Tragédia! Már halálos áldozata is van a népszerű üdülőhelyen pusztító tűznek
Kiskegyed
2026-06-20 12:11
A tűz pénteken ütött ki a Viva Wyndham Dominicus Beach üdülőkomplexumban, amely a Dominikai Köztársaság délkeleti partvidékének egyik legismertebb turistaközpontjában, Bayahibében található. A hatóságok szerint a lángok rövid idő alatt nagy területre átterjedtek, ezért azonnali evakuálást rendeltek el. Összesen mintegy 1690 vendéget és alkalmazottat kellett biztonságos helyre menekíteni.
A dominikai hatóságok megerősítették, hogy a tűzben életét vesztette a 46 éves olasz turista, Francesca Valentino. Emellett három embert kórházba szállítottak , további hat személyt pedig a helyszínen láttak el a mentők.
A közösségi médiában terjedő felvételeken hatalmas lángok és sűrű fekete füst látható, miközben a turisták a tengerpart felé menekülnek. Egyes beszámolók szerint többen a strandon vártak biztonságos helyre szállításra, amíg a tűzoltók a lángok megfékezésén dolgoztak.
Az első vizsgálatok alapján a tűz terjedésében szerepet játszhatott, hogy az üdülő egyes épületeinek tetőszerkezete pálmalevelekből készült, amely rendkívül gyúlékony anyagnak számít. A hatóságok szerint az erős szél tovább gyorsította a lángok terjedését. A tűz pontos okát még vizsgálják.
A szomszédos Viva Wyndham Dominicus Palace nem sérült meg, és továbbra is zavartalanul működik. A kitelepített vendégeket más szállodákban és közeli szálláshelyeken helyezték el. A helyi hatóságok hangsúlyozták, hogy Bayahibe térségében a turisztikai szolgáltatások jelenleg is biztonságosan működnek.
A tűzeset jelentős károkat okozott az üdülőkomplexumban, a helyreállítás várhatóan hosszabb időt vesz majd igénybe.
(Forrás: dailymail.com )