← Vissza

news.bsdnet.hu

Szívhez szóló üzenettel búcsúzott a Dél-pesti Centrumkórház új főigazgatója előző munkahelyétől

Index 2026-06-19 20:28
A hírt korábban Hegedűs Zsolt is bejelentette , péntek délután pedig a kórház egy  bejegyzésben közzétette Szilágyi búcsúlevelét is, amelyben a főigazgató azt írta: nehéz szívvel fogadta el a „végtelenül megtisztelő” és „óriási kihívással” járó felkérést, mert az utóbbi időszakban a kórház és maga Dunaújváros is a második otthonává vált. Szilágyi Örs elmondása szerint maga sem hitte, hogy így fog érezni, amikor nagyjából öt évvel ezelőtt Dunaújvárosra került. „Szomorú, ugyanakkor intézményünk számára megtisztelő hírt osztunk meg Önökkel” – kezdte bejelentését a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet, majd közölték: Szilágyi Örs felkérést kapott az egészségügyi minisztertől a Dél-pesti Centrumkórház főigazgatói feladatainak ellátására július 1-jétől. Most új feladat vár rám. Egy olyan intézmény vezetését veszem át, amelynek jelentősége országos szinten is meghatározó. Ezt a megbízatást kötelességemnek érzem elfogadni, ugyanakkor egy darabot magamból itt hagyok Dunaújvárosban – fogalmazott a főigazgató, aki az elmúlt időszakban a lakosság bizalmának visszanyerésért dolgozott a dunaújvárosi kórházban, hogy „a Szent Pantaleon Kórház ne csupán egy egészségügyi intézmény legyen, hanem olyan hely, amelyre dolgozói büszkék lehetnek, és amelyre a térség lakói számíthatnak”. Büszke vagyok arra, hogy ennek a közösségnek a tagja lehettem. Büszke vagyok mindarra, amit együtt elértünk. És biztos vagyok benne, hogy a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet a jövőben is fejlődni fog, mert olyan emberek dolgoznak benne, akik hivatásként, nem pedig munkaként tekintenek a betegellátásra. Szívből köszönök mindent! – búcsúzott Szilágyi Örs. A kórház a posztban a közösség nevében megköszönte a főigazgató munkáját, és sok sikert és erőt kívánt új megbízatásához.
Eredeti cikk megtekintése →