← Vissza

news.bsdnet.hu

Az új Oscar-szabályok felforgathatják a magyar filmes világot

Index 2026-05-13 09:23
Május elején átfogó módosításokat jelentett be a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia (AMPAS). Az új szabályok már a 2027-es, 99. Oscar-gálán is érvényben lesznek, amely jól mutatja, mennyire próbálnak alkalmazkodni a filmipar változásaihoz. A legnagyobb visszhangot a színészi kategóriákat érintőváltozásválthatja ki. A jövőben ugyanis egy színész akár két jelölést is kaphat ugyanabban a kategóriában, ha mindkét alakítása bekerül az öt legtöbb szavazatot kapott teljesítmény közé. A döntés egy régóta vitatott hollywoodi gyakorlatot is visszaszoríthat: az úgynevezett „kategóriacsalást”, amikor a stúdiók taktikai okokból mellékszereplőként kampányolnak egy valójában főszerepnek számító alakítás mellett, hogy elkerüljék a szavazatok megoszlását. Az új szabályok a mesterséges intelligencia térnyerésére is reagálnak. Az Akadémia ezentúl részletesebb információt kérhet arról, milyen mértékben használtak generatív AI-t egy film elkészítésénél, illetve mennyi emberi alkotói munka áll mögötte. A forgatókönyvírói kategóriákban mostantól hivatalosan is kikötik, hogy csak ember által írt szkriptek lehetnek jogosultak Oscar-jelölésre. A Nemzeti Filmintézet megkérdőjelezhető finanszírozási rendszere a kritikák szerint számos tehetséges alkotót háttérbe szorított és olyanoknak adott teret (és pénzt), akik nem mindig tudtak élni a felkínált lehetőséggel. A választások után ez megváltozni látszik, több szempontból is. Az NFI akormányváltásra való tekintettelbejelentette, hogy nem hoz hosszú távú pénzügyi kötelezettségekkel járó döntéseket, Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos megbízatása pedig a miniszterelnökével egy időben megszűnt. Tarr Zoltán, a leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a Művelődési Bizottság meghallgatásán többek köztkitért a filmfinanszírozásokra. Úgy véli, ezt a rendszert folyamatosan alakították, sokan kiszorultak és az elkészült kurzusfilmek kevés nézőt vonzottak, miközben a független produkciók díjakat nyertek és sokkal nagyobb érdeklődés volt irántuk. Szerinte a Fidesz kettészakította a filmes szakmát, miközben erősödött az öncenzúra. A rendszer hibáit alátámasztják az elmúlt néhány év magyar Oscar-nevezettjei, holott Magyarország kifejezetten jól áll, ha a jelölések számát nézzük. Az 1965-ben életre hívott kategóriában eddig 10-szer jelöltek magyar filmet, abból kétszer diadalmaskodott hazai produkció. Szabó István 1981-esMephistója, majd a 2015-ösSaul fia, Nemes Jeles Lászlótól. A 2020 után nevezett filmek több esetben önmagukban is megkérdőjelezhetőek szakmai szempontból, pláne ha megnézzük miket versenyeztethettek volna szakértőink. 2021-ben az első nagy költségvetésű magyar horrort aPost Mortemetküldték az Oscarra, ami érdekes koncepcióra épült a skanzenes szettinggel, ám filmként gyenge lett, nem beszélve a két főszereplő kínosba hajló kapcsolatáról. Ott lett volna helyette aTermészetes fény, aKülön falka,A feleségem története, vagy akár aToxikoma, mindegyik kategóriákkal jobban összerakott alkotás. 2022-ben már egy igazi kurzusfilm, aBlokádutazhatott Hollywoodba, mint magyar nevezés. Tény, hogy nem volt valami erős év, de nagyobb esélye lett volna bekerülni a legjobbak közé olyan műveknek, mint aMagasságok és mélységek, aLarry, vagy aSzelíd. A 2023-as nevezés, aKojot négy lelkeegész tökös húzásnak bizonyult aBlokáddalszemben. A különleges animációs filmet végül nem jelölték, ami csak azért bosszantó, mert indulhatott volna helyette aHat hétcímű fantasztikus szociodráma, vagy Reisz Gábor nemzetközi sikereket is elérő műve, aMagyarázat mindenre. 2024-ben aztán egy sokkal unalmasabb nevezéssel rukkolt elő a szakmai stáb. Hiába volt kirobbanó közönségsiker, aSemmelweisegy pillanatig sem volt esélyes még a jelölésre sem. Lehet, hogy technikailag igényes, profi munka, filmként nem több, mint egy súlytalanul előadott tanmese, aminek minden pillanatát láttuk már, csak más környezetben. Legalább a búcsú méltóra sikerült, mert a tavalyi nevezésbe, Nemes Jeles LászlóÁrvájábanem igazán lehet belekötni. Az Akadémia új szabálymódosításai jól jöttek volna néhány évvel korábban, ugyanis az új rendszer azoknak a filmeknek kedvezhet igazán, amelyeket saját országuk politikai vagy szakmai okokból nem nevez az Oscarra. Az elmúlt évek egyik legismertebb példája Justine Triet Arany Pálma-díjas filmje, azEgy zuhanás anatómiája, amit Franciaország végül nem nevezett Oscarra. A film ennek ellenére öt jelölést kapott, és elnyerte a legjobb eredeti forgatókönyv díját. A módosítások értelmében egy ország több filmmel is versenyben lehet az Oscar-jelölésért, ráadásul egyes fesztiválok díjnyertes alkotásai állami nevezés nélkül is kvalifikálhatják magukat. Így juthatott volna Oscar-közelbe aMagyarázat mindenre, amely többek közt aVelencei Filmfesztiválonnyert díjat. A lehetőség tehát adott, az új szabályok és a kormány is segíthetik újra kibontakozni a magyar filmeseket, akik remélhetőleg megkapják a szükséges forrásokat és fel tudnak nőni a feladathoz. Mert az van bőven. (Borítókép: DigitalVision / Getty Images) Ismerd meg a film mögött álló művészek történeteit és szerezd be a Hogyan tudnék élni nélküled? kulisszakönyvét! Kövesse az Indexet Facebookon is!
Eredeti cikk megtekintése →