● news.bsdnet.hu

Oravecz Imre Kossuth-díjas költő egy nagyinterjúban arról beszélt, hogy Magyarországon az idősek a legmostohábban kezelt kisebbséghez tartoznak. Szerinte az öregkort nem elfogadják, hanem kirekesztik és tabusítják, a halál pedig minden méltóságot kizár. Alkotói tevékenységével kapcsolatban elmondta, hogy addig írja az "Alkonynaplót", amíg fizikailag és szellemileg képes rá. Horváth Ádám Newsroom újságíró Ezeket látta már? Oravecz Imre Kossuth-díjas költő őszintén beszélt az időskor nehézségeiről. "Most például a fedelet is alig bírtam visszacsavarni a befőttesüvegre. De ez fizikai változás. Ami ennél riasztóbb, az a felejtés. Az már nem egyszerűen csak öregedés, hanem identitásvesztés is." Saját félelmeiről is szót ejtett, például arról, hogy éveken keresztül rettegve gondolt arra, hogy fiával való közös időtöltés alatt érheti a halál, és ez megrémíti a gyermeket - mondta el Oravecz Imre az Indexnek . Az idősek helyzetét illetően Oravecz úgy látja, hogy a társadalom kirekesztő velük szemben. Példának hozta fel, hogy Magyarországon az öregség gyakran jár az emberi méltóság elvesztésével. "Ha valakit öregnek minősítenek, már nem igazán számít embernek, hanem inkább valami véglénynek." Szerinte a korábbi paraszti világban az idősek megbecsülése természetes volt, és még idős korukban is volt némi szerepük a közösség életében, például az unokák felügyelete vagy a porta körüli teendők ellátása. A költő szerint azonban ma az idős emberek gyakran magányosak, a társadalom és a családjaik egyaránt elidegenítik őket. "Az idős ember társadalmi hovatartozástól függetlenül feleslegesnek, kitaszítottnak érzi magát," mondta, hozzátéve, hogy az öregkorral sokak számára a méltóság elvesztése is együtt jár. "Nem, nem lehet méltósággal megöregedni, öregnek lenni. Az csak akkor volna lehetséges, hogy ha öregségnek helye volna a társadalomban, ha azt elfogadnák a nem öregek. De nem, elutasítják, tabusítják. Vagyis ugyanazt teszik, mint a halállal. Nem számolnak vele, nem beszélnek róla, úgy élnek, mintha nem létezne. Igaz, a halál, a meghalás más, az akkor sem lenne könyebb, elfogadhatóbb, ha másként viszonyulnának hozzá" - mondta. Az "Alkonynapló" írásáról Oravecz elmondta : "A valóságot, az igazat nem szabad elhallgatni, és nem is érdemes. Most hazudjak hőst, aki férfiasan küzd mindennel, vagy nem küzd, mert meg se kottyan neki az egész? A naplók írásakor nem gondoltam arra, mit szeretne vagy nem szeretne a közönség.” Az író véleménye, hogy az irodalom nem csak esztétikai műfaj, hanem élet- és kordokumentum is. A költő mindeközben élesen kritizálta a könyvtárak helyzetét. Elmesélte, hogy az egyik megyei könyvtárban azzal találkozott, hogy csak Tolsztoj "Háború és békéje" volt elérhető az orosz klasszikusok közül, mert a többi művet egyszerűen kiselejtezték. "Azt hittem, hogy rosszul hallottam. Elképedtem. Lehet, hogy most nincsenek ilyen olvasóik, de még lehetnek." Oravecz a magyar identitás kérdését is körüljárta. Úgy látja, hogy a parasztság és a munkásság történeteit nem becsülik meg eléggé, és ezek politikai, társadalmi elutasítottsága mind a mai napig gondot jelent. Bár az "Alkonynapló" sokakat megráz őszinteségével, Oravecz nem igényli a közönség elismerését. Mint mondja: "Ha más kell neki, nem én, akkor keressen, olvasson mást." költő