● news.bsdnet.hu

A retro még mindig nagyot megy, de nem is csoda: ki ne gondolna jóleső nosztalgiával azokra az időkre, amikor még fiatal volt, gondtalan és bohó, az ízületei mozgékonyak, az éjszakái pedig perzselők voltak. A fiatalságunknál már csak az étel a kellemesebb téma: a fejben evés, az ennivaló, amit sem elkészíteni nem kell, sem nem hizlal. E kettő örömöt ötvözi Geri Ádám Gasztrorégész című könyve, mely alcíme szerint az 1945-től 1989-ig terjedő időszakot, vagyis a gulyáskommunizmus konyhát veszi górcső alá. Geri Ádám Mielőtt felszisszennénk, mert hát nyilván a legtöbbünknek a korról a bélszínroló meg a rántott párizsi ugrik be, azelőtt megnyugtatok mindenkit: valóban van benne szó a bélszínrolóról, sőt, a Mesesajtról is, ami egy felerészt csokoládéból, felerészt ömlesztett sajtból álló kiméra, hogy a szörnyszülött szót mégse használjam egy ételre. Mármint többé-kevésbé ételre. Recept is van hozzá, de nem ez a lényeg, úgyse csinál otthon senki Mesesajtot. A lényeg a sztori, ilyet pedig bőven olvashatunk ebben a speciális archeológiai műben. A szerző ugyanakkor újságíró, nem pedig régész, így az eszközei sem az ásó és a kicsiny ecsetek, hanem sokkal inkább a korabeli sajtó, amelynek témába vágó híradásait lelkiismeretesen kikutatta és feldolgozta. Például, az Esti Hírlap egyik 1968-as cikkéből tudhatjuk meg, hogy a már említett gasztronómiai kiméra, oppardon, a Mesesajt piaci bevezetését piackutatás előzte meg, habár elég kismintás. Pontosan tíz óvodást kínáltak meg vele, négy otthagyta, három illedelmesen, de minden lelkesedés nélkül elmajszolta, három ártatlan gyerek viszont azonnal függővé vált. Ez matematikailag harminc százalékos sikert jelent, ekkora keresletet nem is fognak tudni kielégíteni, úgyhogy belevágtak a gyártásába. Forrás: Gasztrorégész Az ember azt gondolná, hogy az ilyen „sikerek” nyomán dőlt a pénz (de hova lett???), de hát, ugyebár, aki megjárta a gulyáskommunizmus bugyrait, mint Dante a poklot, az azért gyanakszik, hogy az üzleti siker, finoman szólva nem volt elsődleges szempont. Ennek ellenére a gazdasági racionalitás végül mindig győzött – mutat rá számos példával a szerző. Hogy mik voltak a gazdaságinál is fontosabb szempontok? Nos, rendkívül prózaiak, ugyanakkor mégiscsak emelkedettek: lényegében ez a kor volt a legelső a magyar történelemben, amikor senki sem éhezett, mindenki tányérjára jutott megfelelő mennyiségű és összetételű étel. Ezért, habár remekül szórakozunk vagy borzongunk a könyvben szereplő történeteken, azért nem árt, ha ezt is tudatosítjuk magunkban. A Mesesajt létezésének végső értelme is ez volt: olcsó és széles körben elérhető fehérjeforrást jelentett – már annak, aki hajlandó volt megenni. Geri Ádám: Gasztrorégész (Fotó: Belső Olga) A kötet nemcsak élelmiszerekről, hanem a kor ikonikus helyeiről is sztorizik. Ezek közül némelyik még ma is virágzik, mint a Bambi a Frankel Leó úton, vagy a Klauzál téri Kádár Étkezde, mások nemrég zártak be, de még mindig nem hevertük ki, mint a Wichmann, és olyanok is szerepelnek benne, amikre már nem is gondolunk, de ha szóba kerül, felkiáltunk: „ó, tényleg, a Mézes Mackó!” Mint már említettem, a szerző, Geri Ádám újságíró, a könyv fejezetei nem hosszabbak egy-egy közepes méretű újságcikknél. Mondhatni, felhasználóbarát módon fogyasztható, mint a balatoni hekk vagy a gombával töltött rántott palacsinta a City Grillben.The post Csokis sajttól a gulyáskommunizmusig: 10 óvodáson tesztelték a Kádár-korszak legbizarrabb édességét first appeared on nlc.