérkőzés hajrájában sokszor a skótok magánakcióira, éneklésére és akár önmaguk éltetésére koncentráló rigmusaira nagyobb figyelem hárult a lelátó többi része felől, mint a pálya felé. Nem csak a skótok, és nem is csak én gondoltam úgy, hogy a sportkulturális különbségek áthidalására, illetve a helyi szurkolói kultúrák megismerésére jó lehetőség lesz egy baseballmérkőzés. Rengeteg más nemzet és futballválogatott szurkolójával futottam össze a Yankee Stadium korzóin. Akadtak kabalával fotózkodó kolumbiaiak, családi szelfit készítő mexikóiak, marokkóiak és a saját válogatottjuk esti meccse helyett ezt az összecsapást választó kolumbiaiak is. S bizony szép számban brazilok és franciák is – azon nemzet tagjai, akik az első fordulóban még megfordultak a New York–New Jersey-i stadionban. Kisebb meglepetés, hogy japán mezes szurkolókkal is összefutottam – hiszen náluk már-már az amerikaiakéval vetekszik a játék népszerűsége. Azt azonban órákkal a találkozót követően sem tudom igazán mire vélni, hogy mit keresett kint – ráadásul méretes nemzeti lobogóját maga elé feszítve – 8-10 görög drukker is a lelátón... Lehet, még a vb-selejtezők zárulta előtt – a görögök a franciák és a hollandok mögött csupán harmadikok lettek a csoportjukban – lefoglalták az utat? A két csapat holnap – vagyis, mire ez a cikk megjelenik már – ma ismét összecsap, ám nehezen tudom elképzelni, hogy az a találkozó hangulatában akár csak kicsit is hasonlíthat majd a szerda estire. A skótok tömegének ugyanis lassan időszerű lesz visszaindulnia Boston felé, elvégre június 19-én már a Marokkó elleni világbajnoki mérkőzés vár rájuk. Az amerikaiak ugyanakkor, ha elég jól figyeltek, csütörtök este megpróbálhatják reprodukálni az éneklős, rigmusokat kántáló szurkolást – szemben a többnyire csak lelkes morajlásból és tapsolásból álló sajátjukkal. Labdarúgó-világbajnokság, 2026 EmlékeztetőCsoportkör, 1. forduló, C csoport Böngéssze az Index világbajnoki mellékletét , ahol a cikkek mellett megtalálja a menetrendet, a csoportok állását, a játékoskereteket, a csapatleírásokat és a helyszíneket is. Játékunkban megtippelheti a vb-győztest, várakozásait a közösségi médiában is megoszthatja. Tartsanak velünk több mint egy hónapon át, hiszen helyszíni tudósítónk rendszeresen exkluzív tartalmakkal jelentkezik a tengerentúlról. Meccsösszefoglalók, riportok, interjúk, podcastok, videók, érdekességek – minden egy helyen, minden az Indexen! (Borítókép: A Yankee Stadium belülről. Fotó: Kocsmár-Tóth István) Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!Folytassa, Mister! Kövesse az Indexet Facebookon is!