● news.bsdnet.hu

Ezeket láttad már? Mennyi pénzt illik adni esküvőre? Így számolj vendégként 25 év után újra összeállt a Doktor Szöszi stábja, Reese Witherspoon egy napot sem öregedett Az utóbbi években keveset hallottunk róla, a sanzonéneklés és a tanítás vették át az életében a főszerepet. Sok musicalkedvelő örömére most azonban újra láthatjuk színházban is Malek Andreát , akivel többek között arról beszélgettünk, miért nincsenek már szerepálmai. „Én nem vagyok, csak látszom, és azt is csak játszom, mert színész vagyok.” Így szól egy dalszöveg az egyik első lemezedről. A kezdeti zajos sikerek után sokáig nem, vagy csak keveset „látszottál”, nem hallhattunk sokat rólad. Tudatos volt ez az „eltűnés”? Pályakezdőként nem volt határozott elképzelésem arról, hogy hogyan fog az én pályám alakulni. Viszont óriási hiányát éreztem egy csomó tudásnak, és ezért aztán minden nekem kínált feladatot megragadtam. Reggeltől estig dolgoztam, és ennek természetes következménye az, hogy egy idő után azt mondja az ember, hogy most szeretnék magamhoz térni. Elhasználtam a tartalékaimat, emellett pedig szerettem volna továbblépni szakmailag. Minden szakma olyan, hogy bele lehet gárgyulni, ha nem vigyáz az ember. Én egy ilyen gárgyulós típus vagyok, ezért én mindig megyek, mindig keresek valami kiutat, valami mást. Kevés lett nekem a musical. Az Evitával kezdtem, amihez fogható komoly, nekem való szerep nem sok akad. Elkezdtem kisebb produkciókban részt venni, majd visszavonultam és családot alapítottam. Azért ezek csodálatos szerepek voltak. Rengeteg szerep. Így belegondolva, ha valakinek az egész pályaíve adja ezeket a feladatokat, az már hálás lehet. Fel lehetetett akkor ezt a mennyiségű lehetőséget dolgozni? Evita, A nyomorultak, A muzsika hangja... Azért én felfogtam, és nagyon becsültem ezt. De valahogy mégis elfogyott az erőm. Aztán férjhez mentem, és családanya lettem. Szerintem ez a legjobb, ami egy nővel történhet. Mert úgy tanulod meg az embereket legjobban, hogyha ott van egy kicsi, meg még egy kicsi. Úgy tanulod meg, hogy miből vagy te összerakva, miből van egy nő, vagy miből van egy férfi összerakva, hogyan gondolkodik az egyik, hogyan a másik. Ez is egy ilyen nagy kirándulás volt. Visszatérve: Taub János akart engem a Művész Színházba hívni, de nyilván még az sem ért fel azzal a gyönyörűséggel, hogy gyermekem születhetett. De azért az nagyon fájt később, sokáig, a mai napig is nagyon fáj, hogy Polly-t nem tudtam eljátszani a Koldusoperában. Pokorny Lia: „Szembe merek nézni a félelmeimmel” A színésznők sokszor beszélnek róla, hogy hogyan változtatja meg őket az anyaság a színpadi működésben. A hang mennyire változik a várandósság alatt? Mennyire hozható vissza az a hang, ami korábban volt? Az a kérdés, hogy az-e a cél, hogy azt visszahozzuk, ami előtte volt? Van egy ilyen para, de ez jobban érinti inkább az operistákat. Akik tényleg a saját testükkel, hangszálaikkal és a technikájukkal beénekelnek egy egész színházat – microport nélkül. Inkább szempont az, hogy megváltozik az ember, és szerintem jó, hogy megváltozik. Az nagyon kellemetlen, ha valaki nem fogja föl, hogy hány éves, és ehhez mérten mit akar játszani. Kellemetlenebb, mint az, ha bevallja magának, hogy éppen hogyan tudja elhelyezni magát a térben és az időben. Szerintem az nagyon fontos, őszintén. Nagyon megörültem, amikor megláttalak az Erkel Színház Rebecca