● news.bsdnet.hu

L. Simon László egykori Fidesz országgyűlési képviselő, volt miniszterhelyettes szerint a pártja egyik legnagyobb problémája nem pusztán az volt, hogy leegyszerűsített üzenetekkel kampányolt, hanem az, hogy közben leépültek azok a fórumok és csatornák, ahol árnyaltabban lehetett volna beszélni a politikáról, a világról és a közösség jövőjéről. A korábbi államtitkár úgy látja: a kommunikáció nem lehet egyirányú folyamat, a politikai közösségnek nemcsak beszélnie kellene az értelmiséghez és a választókhoz, hanem meg is kellene hallgatnia őket. L. Simon szerint a Fidesz kongresszusa nem hozott nagy meglepetést, viszont vitatja Orbán Viktor hétvégi röpiratának több állítását. Szerinte nem az történt, hogy a polgári, keresztény értelmiség levált volna a Fideszről és átállt volna a liberális-progresszív oldalra, hanem inkább az, hogy a Fidesz fordult el attól a középen álló, keresztény-polgári értelmiségi rétegtől, amely korábban támogatta és szellemi hátteret adott neki. Úgy látja, sokan nem ideológiai táborváltásból, hanem protestszavazatként fordultak Orbán Viktor és a Fidesz ellen. L. Simon szerint a miniszterelnöknek éppen ehhez a középen lévő réteghez kellene visszatalálnia, de ehelyett végképp eltávolodik tőle. Különösen nehezen értelmezi Orbán azon állítását, hogy a „nemzeti oldal visszaerősödése” a népi és szociális szárnyakból indulhatna el, amit íronikusan a hírhedt Vadhajtások portállal hozott összefüggésbe . ( „Milyen népi szárnyból? A Vadhajtásokból? ” ) L. Simon Fekete Rita podcastjában felidézte: már 2014-ben, amikor államtitkárként részt vett kommunikációs értekezleteken, azt képviselte, hogy „több hangszerrel” , „több szólamon” kellene játszani. Elfogadta ugyan azt a politikai realitást, hogy az értelmiségi közeg nem feltétlenül célközönsége egy választási kampánynak, de szerinte ebből nem következhetett volna az, hogy a Fidesz lemond azokról a fórumokról, találkozókról és beszélgetésekről, ahol összetettebb módon lehet gondolkodni ugyanazokról a problémákról. Szerinte nem az lett volna a feladat, hogy a párt vezetői időnként elmenjenek egy-egy értelmiségi körbe, és ott elmondják, mit gondolnak a világról. L. Simon szerint a valódi kommunikáció ott kezdődött volna, ha ezeken az alkalmakon meg is kérdezik a résztvevőket arról, ők hogyan látják az ország, a politika és a közösség helyzetét. Úgy fogalmazott: nem az a kérdés, hogy valaki tud-e azonosulni egy „kétszavas üzenettel” , hanem az, hogy tud-e kapcsolódni ahhoz, ahogyan egy politikai közösség a világról gondolkodik. A korábbi államtitkár szerint évről évre csökkent a visszacsatolások száma és az ezekre való nyitottság. Úgy látja, a Fidesz vezetése továbbra is abból indul ki, hogy a saját hibákról, tévedésekről és gyengeségekről beszélni politikai hiba, sőt a gyengeség jele. L. Simon szerint ez a logika a kongresszuson is érződött: a pártszervezetet ugyan sikerült megerősíteni, de az elégedetlenség, a repedések és a kibeszélések nem tűntek el. Különösen élesen beszélt a jobboldali média helyzetéről. L. Simon szerint néhány héttel a választási vereség után „összeomlik a jobboldali médiabirodalom”, miközben alig hallani olyan megszólalásokat, amelyek kimondanák: erre a médiára szükség van . Úgy fogalmazott: a Fidesz kongresszusán valakinek fel kellett volna vetnie, hogy nem lehet egyszerűen elengedni a jobboldali sajtót és azokat az újságírókat, akik hosszú éveken át szolgálták ezt a politikai közösséget. L. Simon szerint a „védvonalnak” nem elsősorban a politikusokat kellene védenie, hiszen aki politikusnak áll, annak tudnia kell kezelni a támadásokat, a karaktergyilkossági kísérleteket és a közösségi médiában ráömlő gyalázkodást. Szerinte sokkal inkább a jobboldali újságírók védelmére lenne szükség: azokra, akik évtizedeken át dolgoztak a jobboldali nyilvánosságban, most pedig azt látják, hogy médiumok szűnnek meg vagy épülnek le körülöttük. Láthatólag illúzió volt azt várni, hogy 16 év kormányzás után, amikor milliárdosak nőttek föl, hogy egyébként a számunkra fontos értékeket majd valamilyen módon anyagilag finanszírozzák. Ez egy fájdalmas csalódás. A közösségi médiáról szólva L. Simon azt mondta: a Tisza éppen a Facebook, a TikTok és az Instagram használatával tudott áttörést elérni, különösen a fiatalok körében. Szerinte ebből a Fidesz oldalán azt a következtetést vonták le, hogy ezeken a felületeken kell „felvenni a kesztyűt”. A probléma szerinte az, ha mindebből az következik, hogy a hagyományos jobboldali médiumokra már nincs is szükség, mert „úgyis a Facebookon meg a TikTokon dől el” a politika. L. Simon szerint ez téves következtetés. A hagyományos média ugyanis nemcsak kampányeszköz, hanem szellemi műhely is. Olyan tér, ahol értelmiségiek, szerzők, publicisták nagyobb terjedelemben, elemző módon tudnak közelíteni a politikai és közéleti problémákhoz. Szerinte ezek a műhelyek muníciót adhatnak egy politikai közösségnek: kormányon a kormányzati munkához, ellenzékben pedig az ellenzéki építkezéshez. Úgy látja, nem lemondani kellett volna a hagyományos sajtóról, hanem végiggondolni, hogyan lehet azt átmenteni a digitális térbe. Példaként nagy múltú konzervatív nyugati lapokat említett, amelyek szerinte úgy tudtak alkalmazkodni a digitális korszakhoz, hogy közben nem adták fel a print örökségüket és a szellemi karakterüket. L. Simon szerint a jobboldali média vezetése ott tévedett nagyot, amikor nem ezt az utat választotta. A kommunikációs fordulatot sürgető politikai válaszokról is kritikusan beszélt. Szerinte több elemzés és politikusi megszólalás úgy állítja be a választási vereség tanulságait, mintha alapvetően minden rendben lett volna, csak az ellenfél narratíváját nem sikerült felülírni. L. Simon ezzel nem ért egyet. Szerinte nem igaz, hogy „minden jó volt” , és csak a kampány vagy az üzenetek voltak rosszak. A probléma mélyebb: a politikai közösségnek a saját működéséről, hibáiról és a visszacsatolás hiányáról is beszélnie kellene. L. Simon a beszélgetés végén arról beszélt, hogy bűnnek tartja, ami a médiavilágban történik, például a Magyar Nemzet leépítését, vagy ami a megyei napilapokkal történt.