● news.bsdnet.hu

Murányi András, a Népszabadság utolsó főszerkesztője, az Index új felelős szerkesztőjeként a Médiapiac podcast vendége volt. A beszélgetésben beszélt az Index kampányidőszakban betöltött szerepéről, a lap jövőjéről, a szerkesztőségi felelősségről, Magyar Péter elutasított interjúiról, valamint arról is, képes lesz-e kritikusan írni korábbi munkaadójáról, a fővárosi városházáról és Karácsony Gergelyről. Murányi András tisztában volt azzal, hogy az Indexhez való igazolása rövid távon komoly személyes és szakmai veszteségekkel járt számára. A Médiapiac podcastben arról beszélt: pontosan tudta, hogy döntésének lehetnek „akár súlyos veszteségei” is, de ez nem tántorította el, mert saját elmondása szerint mindig hosszú távú stratégiákban gondolkodik. Azt is elismerte, hogy vannak, akik árulónak tartják a lépése miatt. Az Index új felelős szerkesztőjeként Murányi nem kerülte meg a lap közelmúltjának egyik legkényesebb kérdését sem: azt, hogy az Index a választási kampányban több olyan anyagot közölt, amelyet a szakmai közvélemény jelentős része nem újságírói teljesítményként, hanem politikai célú lejárató tartalomként értékelt. Murányi elismerte: az Index a kampány során bizonyos anyagaival propagandaeszközként működött. A riporter kérdésére nem finomított a megfogalmazáson, hanem kimondta: „Igen, lehet azt mondani az Indexre, hogy propaganda tevékenységet játszott, művelt a kampányban ezekkel a dolgozatokkal.” A beszélgetésben konkrét példaként előkerült a Városháza-ügy és a Tisza-adóterv is. Murányi ezeket „nem kívánatos elemeknek ” nevezte, és arról beszélt, hogy ezeknek „egy normális világban” nem kellett volna megjelenniük. Értékelése szerint ezek az anyagok erősen hozzájárultak ahhoz, hogy az olvasók egy része az Indexet egyértelműen fideszes vagy kormányközeli lapként azonosítsa. Murányi hangsúlyozta: a szóban forgó cikkek megjelenésekor ő még nem dolgozott a lapnál, így azokért személyes felelősséget nem visel. Ugyanakkor azt is világossá tette, hogy a történtek következményeit – például a helyreigazításokat és a korábbi főszerkesztő távozását – indokoltnak tartja. Szerinte az átalakuló magyar médiapiacon előbb-utóbb minden szereplőnek szembe kell néznie a saját múltjával. Úgy fogalmazott: eljöhet az a pillanat, amikor ki kell mondani, hogy „igen, ezért elnézést kell kérni”. Murányi szerint az Index 2026 márciusáig egyértelmű piacvezető volt, jelenleg pedig a Telexszel és a 24.hu-val együtt a vezető hírportálok szűk mezőnyében versenyez. A lap jövőjéről beszélve azt mondta: a tulajdonosi oldal részéről – ő állítása szerint közvetlenül csak a vezérigazgatóval tárgyalt – az volt az alapvető elvárás, hogy az Index tartósan piacvezető legyen. Murányi saját szakmai célja azonban ennél összetettebb. Azt mondta, olyan Indexet szeretne, amelyről fél év múlva nem az jut az olvasók eszébe, hogy fideszes, neres vagy ellenzéki, hanem egyszerűen az, hogy „AZ ÚJSÁG”. Egy olyan szerkesztőséget képzel el, amely ideológiai besorolások nélkül, tárgyilagosan, korlátozások nélkül beszéli el a magyar valóságot. A beszélgetésben ugyanakkor arról is beszélt, hogy az Index működése az elmúlt időszakban nem írható le kizárólag egyetlen politikai kategóriával. Miközben a lapban megjelentek szerinte is vállalhatatlan, karaktergyilkosságként értelmezhető kampányanyagok, ezzel párhuzamosan publikáltak kormánykritikus tartalmakat is, és olyan szerzők is jelen voltak a felületen, akik szerinte keményen bírálták Orbán Viktort. Ez szerinte egyfajta sajátos „szürke zónát” eredményezett. A podcast egyik legfeszültebb része az volt, amikor szóba került, mi történjen azokkal az újságírókkal és szerkesztőkkel, akik részt vettek a vitatott kampányanyagok elkészítésében vagy publikálásában. A riporter felidézte Urbán Ágnes médiakutató álláspontját, amely szerint azoknak, akik „l enyomták az Entert” a hamis Tisza-programra vagy a Városháza-ügyre, távozniuk kellene a médiából. Murányi ezzel a megközelítéssel nem értett egyet. Határozottan elutasította a kollektív bűnösség elvét, és azt mondta: ha mindenkit kizárnának a szakmából, aki politikai nyomás alatt, hibás vagy vállalhatatlan szerkesztőségi környezetben dolgozott, akkor alig maradna ember a magyar sajtóban. Szerinte az Index munkatársai „iszonyatos erős politikai kitettségben” dolgoztak, és