című előadásának szereposztást bemutató videójában. Olyan magától értetődő pillanat volt, holott szerintem a színházi szakma nem feltétlenül volt biztos benne, hogy Malek Andreát még meg lehet hívni egy szerepre. Ennek számomra nincs nagy jelentősége, mert ha lenne, akkor mindig is ott kepesztettem volna, akkor sosem jöttem volna le erről a színpadról. Ez most egy olyan lehetőség volt, amit tényleg nem lehetett visszautasítani. Vajkot nagyon jól ismerem, volt pár közös produkció, amiben mind a ketten szerepeltünk. Hallottam énekelni, láttam játszani, és tudtam, hogy egy elsőrangú színész és énekes. Szurkoltam neki, de azért szkeptikus voltam, mint mindenféle újjal kapcsolatban. Az ember annyit csalódott, hogy már azzal is védi magát, hogy szkeptikus. De azért szurkoltam, és gondoltam, ha kellek neki vagy, ha szüksége van rám, fog hívni. És így történt. Milyen volt bemenni egy olvasópróbára ennyi év után? Izgalmas volt, nagyon! Béres Attilát ismertem, a pályája kezdetén elhívott a Nemzeti Színházba a Vesztegzár a Grand Hotelben előadásba egy dizőznek. Akkor még más karaktere volt talán, vagy az én szerepem nem volt olyan, amibe nem lehetett nagyon mélyre menni. Most viszont hallottam, mindenki elmondta, hogy a „ Béres nagyon jó. A Béres az nagyon jó .” Délelőtt felolvasta a darabot, délután visszaolvastuk. Ahogy felolvasta, gyakorlatilag az instrukciók harminc százalékát el sem kellett mondania, mert világos volt egy jó fül számára, hogy mit akar. Már az olvasópróbán sokat tanultunk. Azért ez egy nagyon érdekes és mély darab. Jó darab. Mennyire volt nehéz Mrs. Danvers igazságát megtalálni? Az ember azt gondolná, hogy ez egy gonosz szerep. De azért ebben a nőben sokkal több van annál, mint hogy azt mondjuk rá, hogy ő szimplán gonosz. Köszönöm! Én nem akartam gonosz lenni, mert az nagyon plakatív, nagyon érdektelen. Mindenkinek megvan az igazsága, ami nem azt jelenti, hogy mindenkinek igaza van. Az ok-okozati összefüggések miatt meg lehet érteni, hogy ő miért lett ilyen. Különbség van a gonoszság és a szándékos gonoszság között. Ez a nő egy lelki nyomorult, akinek az egész élete a szolgálat, a legfelsőbb körökben. Ami azt jelenti, hogy neki nincs magánélete, neki ez az élete. Nagy büszkesége, hogy a Lordok Háza magasságából egy hölgyet szolgálhatott, akit jól adott férjhez, mert végül is ő nevelte Rebeccát. Ő nevelt belőle szörnyeteget. Belül ez egy hosszú folyamat volt, sokat gondolkodtam rajta, hogy milyen ez az asszony, és mi az ő igazsága. Külföldön is játszottál musicalt. Mennyire más a két világ? Az ízlés más. És nem lötyögnek. Próbálnak, szeretnek próbálni. Illetve, ha szeretnek, ha nem: próbálnak. Még másfél éve futó darabokra is kiírnak próbát, például, ha elmegy a térforma. Brasch Bence: „Ugyanúgy csinálok mindent, mint a feleségem: pelenkázok, rendet rakok, főzök” És a monotonitás? Hogy mindennap ugyanazt kell játszani? Nagyon örül az ember, hogy van munkája. És nagyon jó barátságokat ad. Olyan, mint egy nagy óvoda. Egy nagy, felnőtt óvoda. (nevet.) De ez az Erkelben is ilyen, gyerekek. Sok gyerek. És jó gyerekek. Marhára tudnak dolgozni. És hogyha reggel kiírják, hogy nem két próba lesz, hanem három, meg még közben egy forgatás, akkor az a gyerek nem panaszkodik. A Rebecca próbafolyamatát nagyon nagy fegyelmezettséggel csinálták végig. És hát a koreográfus, Tihanyi Ákos egy gyöngy, egy világot megjárt