← Vissza

news.bsdnet.hu

színházifj. Vidnyánszky Attila rendezi Pogány Indulót a VígszínházbanA fiatalok kilátásairól szól az új produkció, a 4-6, amelynek olvasópróbája a hasonló nevű kocsmában volt, és sokan játszanak benne a nagy sikerű @LL3t4rgIA-ból.

Port.hu 2026-05-13 14:40
A fiatalok kilátásairól szól az új produkció, a 4-6, amelynek olvasópróbája a hasonló nevű kocsmában volt, és sokan játszanak benne a nagy sikerű @LL3t4rgIA-ból. Néhány napjahír volt, hogy a rapper Pogány Induló színészként debütálA besúgóalkotójának új filmjében. De szó sincs debütálásról, mivel Szirmai Marcell már gyerekként is játszott musicalekben a Szegedi Nemzeti Színházban, például a 2018-ban bemutatottValahol Európábancíműben. A szegedi születésű Szirmai 2022-ben vált ismertté, amikorZártosztályésGettó Csirkecímű számai berobbantak a YouTube-on, és több millióan látták. 2024-ben Béres Attila rendező felkérte, írjon zenét aRómeó és Júliacíműmiskolci előadáshoz. A másik zeneszerző a Parno Graszt volt. A besúgó alkotójának filmjében, azEgykében Pogány Induló együtt játszik majd ifj. Vidnyánszky Attilával, akivel nemrég elkezdte próbálni a4-6című színházi produkciót. Ez lesz a következő évad első bemutatója a Vígszínházban. Az ebben az évadban hatalmas sikert aratott@LL3t4rgIAalkotóinak új előadása a mai magyar fiatalok kilátásait vizsgálja az érettségi utáni időszakban. Mint aVíg a Facebookon jelezte:„A produkció nemzeti és polgári ünnepeinken keresztül bontja ki kérdésfelvetéseit, és arra tesz kísérletet, hogy egy mai fiatal felnőtt nézőpontjából értelmezze: mit jelent ma magyarnak lenni. A helyszín a budapesti Nagykörút ikonikus pontja, a 4es6os kocsma, amely egyszerre kiindulópont és érkezési hely – akárcsak a várost átszelő villamos.”Az olvasópróbát rendhagyó módon nemrég a 4es6os kocsmában tartották. Az előadásban szerepel majd – többek között – Medveczky Balázs is, akivel Pogány Induló a Valahol Európában-musicalben is játszott együtt Szegeden. A többi szereplő: Kovács Patrícia, Borbiczki Ferenc, Gál Réka Ágota m.v., Kovács Tamás, Majsai-Nyilas Tünde,, Horváth Szabolcs, Telekes Péter, Ertl Zsombor, Zoltán Áron, Márkus Luca, Csapó Attila, László Rebeka m.v., Laczkó Bálint e.h., Pupics Levente m.v., Szabó Sebestyén László m.v. és Ötvös András. A színészek nagy része játszott a @LL3t4rgIA-ban is. Az EGYKE című filmet a tervek szerint idén mutatják be.
Eredeti cikk megtekintése →