● news.bsdnet.hu

Nehezen bírjuk a semmittevést A modern élet egyik furcsa ellentmondása, hogy soha nem volt ennyi eszközünk a kényelemre, mégis egyre nehezebben viseljük a semmittevést. Várakozunk a buszra, és már nyúlunk is a telefonért. Sorban állunk, görgetünk. Lefekszünk, de még megnézünk egy videót. Van öt szabad percünk, és szinte azonnal megpróbáljuk kitölteni valamivel. A csend sok embernek ma már nem pihenést jelent, hanem hiányt.  A brazil Correio Braziliense cikke azt a jelenséget járja körül, hogy az 55 és 75 év közötti emberek gyakran otthonosabban mozognak ezekben a szünetekben, mint a fiatalabbak. Nem arról van szó, hogy minden idősebb ember nyugodt, és minden fiatal képtelen lelassulni. Inkább arról, hogy az életkorral, a rutinokkal és a digitális ingerekhez való eltérő viszonnyal sokaknál más lesz a csend jelentése. A szünet nem elvesztegetett idő Fiatalabb korban az üresjárat sokszor zavaró. Ha nincs feladat, nincs értesítés, nincs beszélgetés, nincs háttérzaj, könnyen megjelenik a nyugtalanság. Valamit csinálni kell. Valamire reagálni kell. Valamit be kell fogadni. Az idősebb generációk egy része viszont még olyan világban nőtt fel, ahol a várakozás nem volt automatikusan képernyőidő. A buszmegállóban állni, vonaton kinézni az ablakon, ebéd után csendben ülni, kertben nézelődni vagy egy kávé mellett nem csinálni semmit sokkal természetesebb része volt a napnak. Ez nem nosztalgia, és nem is technikaellenesség. Inkább arról szól, hogy a pihenő nem feltétlenül üres idő, hanem épp az a szakasz, amikor az idegrendszer utoléri magát. Az agynak is kell ingermentesebb idő A rövid, nyugodt pihenőknek mérhető hatásuk lehet. Michaela Dewar és munkatársai a PLOS ONE folyóiratban megjelent kutatásukban azt vizsgálták, hogyan hat a tanulás utáni éber pihenés az emlékezetre. A résztvevők jobban teljesítettek későbbi emlékezeti feladatokban, ha az új információk után rövid, csendes pihenő következett, nem pedig újabb ingerekkel teli feladat. A magyarázat egyszerű: amikor nem érkezik folyamatosan új inger, az agy nagyobb eséllyel tudja rendezni és megszilárdítani azt, amit korábban befogadott. Ez a mindennapokra lefordítva azt jelenti, hogy nem biztos, hogy a legjobb ötlet minden szabad percet telefonnal, hírfolyammal, videóval vagy háttérzajjal kitölteni. Néha a látszólag semmittevős tíz perc éppen attól hasznos, hogy nem történik benne semmi különös. Idősebb korban más lesz a fontos Laura L. Carstensen, a Stanford Egyetem pszichológusa a szocioemocionális szelektivitás elméletében azt írja le, hogy az emberek idővel másképp viszonyulhatnak a céljaikhoz. Amikor fiatalabbak vagyunk, gyakrabban hajszoljuk az újdonságot, a tanulást, a lehetőségeket, a kapcsolatépítést, a jövőbeli nyereséget. Ahogy az idő perspektívája változik, sok ember számára egyre fontosabbá válik az érzelmileg jelentős, nyugodtabb, jelen idejű élmény. Ez nem azt jelenti, hogy 55 felett valaki automatikusan bölcs és derűs lesz. De sokan ekkorra már pontosabban érzik, mi éri meg az energiát, és mi nem. Kevesebb késztetést éreznek arra, hogy minden pillanatban bizonyítsanak, reagáljanak, kapcsolatban legyenek, elérhetőek legyenek. A csend ilyenkor nem fenyegetés, hanem tér. Tér arra, hogy az ember átgondolja a napját, megigya a kávéját, rendezze a gondolatait, vagy egyszerűen csak ne legyen semmilyen szerepben néhány percig. A fiatalabb generációk nem gyengébbek, csak más ingerkörnyezetben élnek Könnyű lenne ebből azt a tanulságot levonni, hogy a fiatalok türelmetlenebbek, szétszórtabbak vagy kevésbé érettek. Ez viszont túl egyszerű lenne. A fiatalabb generációk olyan környezetben nőttek fel, ahol a telefon nem külön tárgy, hanem szinte állandó háttér. A kapcsolattartás, a munka, a tanulás, a szórakozás, a vásárlás, a hírek és az önkifejezés ugyanazon az eszközön keresztül történik. A csend ezért nemcsak csend, hanem sokszor az az érzés is, hogy valamiről lemaradunk. Ha minden app versenyez a figyelmünkért, nem csoda, hogy a szünet kényelmetlen lesz. A probléma nem az, hogy a fiatalabbak „nem tudnak pihenni”, hanem az, hogy a pihenést sokkal agresszívebb ingeráradatban kellene megtanulniuk. A nyugalom nem passzivitás A pihenés sokszor azért is nehéz, mert összekeverjük a passzivitással. Mintha csak az számítana értékes időnek, amikor dolgozunk, intézünk, fejlődünk, edzünk, tanulunk vagy kommunikálunk. Pedig a szünet nem mindig tétlenség. Lehet idegrendszeri karbantartás. Lehet érzelmi önszabályozás. Lehet figyelem-visszaszerzés. Lehet az a néhány perc, amikor nem kívülről jön az inger, hanem belül rendeződik valami. Sok 55 év feletti ember éppen ebben lehet előttünk: nem feltétlenül gyorsabb, nem feltétlenül produktívabb, hanem kevésbé ijed meg attól, ha nincs azonnal kitöltve minden pillanat. Hogyan lehet megtanulni élvezni a szünetet? Nem kell rögtön félórás meditációval kezdeni. A szünet tűrése apró gyakorlatokkal is visszaépíthető. Például azzal, hogy reggel nem a telefonnal indul a nap első öt perce. Vagy azzal, hogy ebéd közben nem megy videó a háttérben. Hogy a liftben, sorban állás közben vagy buszmegállóban néha nem nyúlunk automatikusan a képernyőhöz. Hogy lefekvés előtt van néhány perc, amikor nem új információval töltjük meg a fejünket. Ezek apróságoknak tűnnek, de éppen az apró szokások alakítják át, hogy az agy veszélynek vagy pihenésnek érzékeli-e a csendet. via Fotó: illusztráció, UnsplashThe post A pszichológusok szerint az 55 és 75 év közötti emberek könnyebben megengedik maguknak a pihenést, mint a fiatalabb generációk first appeared on nlc.