● news.bsdnet.hu

Papíron az Európai Unió a világ egyik legnagyobb vámuniója, ahol az áruk és szolgáltatások szabadon áramolhatnak. A valóságban azonban a tagállamok közötti eltérő szabályok, engedélyezési rendszerek és bürokratikus akadályok olyan többletköltségeket okoznak, mintha az árukra átlagosan 44, a szolgáltatásokra pedig 110 százalékos vámot vetettek volna ki. Az EU így évente több száz milliárd eurónyi gazdasági teljesítményről mond le, miközben saját belső piacát sokszor jobban akadályozza, mint a külső versenytársak. 44 százalékos vám az árukon, 110 százalékos vámkulcs a szolgáltatásokon. Adódhat a kérdés, hogy mégis milyen elszigetelt része ez a világnak, ahol ilyen vámkulcsok vannak, amelyeket még Donald Trump is megirigyelne? Nos, ezek az Európai Unió számai a tagországok közötti kereskedelemben. Hiába vámunió az Európai Unió, vagyis elméletben az áruk és szolgáltatások szabad áramlásának nem lenne akadálya, a gyakorlatban azt látjuk, hogy mégis számos, a tényleges szabadkereskedelmet gátló, nem vámjellegű akadály (non-tariff barrier) van életben. Meglepően magasak az EU-n belüli rejtett vámok Honnan is jönnek ezek az elsőre vadul hangzó számok? Az IMF egyik tanulmánya tüzetesen vizsgálja ezt a kérdéskört. Az ábrán azt láthatjuk, hogy az EU-s tagországok egymás közötti kereskedelmében mekkora nem vámjellegű, de hatásukat tekintve mégis vámszerűen működő akadályok vannak az egyes szektorokban. Szektoronként eléggé eltérő lehet, hogy az adott termék vagy szolgáltatás országok közötti kereskedelmében mekkora nem vámjellegű akadályok vannak. Például a textilipari és a mezőgazdasági termékek esetén három számjegyű százalékos hatásról beszélhetünk, míg a vegyipari árucikkeknél ez csak néhány százalék. A mezőgazdaságban az időjárás, a földrajzi elhelyezkedés, a földminőség, a birtokszerkezet, a technológiai fejlettség és a szabványok tekintetében jelentős eltérések vannak a tagállamok között. Természetesen ezek között vannak olyan tényezők, amelyek természeti adottságokból fakadnak, és nem lehet őket befolyásolni, azonban nem mindegyik ilyen. A textiliparban a környezetvédelmi és körforgásos gazdasági szabályok magyarázzák a magas becsült „vámkulcsokat”. Mivel ráadásul ez egy alacsony haszonkulcsú iparág, a jelentős compliance-költségek arányaiban még nagyobb hatással bírnak. Kikskerben és médiában „csak” 50 százalék a vám Hogy ne csak a negatív példákra fókuszáljunk: a vegyiparban és a műanyagok piacán relatíve alacsony számok látszanak, mivel ezeken a piacokon a termékek jól standardizálhatók, a kereskedelem jellemzően B2B ipari értékláncokban zajlik, így az EU-s jogharmonizáció is előrehaladottabb. A szolgáltatások között a legextrémebb számok a szálláshely-szolgáltatásnál és az ingatlanszektorban láthatók, míg a legkisebb súrlódás a kiskereskedelemben és a médiaszektorban figyelhető meg, ahol „mindössze” 50 százalék körüli nem vámjellegű akadályokkal találkozhatunk. Nem meglepő, hogy az ingatlanhasznosítás és a szálláskiadás áll a lista élén, hiszen ezek erősen helyhez kötött, lokálisan nyújtott szolgáltatások, így itt a legnagyobbak a szabályozási és engedélyezési eltérések a tagállamok között. Sőt, gyakran még országon belül sem teljesen egységesek a szabályok, hiszen önkormányzati szinten is jelentős különbségek vannak. A szolgáltatások közül a kiskereskedelemben a legkisebbek a súrlódások, mivel itt jól skálázható a vállalatok működése, jól integrált ellátási láncok alakultak ki, és viszonylag alacsonyak a belépési költségek. Az akadályokat elsősorban az eltérő áfaszabályok, fogyasztóvédelmi előírások és e-kereskedelmi szabályok jelentik. A bürokrácia ára Általánosságban azt látjuk, hogy az EU-s tagországok közötti eltérő, nem megfelelően összehangolt jogszabályok, a különböző engedélyezési folyamatok, a fragmentált piacok és a túlzott bürokrácia jelentik a legfontosabb nem vámjellegű akadályokat. Utóbbira szemléletes példa, hogy az Eurostat becslése szerint az Európai Unióban évente 150 milliárd euró, vagyis a GDP mintegy 1 százaléka megy el szabályozói megfelelésre és egyéb adminisztratív feladatokra. A tagországok közötti súrlódásokból fakadó 44 százalékos implicit többletköltség önmagában is jelentős, de ennél is komolyabb hatása van a szolgáltatásokat sújtó átlagos 110 százaléknak, hiszen mind az EU GDP-jének, mind a foglalkoztatottságnak mintegy 70 százaléka a szolgáltatási szektorhoz kapcsolódik. Az Egyesült Államokban is léteznek hasonló nem vámjellegű akadályok, de ezek mértéke csupán körülbelül harmada annak, amit Európában láthatunk. Egy másik mutató alapján az EU-s tagországok közötti kereskedelem intenzitása – az árukat és szolgáltatásokat együtt vizsgálva – mindössze fele annak a szintnek, amit az Egyesült Államokban láthatunk a szövetségi államok között. Csak