A Messer szerint a zöld átállás már nem választás kérdése
Autópro
A Messer neve sokaknak elsősorban az ipari gázokról ismert, a vállalat szerint azonban ma már ennél jóval többről van szó. A 2025-ösfenntarthatósági jelentésalapján az ipari gázok szerepe egyre inkább összefonódik az energiahatékonysággal, az emissziócsökkentéssel és az ipari folyamatok optimalizálásával.
A vállalat az elmúlt évben több olyan fejlesztést is végrehajtott, amelyekkel sikerült 2 százalékkal csökkenteni a piaci alapú üvegházhatásúgáz-kibocsátását. Ebben szerepet játszott a megújuló villamos energia használata, a napenergia-projektek bővítése, valamint a levegőszétválasztó üzemek modernizációja is.
A Messer külön hangsúlyt helyezett a hulladékhő-visszanyerő rendszerekre, illetve az új kompresszor- és vezérléstechnikai megoldásokra, amelyekkel nemcsak a fogyasztás, hanem az üzemeltetési költségek is mérsékelhetők.
A fenntarthatósági jelentés egyik érdekes üzenete, hogy az ipari gázok felhasználása ma már jóval túlmutat a klasszikus gyártási folyamatokon. A Messer tiszta hidrogénmegoldásai például az ipari és közlekedési dekarbonizációt támogatják, miközben az autogén technológiák a magas hőmérsékletű folyamatok energiaigényét és kibocsátását csökkenthetik.
Emellett az ipari gázok a szennyvízkezelésben és a technológiai víz újrahasznosításában is egyre fontosabb szerepet kapnak. A vállalat ZeCarb néven már külön szén-dioxid-kezelési portfóliót is épít, amely a szén-dioxid leválasztását, hasznosítását és tárolását célozza.
A Messer szerint a fenntarthatóság nem különálló projektként működik a cégen belül, hanem a működés, a kockázatkezelés és a hosszú távú üzleti stratégia része lett. Ezt jól mutatja az is, hogy a vállalat már az Európai Fenntarthatósági Jelentéstételi Szabványoknak való megfelelésre is készül, miközben a kiberbiztonságot és a vállalatirányítást is egyre szorosabban kapcsolja a fenntarthatósági célokhoz.
A világ legnagyobb magántulajdonban lévő ipari, orvosi, elektronikai és különleges gázszolgáltatója, a Messer Group közzétette 2025-ös éves üzleti jelentését.
Tetszett ez a hír? Értesüljön elsőként a járműipari történésekről,iratkozzon fel az autopro.hu hírlevelére az alábbi linken!