← Vissza

news.bsdnet.hu

Pósfai Gábor szerint minden sportágban szigorúbb kontrollt vezetnek be az állami források felhasználására

Telex 2026-06-20 15:33
„Minden sportág esetében kiemelt figyelemmel követjük és támogatjuk az utánpótlás-nevelést, szigorúbb kontrollt vezetünk be az állami források felhasználására és abban az esetben támogatjuk a nagyobb események megrendezését, ha a költségvetés átlátható, ésszerű és reális terv készül a bevételi oldalra is” – írta Pósfai Gábor sportért is felelős belügyminiszter a Facebook-oldalán . Pósfai közölte, hogy csütörtök délután négy csapatsportág – a jégkorong, a kézilabda, a kosárlabda és a röplabda – szövetségi vezetőivel találkoztak. A belügyminiszter szerint azt kérték tőlük, hogy számoljanak be a sportáguk helyzetéről, a szövetség gazdálkodásáról és a szakmai munka főbb pillérjeiről. Mint írta, áttekintették az aktuális függő ügyeket, a terveiket és a jövőbeli feladatokat. „Itt is elmondtam személyesen, hogy a sport támogatása számunkra fontos ügy és a célunk egy olyan együttműködés kialakítása, ahol nem csak őszintén, hanem transzparensen meg tudjuk beszélni a közös ügyeket” – fogalmazott. A hat kiemelt TAO-s sportág képviselői közül a labdarúgó-szövetséggel már találkoztak, a vízilabda pedig a közeljövőben kerül sorra, ahogy más sportágakkal is terveznek hasonló egyeztetéseket.
Eredeti cikk megtekintése →