← Vissza

news.bsdnet.hu

Sándor-palota: Soha nem látott jogalkotási visszaélést jelentene a közjogi tisztségviselők eltávolítása

Index 2026-06-22 06:56
Ugyan korábban május 31-ig adott ultimátumot Magyar Péter Sulyok Tamás köztársasági elnöknek és több közjogi tisztségviselőknek, lemondásukra azonban a mai napig nem került sor. A köztársasági elnök korábban már jelezte , nem fog  önként  lemondani, és akár jogi eszközökkel is kész megvédeni pozícióját. A Politicónak nemrég úgy fogalmazott, hogy a jelenlegi miniszterelnök szemérmetlenebbül él vissza a parlamenti többségével , mint azt Orbán Viktor valaha is tette. Az államfő álláspontja szerint a demokratikus normák védelme indokolja, hogy hivatalában maradjon, és ellensúlyozza a parlamenti többség esetleges túlterjeszkedését. Nyilatkozataiban kiemelte, egyetlen parlamenti többség sem jogosíthatja fel magát arra, hogy figyelmen kívül hagyja a jogállamiság és az európai értékek elveit. Úgy vélekedett, hogy a Tisza 16 hét alatt nagyobb hatalomkoncentrációt akar elérni, mint a Fidesz 16 év alatt. Sulyok Tamás fenti kijelentéseire az RTL Híradó reflektáltatta a Sándor-palotát, akik úgy fogalmaztak, hogy a közjogi tisztségviselők eltávolítása olyan jogalkotási visszaélést jelentene, amelyre sem az alkotmánybírói, sem a köztársasági elnöki megbízatása ideje alatt nem volt példa az előző kormány részéről sem. Sulyok Tamás nemrég az Alkotmánybírósághoz (AB) fordult , hogy vizsgálják meg, lehetséges-e Alaptörvény-módosítással eltávolítani valakit a köztársasági elnöki tisztségből. Ezt eredetileg hétfőn tárgyalták volna, ám több alkotmánybíró is kizárta magát az ügymenetből , ami miatt határozatképtelenné váltak. Ennek ellenére ez a kérdéskör alighanem újabb fejezetet fog kapni a hétfői nap során. Magyar Péter ugyanis vasárnap jelezte, másnap  13 órától a Parlamentben ismerteti a bábok eltávolítását és a Vagyonvisszaszerzési Hivatalt. És még valamit . (Borítókép: Magyar Péter és Sulyok Tamás Sándor-palotában 2026. május 12-én. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)
Eredeti cikk megtekintése →