← Vissza

news.bsdnet.hu

Vallomást tett az ügyészségen, és megnevezte Zsolti bácsit a Szőlő utcai ügy koronatanúja

24.hu 2026-05-08 09:40
Vallomást tett az ügyészségen, és megnevezte „Zsolti bácsit” a Szőlő utcai javítóintézetben történt bűncselekmények egyik áldozata és koronatanúja, aki a nyomozás érdekében egyelőre nem hozhatja nyilvánosságra a nevet –írtapénteken az index.hu,Bangó SándorTik-Tok bejegyzése alapján. „Kedves emberek! Megtettem a vallomásomat az ügyészségen Zsolti bácsi ügyében. Az ügyészség arra kért, hogy egyelőre ne hozzam nyilvánosságra a nevét és további részleteket, mert ezzel veszélyeztethetném a folyamatban lévő nyomozást. Tudom, hogy sokan vártok válaszokat, de most a hivatalos eljárás és az igazság kiderülése a legfontosabb. Kérek mindenkit, hogy ezt tartsa tiszteletben és legyen türelemmel. Köszönöm azoknak, akik mellettem állnak ebben a nehéz időszakban” – írta Bangó Sándor még csütörtökön a közösségi platformon. Bangó Sándor a Szőlő utcai Javítóintézetben történt bűncselekmény-sorozat koronatanúja, aki mindössze 14-15 évesen került be az intézménybe. Saját elmondása szerint már a kezdetektől sokan bántották, emiatt többször elszökött, így keveredett rossz társaságba. Az ügyben korábban arcát és nevét is vállalvabeszélt nyilvánosan. A Szőlő utcai Javítóintézet volt igazgatóját,Juhász Péter Páltszexuális kényszerítés és erőszak gyanújával vették őrizetbe, és jelenleg is letartóztatásban van. A nyomozás során merült fel a „Zsolti bácsi” néven emlegetett férfi alakja, akinek kilétét eddig nem hozták nyilvánosságra. Bangó Sándor korábban a Kontrollnak nyilatkozott, állítása szerint Juhász Péter Pál többször megerőszakolta, egyszer pedig levitte az alagsori szobájába, ahol „Zsolti bácsi” is ott volt. Sötét volt a szobában. Amikor megtörtént a szexuális aktus Zsolti bácsival, akkor én őt még nem láttam, de, miután felöltözött, felkapcsolta a villanyt, és akkor megláttam őt – mondta a korábban a DK elnökének,Dobrev Kláránakmég név nélkül nyilatkozó Bangó Sándor, aki a lapnak megnevezte az elkövetőt, ám a teljes nevét bizonyítékok híján akkor nem hozták nyilvánosságra.
Eredeti cikk megtekintése →