● news.bsdnet.hu

Sajátos jelenet játszódott le nemrég Hűvösvölgyben. Gyerekek, kamaszok és néhány felnőtt ember is sorban állt, hogy megszerezze az oszlopokról leszedett plakátokra a választókerületet megnyerő, tiszás Koncz Áron aláírását. A leendő képviselő készségesen dedikálta a plakátokat, melyekről saját arcképe mellett persze Magyar Péteré is visszaköszönt. Az eseményt a helyi Tisza meg is hirdette az egyik kerületi Facebook-csoportban, tehát nem spontán csípték el a rajongók az utcán Koncz Áront – akiről amúgy túlzás lenne azt állítani, hogy helyi celeb, hiszen a tiszás képviselőjelöltek túlnyomó többségéhez hasonlóan ő is a viszonylagos ismeretlenségből bújt elő. Mielőtt rátérnénk mindennek a lélektanára, érdemes megjegyezni, hogy a Tisza szempontjából praktikus is ez a biznisz. Ezeket a politikai plakátokat ugyanis a választások utáni hetekben el kell távolítani, különben az érintett pártok büntetést kapnak. Ahogy a kihelyezésük, úgy az eltávolításuk is munkával és pénzköltséggel jár, tiszta szerencse, hogy megteszik helyettük a választóik, ráadásul lelkesen, mintha kiváltság volna az ingyenmunka. Mindez Tom Sawyer kalandjait juttatja eszünkbe, amikor a főhős kerítést kénytelen meszelni, pedig egyáltalán nem fűlik hozzá a foga. Így hát meggyőzi a társait, hogy ami számára valójában nyűg, az valójában igazi öröm, és nem mindenkinek adatik meg. „Mi az, hogy szívesen! Csak azt mondd meg, miért ne csinálnám szívesen? Azt hiszed, mindennap meszelhetek kerítést?” – szólt a kulcsmondat. Tom olyannyira ügyesen manipulálta a többi gyereket, hogy nem sokkal később már ajándékokkal halmozták el, hogy ők meszelhessék a kerítést. Ha valakinek nem jutott Tisza-plakát, mert nem volt olyan szerencsés, hogy leszedhessen egyet, az vehet magának az interneten – feltéve, ha hajlandó a zsebébe nyúlni. Egyebek mellett a főleg használt ruhaárusításról ismert, de mindenféle egyéb tárgyat is forgalmazó piactér, a Vinted oldalán is válogathatunk a relikviákból. Egy ambiciózus eladó 3,7 millió forintért próbált még a múlt héten is túladni egy kék alapon fehér TISZA feliratokkal ellátott posztertől – ez azért nem biztos hogy sikerült –, más pedig egy ugyanilyen, ám Magyar Péter által aláírt plakátot árult félmillióért, de a Magyar Péter–Radnai Márk választási plakát is háromszázezer forint felett kereste a gazdáját. Százezer forint felett kapható a nem olyan rég még a 12. kerületet díszítő Magyar Péter-poszter, de bármelyik ismeretlen jelöltjével közös plakátját is hasonló nagyságrendű összegekért vehetjük meg. A rend kedvéért tegyük hozzá, más pártok ilyetén relikviái is kaphatóak szerényebb összegekért, az MSZP-s, egy héttel a választások előtt visszalépő Kunhalmi Ágnes pedig maga posztolt arról a Facebookon, hogy kígyózó sorokban várták az emberek, írná alá a plakátjukat. A legbizarrabb relikvia híre a sajtót is bejárta, valaki ugyanis az Én, a kétarcú, Magyar Pétert gúnyoló képregény egy némileg eső áztatta példányát akarta eladni több mint hárommillió forintért. A kiadvány különlegessége az volt, hogy Magyar Péter nemcsak hogy aláírta, hanem az eladó szerint eközben véletlenül össze is vérezhette, ugyanis van a papíron egy vérfolt, amiről nem tudja biztosan ugyan, hogy a tiszás politikusé – de lehet. Leleményes emberek abból csinálnak pénzt, amiből tudnak, de az ilyen esetek – vagy éppen a Magyar Péter-tetoválások – a politikai hisztéria területére vezetnek el minket, amiről érdemes komolyabban is beszélni. A jelenség egyszerre általános és a