tehetség. Ez a koreográfia bárhol a világon megél. Az utóbbi években az önálló daloké lett a főszerep. Mind egy-egy különálló történet. Énekeltem magyarul, angolul, németül, spanyolul vagy éppen jiddisül. Kurt Weill, Sondheim, Andrew Lippa... Nagyon értették ezek a szerzők az előadóművészeteket, mindig emberekre írtak. Ha megnézel egy Sondheim-estet, meg kell bolondulni. Ott áll tíz nő piros ruhában, tíz csillag mindenféle korosztályból. A zenés színház csúcsa. Földes Eszter: „Szeretek nyílt lapokkal játszani” Pár hete kapta fel a bulvársajtó, hogy megérkezett az unoka is. Bár korábban sem volt ez titok, egy interjúban már beszéltél róla. Ma egyéves, holnap megyek hozzá. A nagymamaság óriási. Hatalmas felszabadulás, mert eddig mindig megpróbáltam normális lenni, de nem sikerült. Most már elengedhetem ezt a lufit, hivatalosan lehetek hülye. (nevet.) Ezzel beteljesedett az élet. Most azt veszek fel, amit akarok. A nagyi egy más kategória. Ezt komolyan gondolom. Mert a gyerekeknél mi az, ami fontosabb, ezen a Földön? Ők legyenek jól! Azért is jó tanítani, mert a tudásomat a növendékek szolgálatába állíthatom. Persze nem pszichológiát tanítok, de az éneklés, meg a színészet azért nagyrészt az. Beszéltünk már az idő múlásáról, és annak kezeléséről. Az ehhez társuló bölcsesség annak is köszönhető, hogy nagyon sok féle dolgot csináltál az elmúlt évtizedekben? Lehet. Nem sok kérdés maradt magammal kapcsolatban, azokat a feladatokat meg tudtam csinálni, amiket szerettem volna. Nem kell több álom. Megnyugtató, hogy bizonyos dolgokat már nem kell megvalósítani, mert már elmúlt az idejük. Ez felszabadító. Nő Százszor koncert: egy személyes vallomásokból, dalokból és női tapasztalatokból szőtt történet Tényleg nem maradtak szerepálmok? Ott van mondjuk a Sunset Boulevard. Azt pont nem szeretem... Én már annyiszor láttam úgy előadást, hogy nekem kellett volna játszanom. És annyi szerepet játszottam, amit nem nekem kellett volna... Ausztriában is, sokszor. Alázatból és megélhetésből. Ezek az ambíciók már összetörtek bennem. Mindenféle módszert kipróbáltam, például, hogy bevonzom. De ez nekem nem működik. És a szerzők sem feltétlenül kegyesek az ötven feletti nőkkel. Ezért mondom, hogy én ezt a sorsra bízom. De valahogy úgy érzem, hogy fogok még játszani. Majd ezt is eldönti valaki, akinek el kell döntenie. Én csinálom a dolgomat. És most sok dolgom van. Szerzőként és a színház művészeti vezetésében is bemutatkozol Egerben. Igen. Eger is nagyon érdekes, meg a tanítás is nagyon érdekes. Meg az, hogy hogyan fogom mindezt összeegyeztetni. Egerben most megalakult az ország egyik legfiatalabb csapata, a legtöbben annyi idősek, mint az én idősebbik fiam. Igyekszünk a tőlünk telhető legjobb tudással szolgálni ezt a feladatot, megtalálni a hangot a közönséggel. Nagyon-nagyon hálás vagyok a megelőlegezett bizalomért, és azoknak a szeretetéért és megelőlegezett bizalmáért, akik majd eljönnek a színházba és megnézik, amit csinálunk. Az külön öröm, hogy taníthatok, hogy a fiatal, profi színészeket taníthatom énekelni, hogy még jobbak legyenek zenés szerepekben. És az unokával közös éneklés? Holnap megyek. Megismeri a dalokat, a mondókákat. Egy mondókagyár vagyok, rögtön felragyog a szeme az első szónál. Volt, hogy megölelt, és úgy hallgatta, hogy énekelek. Muzsikára nevelik, nagyon szeretik a szülei, egy szerelemgyerek. Szóval öröm. Csupa öröm.