az árukra koncentrálva valamivel jobb a helyzet, de a különbség így is jelentős. Nem meglepő ez, hiszen a 2002-ben létező nem vámjellegű akadályok mintegy 60%-a még ma is velünk van, pedig azóta az európai integráció számos más területen jelentősen előrehaladt. A munkaerő mobilitása terén is jelentős különbségek figyelhetők meg. Nyolcszor nagyobb költsége van annak, hogy valaki országok között váltson munkahelyet az Európai Unióban, mint annak, hogy az Egyesült Államokban költözzön egyik szövetségi államból a másikba. Természetesen a nyelvi és kulturális különbségek indokolják, hogy Európában alacsonyabb legyen az integráció szintje, de vélhetően bőven lenne még tér a különbségek csökkentésére. Az IKEA elefántja beszédes példa Az Európai Unió közös piacának egyik legjobb szimbóluma egy IKEA-s plüss elefánt (aminek a képét copyright okokból nem mellékelhetjük, de itt meg lehet nézni). Maga a játék 12 centiméter magas, a hozzá tartozó címke azonban 20 centiméter hosszú, miközben az egész elefánt nagyjából 2 euróba kerül. A címkén szereplő információk jelentős része uniós szabályozói előírásból származik, de helyet kapott rajta a Brexit miatt szükséges szöveg és egy francia újrahasznosítási előírás, a Triman-rendszer is. Utóbbi jelölést az IKEA évente 2,8 milliárd termékre helyezi fel, miközben ezeknek csak 16 százalékát értékesítik Franciaországban. A vállalat szerint saját maga és beszállítói számára együttvéve több ezer plusz munkaórát jelentett a szabályozásnak való megfelelés. A helyzet abszurditását tovább növeli, hogy a vásárlók többségének első dolga a címke eltávolítása, amely így rövid úton a szemetesben végzi. Ez sem környezetbarátnak, sem produktívnak nem nevezhető. További szürreális példa, hogy mióta létezik az Európai Uniós közös piac, egyetlen egy francia péknek sikerült elfogadtatni a szakvégzettségét Németországban. A középkori céhes hagyományoknak ma is vannak lenyomatai. Németországban ma is 53 olyan szakmát találunk, mint például az ács vagy a kőműves, amihez speciális helyben megszerzett képesítés kell, mely költsége időben nézve 1-3 év is lehet, még pénzben mérve is több tízezer euró. A pénzügyi szektor távolról sem egységes A pénzügyi szektorban is jelentős akadályok állnak a valóban egységes piac előtt. A fragmentált tőzsdék és kötvénypiacok alacsonyabb likviditást és magasabb tranzakciós költségeket eredményeznek az amerikai piachoz képest. A határokon átnyúló vállalatfelvásárlások esetében pedig a tagállamok gyakran kifejezetten protekcionista módon viselkednek. Erre jó példa az UniCredit és a Commerzbank ügye. Az elmúlt évek egyik látványos sikertörténete az UniCredit volt, amely Andrea Orcel vezetése alatt látványos átalakuláson ment keresztül. A befektetők ezt az elmúlt öt évben közel kilencszeres árfolyam-emelkedéssel jutalmazták. A bank fokozatosan 30 százalék körüli részesedést épített ki a Commerzbankban, azzal a céllal, hogy idővel az egész bankot is felvásároljaja. Nos, ahogy ez nyilvános információ lett, egyből komoly politikai szembeszélben találták magukat az olaszok, hiszen nehogy már felvásárolhassa egy olasz bank a második legnagyobb német bankot!? Természetesen a potenciálisan megszűnő német munkahelyek és az irányítás elvesztése miatt is zajlik az ellenállás a német politika oldaláról. Azt láthatjuk, hogy az európai pénzügyi rendszer túlságosan is fragmentált, nincsen egységes betétbiztosítási rendszer, cserébe számos szabályozói akadály gátolja a határon átnyúló tevékenységeket. Például az európai bankokra országonként vizsgált tőkemegfelelési követelmények vonatkoznak, ami gátolja a hatékony működést, túltőkésítéshez és likviditás bőséghez vezet egyes leánybankoknál. Mindennek ára van, az AFME (Association for Financial Markets in Europe) becslése szerint akár 250 milliárd eurónyi addicionális likviditás lehetne mozgósítható, elősegítve a gazdasági aktivitás felpörgetését, egy lazább, egységesebb szabályozással. Évente 300 milliárd euróval lehetne nagyobb az EU gazdasága Az Európai Parlament becslése szerint, ha a szabályozói akadályok teljesen megszűnnének a tagállamok közötti kereskedelemben, akkor kb. évente 300 milliárddal több GDP-t tudna előállítani az EU, vagyis évente 1,5%-al nagyobb növekedést tudna felmutatni. Összességében az Európai Unióban még jelentős kiaknázatlan lehetőségek vannak a mélyebb integrációban. A tagállamok közötti nem vámjellegű akadályok jelenleg háromszor nagyobbak, mint az Egyesült Államokban. Bár a nyelvi és kulturális különbségek természetes korlátokat jelentenek, a nagyobb jogharmonizáció, az egyszerűbb engedélyezési folyamatok, a kevésbé fragmentált piacok és a kisebb bürokrácia érdemben javíthatnák Európa versenyképességét. Farkas Zsombor, a HOLD részvényelemzőjének írásait itt böngészheted a HOLDBLOG-on.