● news.bsdnet.hu

„ Inkább meghalok, mintsem hogy visszatérjek a rabszolgaságba , és eladhassanak vagy odaajándékozhassanak másoknak” – ezt a meglehetősen egyértelmű választ adta Ona Judge 1796-ban , amikor George Washington megbízásából egy Joseph Whipple nevű vámtiszt megkereste a New Hampshire államban található Portsmouthban. A férfi megpróbálta rávenni a nőt arra, hogy önként visszatérjen a rabszolgaságba. Miután nem járt sikerrel, Washington keményebb eszközökhöz nyúlt. Egy varrónő és egy szabó gyermekeként látta meg a napvilágot Ona Judge 1774-ben. George Washington virginiai birtokán, Mount Vernon-ban született, és egész pici, tízéves korától Martha Washington személyes szolgálólánya volt : segített neki öltözködni és fürödni, rendet tartott a dolgai között, és megjavítgatta ruháit. Az akkori sztenderdek szerint nem volt rossz az élete – már ha a szabadság és önrendelkezés hiányát nem tekintjük annak –, sőt: sokkal több és jobb minőségű öltözéke volt például, mint sorstársainak. Lindsay M. Chervinsky történész szerint azért, mert ruhatárát „az elnök felesége társadalmi státuszának kiterjesztésének” tekintették , amelynek így a család gazdagságát és kiváltságosságát kellett hirdetnie a philadelphiaiak előtt. Amikor Washingtont 1789-ben elnökké választották, Ona Judge is a családdal tartott az akkori fővárosba, Philadelphiába – ekkor még nem létezett a Fehér Ház, alapkövét 1792-ben fektették le. A pennsylvaniai városban azonban 1780-ban törvényt hoztak a rabszolgaság fokozatos eltörléséről : az új szabály a többi között leszögezte, hogy azok a felnőtt rabszolgák, akik 6 hónapnál hosszabb ideig tartózkodnak az államban, automatikusan elnyerik szabadságukat. Washington azonban egy kiskapu segítségével kijátszotta a törvényt: minden alkalommal, amikor közelgett a 6 hónapos határidő, kiutaztatta az államból rabszolgáit. Azt azonban nem tudta a rafinált elnök megakadályozni, hogy színesbőrű szolgái lássák, milyen az élet Philadelphia szabad fekete közösségében. „A szabadság ideája túl nagy csábítást jelenthet ahhoz, hogy ellenálljanak neki” – írta egy levelében Washington 1791-ben. Így is történt – Ona Judge évekkel később egy interjúban két okot említett, amelyek meghatározták döntését. Egyfelől „szabad akart lenni” , másfelől ekkoriban tudta meg, hogy George és Martha Washington halála után úrnője egyik unokája kapná meg, aki híres volt nehéz természetéről . „Elhatározta, hogy az ő rabszolgája soha nem lesz” – írta a The Liberator nevű lap 1845. augusztus 22-én. Így történt, hogy 1796. május 21-én döntő lépésre szánta el magát. Ahogy a The Granite Freeman nevű lapban 1845-ben felidézte : „amíg ők a virginiai utazásra pakoltak, én is pakoltam, de én nem tudtam, hová indulok” . Ez azonban nem bizonytalanította el a nőt. „Tudtam, hogy ha visszamegyek Virginiába, soha nem nyerem el a szabadságomat” – mondta, majd így folytatta: „voltak barátaim a philadelphiai feketék között, és ők előre elvitték a holmimat. Akkor indultam el Washington házából, amikor éppen vacsoráztak ”. Washingtonék nem viselték jól a rabszolga szökését. Az elnök két nappal később hirdetést adott föl a Philadelphia Gazette and Daily Advertiser nevű városi lapban, melyben személyleírást adott közzé a nőről, és 10 dollárt ajánlott annak, aki visszahozza. A hirdetés nem vezetett eredményre, Ona Judge biztonságban megérkezett Portsmouthba. Ezzel azonban még nem menekült meg – arra még több mint három évet kellett várnia. John Langdon szenátor lánya ugyanis meglátta a fekete nőt a New Hampshire-i kikötővárosban – volt rabszolgája tartózkodási helyéről tudomást szerezve Washington nem késlekedett, és megbízta Joseph Whipple-t, hogy hozza haza a nőt. A vámtiszt először megpróbálta meggyőzni Ona Judge-ot, aki azt mondta, hogy hajlandó volna visszatérni a családhoz, amennyiben az elnök megígéri: halálakor felszabadítja. Máskülönben inkább a halált választja. Washington azonban elutasította a kérést. „ Sem politikailag, sem az igazságosság szempontjából nem lenne helyes a hűtlenséget ilyen előnyben részesítéssel jutalmazni; ráadásul ezzel elégedetlenséget keltenék mindazok szívében, akik állhatatos hűségükkel sokkal inkább érdemlik ezt a kegyet, mint ő” – írta az elnök Whipple-nek, majd felszólította: próbálkozzon tovább, ám vigyázzon , nehogy „tömeges zavargást szítson” akciójával a rabszolgaság-ellenességéről ismert városban. Hogy a vámtiszt pontosan mivel próbálkozott, azt nem ismerjük, ám annyi bizonyos, hogy nem járt sikerrel. 1799 augusztusában azonban Washington még egy kísérletet tett: ezúttal felesége unokaöcsét, Burwell Bassettet kérte meg, hogy intézkedjen . A férfi előbb szép szóval próbálkozott, ám amikor ez nem járt sikerrel, úgy döntött, erőnek erejével is teljesíti megbízását . Ebből nem is csinált titkot, hiszen az akkori törvények szerint jogszerűen járt el. Így történt, hogy tervéről akkor is beszélt, amikor John Langdon vacsorameghívásának tett eleget – a szenátor azonban titkos üzenetet küldött Judge-nak , aki egyéves lányával együtt – 1797-ben hozzáment egy színesbőrű tengerészhez, Jack Staineshez – egy barátja házában keresett menedéket. Bassett így üres kézzel tért haza Virginiába. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. Washington 1799-es halála után többé senki sem zaklatta Ona Judge-ot, aki szabad nőként halt meg 1848-ban. Éveken keresztül háztartási alkalmazottként dolgozott, sokkal nehezebb munkát végezve, mint rabszolgaként Washingtonéknál. „A tény, hogy Judge úgy döntött, hogy inkább a fizikailag sokkal megterhelőbb munkát választja, mintsem hogy rabszolgaként éljen, mindent elárul arról, mennyire nagyra értékelte a szabadságot” – írta róla Erica Armstrong Dunbar 2017-es könyvében. Mintegy 230 évvel azután, hogy Ona Judge elindult a szabadság felé azon a sorsdöntő estén, Portsmouthban hatalmas falfestményt lepleztek le, amely a nő megérkezését örökíti meg a városba. Ahogy Jane Murphy, a kezdeményezést indító Black Heritage Trail of New Hampshire nevű nonprofit szervezet ügyvezető igazgatója fogalmazott az eseményen : „amikor leleplezzük ezt a falfestményt, a történelmet és az igazságot is feltárjuk. Felfedjük egy fiatal nő bátorságát, aki minden akadályt leküzdve a szabadságot választotta. Ez a falfestmény biztosítja, hogy Ona története sose merüljön feledésbe”. Az amerikai rabszolgák jelentős része Afrikából érkezett. Szörnyű életük volt az Újvilágban, megpróbáltatásaik azonban már a rabszolgaszállító hajókon elkezdődtek. Elveszett harmónia Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől. Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában! hirdetés