kívülről nem mindig lehet pontosan rekonstruálni, mi történt a szerkesztőség falai között. Nem zárta ki, hogy egyes újságírók egzisztenciális félelemből vagy közvetlen utasításra készítettek el olyan anyagokat, amelyekkel szakmailag nem feltétlenül azonosultak. „ Kampány van, hajtás van, bejön valami, megkapják az anyagot: fú, ezt azonnal írd meg, te vagy az ügyeletes. Most akkor mit csináljon? Álljon fel az ügyeletből, vagy feladatnak tekintse és csinálja meg?” – érzékeltette a szerkesztőségi működés nyomáshelyzeteit. Murányi szerint sokan ebben a helyzetben nem saját szellemi terméküket állították elő, hanem „szakmunkásként” hajtottak végre feladatokat. Ebből következik az általa képviselt elv is: nála mindenkinek jár a második esély. Ez azonban nem jelent feltétel nélküli felmentést. Murányi világos határt húzott: azoknak nincs helyük a szakmában, akikről jogerős bírósági döntés mondja ki, hogy szándékos hírhamisításban vagy sikeres karaktergyilkosságban vettek részt. Példaként az MTVA-s Papp Dánielt említette. Az Index esetében szerinte más a helyzet: a Tisza-ügyben megtörtént a helyreigazítás, de az tartalomra, nem pedig konkrét személy elleni karaktergyilkosságra vonatkozott. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha a jövőben bármelyik munkatársnál politikai nyomásgyakorlást vagy annak elfogadását tapasztalja, azonnal „megszólal a vészcsengő” a fejében. Murányi a Tisza Párt és az Index viszonyáról is beszélt. Elmondása szerint a kampány során az Index nem hivatalosan két vagy három alkalommal is interjút kért Magyar Pétertől, de a politikus minden esetben elutasította a megkeresést. A beszélgetés idején egy újabb, hétfőn elküldött interjúkérelemre várták Magyar Péter kabinetjének válaszát. Murányi ezzel azt kívánta jelezni, hogy az Index jelenlegi vezetése nyitott lenne a Tisza Párt elnökének megszólaltatására, de ehhez a másik fél együttműködésére is szükség van. Murányi korábban a fővárosi önkormányzatnál dolgozott, ezért a beszélgetésben óhatatlanul felmerült a kérdés: képes lesz-e felelős szerkesztőként kritikusan viszonyulni volt munkaadójához, Karácsony Gergelyhez és a Városházához. – „Hát hogyha ok van rá, akkor igen.” Ugyanakkor azonnal hozzátette, hogy a kritika csak akkor tekinthető tisztességes újságírói munkának, ha az érintett fél is lehetőséget kap a megszólalásra. Szerinte, ha az Index bírálja a Városházát, akkor meg kell kérdezni a Városházát is, és be kell mutatni, mit mondanak az érintettek. Ebben a kontextusban élesen elhatárolta egymástól a megalapozott kritikát és a kampányszerű lejáratást. Példaként ismét a korábbi Városháza-ügyet említette, amelyet szakmailag súlyosan hibásnak és megalapozatlannak tart. Utalt arra is, hogy az ügynek komoly személyes következményei voltak, például Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes otthonában tartott házkutatás formájában. Murányi szerint ezek az anyagok „nagyon rossz irányba vitték” az Indexet. A beszélgetés másik kiemelt témája a Népszabadság 2016-os bezárása volt. Murányi András a lap utolsó főszerkesztőjeként újabb részleteket osztott meg arról, hogyan élte meg a szerkesztőség a történteket, és milyen politikai összefüggéseket látott a háttérben. Bár hangsúlyozta, hogy közvetlen bizonyítéka nincs, azt mondta: információi szerint maga a (volt) miniszterelnök is adott megbízást arra, hogy a Népszabadság a következő vasárnap már ne jelenjen meg. A történet szerint egy érintett személy még figyelmeztette is Orbán Viktort arra, hogy a lap vasárnap egyébként sem jelenik meg. Murányi meggyőződése szerint a Népszabadság bezárása politikai döntés volt, amelyben a többségi tulajdonost, Heinrich Pecinát a fideszes politikai és médiakörnyezet kényszerítette olyan helyzetbe, hogy végül „kivégezze” a lapot. A podcastben Murányi arról is beszélt, miért nem indítottak a Telexhez hasonló, közösségi finanszírozású utódlapot a Népszabadság bezárása után. Elmondása szerint ez nem pusztán üzleti vagy szervezési kérdés volt, hanem morális döntés. A szerkesztőségben az az elv alakult ki, hogy vagy mindenki megy tovább – a teljes, mintegy kilencvenfős stáb, a korrektoroktól a jogászokig – , vagy senki. Nem akarták azt a helyzetet előállítani, hogy egy szűk, tizenöt fős elit gárda „kimenekül”, miközben a többieket hátrahagyják.