● news.bsdnet.hu

– Apu. Több mint ötven éve íródik a közös történetünk. Sok minden változott ez idő alatt, de az nem, hogy ő van nekem. Pontosan tudom, mennyire nem magától értetődő sok családban az apák jelenléte. És nem mindenkinek adatik meg, hogy felnőttként is legyen kihez hazamenni, kit felhívni, kire gondolni úgy, mint az egyik legbiztosabb menedékre az életben. Van, akinek az apu: hiány. Van, akinek seb. Van, akinek fájdalmas csend. Vagy el nem múló harag. Minél idősebb vagyok, annál hálásabb vagyok a szüleimnek. Már tudom, mit jelent felnevelni egy gyereket. Sőt azt is tudom, mit jelent elengedni. (Ezen a téren még van mit gyakorolnom.) Tisztában vagyok már azzal is, hogy a gondoskodás vágya, a felelősségérzet, az aggódás, a szüntelen rágondolás nem ér véget akkor sem, amikor kisétál a (felnőtt) gyerek az ajtón. Kicsi korában az ember nem fogja fel, mekkora kegy, hogy az apja mindig elérhető, és a szeretete nem kérdéses. Nem kell érte küzdeni. Adott. Adja. Nem fukarkodik. Nem kell üldözni, sem rimánkodni. Mindennap hazaér. Lélekben is. Ami sokszor nem könnyű, mert az élet kemény, de ő mindig megpróbálja. A hazaérkezés persze nemcsak döntés, hanem szerencse kérdése is. Kegyes volt az ég, meghagyta nekünk Aput. Az egykori osztálytársai közül már nagyon sokan nem élnek. Ezt a generációt alaposan megtépázta a történelem. Apu a zene. Onnan lehetett tudni régebben, hogy hazajött, hogy szólt a lemezjátszó. Most már mindig otthon van szinte, úgyhogy szerintem a szomszédos építkezésen is Mozartot dudorásznak hazafelé a mesterek. A világban rég elmúlt, a szüleim házában sosem ért véget a barokk. Jól megfér a lecsófőzéssel, a tréningnadrággal és a kertlocsolással is. Már az ütött-kopott vén kutya is kifejezetten muzikális. És ez nekem, bevallom, még mindig fura. Oké, oké, nagypapa lett, de valahogy mégsem „papás”. Hetvenkilenc évesen is fát hasogat fejszével a kályhába. Erős ember, tartása van. Vele kapcsolatban valahogy összerendeződik és jelentéssel bír az a fura, sokféleképpen értelmezhető és már sokféleképpen kiüresedett kifejezés, hogy van férfi a háznál. Miközben ő az egyik legtermészetesebben feminista férfi, akit ismerek – bár ezt ő talán soha életében nem mondta volna így ki magáról. Nem a szólamok, demonstrációk szintjén feminista, hanem lényegét tekintve. Ezt a tartalmat csak a WMN-tagok olvashatják tovább.Legyél te is a közösségünk része, támogasd munkánkat! Szükségünk van a támogatásodra. Kurucz Adrienn A képek a szerző tulajdonában állnak.