← Vissza

news.bsdnet.hu

A GVH elfogadta a Szentkirályi vállalásait, amit PET palackokkal kapcsolatos zöld állítások miatt tett a cég

Portfolio 2026-05-08 09:43
A GVH közleményében felidézte: 2024 nyaránPET palackokkal kapcsolatos zöld állítások miatt indítottak versenyfelügyeleti eljárást több vállalkozással, köztük a Szentkirályi Magyarország Kft.-vel szemben is.A versenyhivatal eredeti gyanúja szerint a vállalkozás a Szentkirályi ásványvizek és ízesített italok címkéin és kereskedelmi kommunikációjában megfogalmazott állításaival megtéveszthette a fogyasztókat. Az eljárás során a vállalkozás igazolni tudta, hogy a palackok ténylegesen legalább 25 százalékban újrahasznosított anyagból készültek. Ugyanakkor a cég honlapján folytatott kereskedelmi kommunikáció azt a benyomást kelthette a fogyasztókban, hogy aPET alapanyagok alkalmazásának nincs káros hatása a környezetre. A Szentkirályi az eljárás során részletes kötelezettségvállalási csomagot nyújtott be a versenytanácsnak. Ebben vállalta egy új belső megfelelési program kidolgozását és bevezetését, amely kiemelten figyelembe veszi a GVH zöld marketing iránymutatásait, valamint belső képzések tartását érintett dolgozói számára és a honlapján történő kommunikációjának felülvizsgálatát. A cég vállalta továbbá abetétdíjas visszaváltási rendszerrel kapcsolatos tájékoztatásának fejlesztését is.Ennek keretében a Szentkirályi 2029 végéig negyedévente közzéteszi a weboldalán, hogy a forgalomba hozott PET palackok mekkora arányban kerültek ténylegesen vissza a rendszerbe. A GVH úgy ítélte meg, hogy a cég vállalásai érdemiek, előremutatóak és hatékonyan kezelik a versenyhatóság eredeti aggályait. A GVH Versenytanácsa elfogadta és kötelezően előírta a Szentkirályinak a vállalások végrehajtását, amit utóvizsgálat során ellenőrizni fognak - közölte a versenyhatóság. A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Eredeti cikk megtekintése →