világban máshol is jól ismert, ugyanakkor egyszerre sajátosan magyar. Mielőtt az előbbit jobban kifejtjük, ejtsünk pár szó az utóbbiról. Akik az idei választásokon először szavazhattak, 2007–2008-ban születtek. Semmilyen más politikai berendezkedést nem ismernek Magyarországon, mint azt, hogy a Fidesz kormányoz, és Orbán Viktor a miniszterelnök. Ez a – korábbi bölcsességek szerint inaktív és megbízhatatlan szavazónak számító – réteg nagy szerepet játszott a választás eredményében, a változás iránti lelkesedésük pedig a náluk fiatalabbakat is megfertőzte. Ők ugyan maguk nem szavazhattak, de kapacitálhatták a szüleiket, vagy legalább el tudtak menni a múlt héten aláíratni a plakátjukat egy politikussal, akiről nem tudják pontosan, hogy kicsoda. Számukra ezek a relikviák, bármilyen abszurd is, nagyjából olyanok lehetnek, mint amikor valaki zsebre tudott tenni egy darabot a leomló berlini falból. Ők nemhogy a rendszerváltásra, 2002-re, 2006-ra nem emlékeznek, de még 2010-re sem. A politikai relikviák gyűjtése és árusítása nem újdonság, rengeteg hasonlót találhatunk árveréseken, évekkel ezelőtt akár még Mahatma Gandhi használati tárgyaihoz is hozzá lehetett jutni e csatornákon. Ez óriási üzlet, a tárgyak értékét, árát pedig a nekik tulajdonított jelentőség adja. Akik most tiszás relikviákra hajtanak, lehet, hogy maguk is pénzt próbálnak csinálni, vagy csak brahiból álltak sorba aláírásért, de alighanem sokan vannak, akik valóban úgy érzik, hogy egy darabka történelem került a birtokukba. A nemzetközi sajtó már évekkel ezelőtt is írt arról, hogy az egyházak visszaszorulásával sokak számára a politika tölti be a vallás szerepét. Aki pedig így tekint a politikára, sokkal érzelmesebben, ingatagabb alapokra építve alkot véleményt, gondolkodása törzsibbé válik, a vele nem teljesen egyetértőket dühösen kirekeszti, elítéli. A liberális sajtó Donald Trump amerikai elnök újraválasztása előtt boncolgatta számtalan cikkben, hogy a republikánus politikus hívei, azaz a MAGA (Make America Great Again – Tegyük újra naggyá Amerikát) tábor inkább tűnik egy szektának, mintsem egy párt szimpatizánsainak. Sőt, nem egy olyan elemzés is született, amely a Trump-jelenséget a fasizmushoz hasonlította olyan megnyilvánulásai kapcsán, mint vezérkultusz, ahol a lojalitás egy emberhez kötődik; a relatív igazság, amikor a tények másodlagosak, hiszen az igazság az, amit a vezér mond; a „mi” kontra „ők” logika; az intézményrendszer delegitimálása; az erő és a rend hangsúlyozása a retorikában. Most nem Donald Trump táborát vizsgáljuk elsődlegesen, de az figyelemre méltó, hogy a felsoroltakból több is ismerős lehet. A személyi kultuszról úgy írnak, mint ami megvédi a vezetőket az elszámoltathatóságtól, egy ember személyes történetére helyezi a hangsúlyt, celebbé, félistenné emel politikusokat. Másokhoz hasonlóan Donald Trump is felismerte a politikai relikviák jelentőségét, a piros MAGA-sapkák és más termékek elárasztották Amerikát, a táborhoz való tartozás, az önmeghatározás jelképei, eszközei lettek. Kritikusai szerint az üzleti haszon mellett ez elsősorban azt szolgálta, hogy a politikai vezető, akár egy isten, mindenhol egyszerre jelen legyen. A történelmi és a modern politikai relikviákat előbb-utóbb beárazza a piac, egyúttal ítéletet mondva az adott személy vagy esemény jelentőségéről is. Addig is az érzelmekre ható politizálás, a párhuzamos igazságok, a politikai influenszerkedés és a kommunikáció infantilizálódása látszik meghatározni a folyamatokat világszerte.