● news.bsdnet.hu

[sz]Fehér Adél, Fotó: Freepik.com[sz] Egy friss, kétezer fős amerikai felmérés szerint a gondozó felnőttek 88 százaléka érezte úgy, hogy a szüleiről való gondoskodás egy életre szóló, pozitív fordulatot hozott a viszonyukba – derül ki a Business Wire által is közzétett kutatásból. És a dolog nem egyoldalú: a megkérdezett idősek 89 százaléka is pontosan ugyanígy érezte. A kutatásban résztvevő idősek 82 százaléka egyenesen élete egyik legörömtelibb időszakának nevezte azt, hogy a saját gyereke gondoskodik róla. „Nem egy nagy pillanat volt, csak egy csendes délután, ami valahogy aranynak tűnt. A gyermekem segített meglocsolni a növényeket a tornácon. Egyszer csak elkezdett dúdolni egy dalt, amit én szoktam énekelni, és gondolkodás nélkül én is csatlakoztam. Mindketten nevettünk, amikor elfelejtettük a szöveget, pont úgy, mint régen. Abban az egyszerű, közös ritmusban olyan érzés volt, mintha az idő összehajtotta volna önmagát, és egy pillanatra semmi sem változott volna, csak az, hogy ki tartja a locsolókannát.” Persze a vattacukor-felhő mögött ott van a kőkemény valóság. A gondozók 92 százaléka szerint ez a szerep egyszerre hoz örömöt és nagyon erős érzelmi megterhelést. A matek pedig kegyetlen: miközben a többség (73%) azt mondja, a nehézségek ellenére sem csinálná másképp, pedig 79 százalékuk bevallottan fáradt és kiégett. Ennek egyik legbeszédesebb jele, hogy a megkérdezettek több mint fele (54%) mulasztott el vagy felejtett el saját orvosi időpontot az elmúlt hónapban a gondozási feladatai miatt. Mindezt úgy, hogy 87 százalékuk a munkahelyén is próbál helytállni, és komoly áldozatokat hoz: 42 százalékuk közelebb költözött a szüleihez, 40 százalékuk lemondott az utazásokról, 31 százalékuk pedig a hobbijairól. „A gondozásról gyakran az áldozatvállalás szemszögéből beszélünk, de ezek az eredmények azt mutatják, hogy az öröm, a gyógyulás és a generációk közötti megújult kapcsolatok erőteljes forrása is lehet” – mondta Joni Magnus-Ramsey, a kutatást megrendelő Comfort Keepers egyik vezetője. „Ez a kutatás a valóság mindkét oldalát megvilágítja: az érzelmi megterhelést, amit a gondozók éreznek, ugyanakkor azt a mély céltudatosságot és sikerélményt is, ami gyakran a családért való helytállásból fakad.” A cég szóvivője, Sherri Snelling gerontológus ennél jóval direktebben fogalmazott a szendvicsgeneráció helyzetéről. A megoldás kulcsa szerinte is a segítség lenne, és ezzel a gondozók elsöprő többsége (85%) is egyetért: szerintük az elérhetőbb otthoni vagy időszakos gondozási segítség érdemben javítana az életminőségükön. Egy májusi cikk a 40 feletti nők kiégésének egyik kevésbé tárgyalt gyökerét, a perfekcionizmust emelte ki. A túlzott lelkiismeretesség és a hibáktól való félelem önmagát gerjesztő spirálba taszítja az érintetteket: egyszerre akarnak megfelelni munkahelyen, otthon, gondozói szerepben, ami tartós érzelmi és fizikai kimerüléshez vezet. A cikk fontos üzenete, hogy a belső mérce újrakalibrálása és a feladatok tudatos priorizálása nélkül nincs tartós felépülés. Egy másik, márciusi anyag a dolgozó gondozók „láthatatlan terhét” írta le részletesen: nemcsak a fizikai feladatok, hanem a mentális szervezés, az állandó éberség és érzelmi támogatás is fogyasztja az erőforrásokat. Az írás szerint a gondozási feladatokat jellemzően nők végzik, és 42%-uk karrierakadályokról számol be, ami növeli gazdasági kiszolgáltatottságukat. Ezek a tanácsok jól rímelnek a mostani felmérés üzenetére: a teher valós, de megfelelő támogatással és tudatos stratégiákkal csökkenthető, miközben a kapcsolati hozam megőrizhető. [kapcsolodo]/a-lelkiismeretesseg-csapdaja-a-40-feletti-nok-utja-a-maximalizmustol-a-kiegesig/[kapcsolodo]