● news.bsdnet.hu

Miután a harmadik részben a szereplőkkel együtt sirattuk meg a gyermekkor elmúlását, a negyedikben már inkább annak a szülőnek a szempontjaival azonosulhattunk, akiknek a gyerekei épp kirepülnek a fészekből. Woodynak is ebben az új helyzetben kellett (újra) kitalálnia saját magát, miután a film a korábbiaktól eltérve még inkább rá összpontosított. A cowboy után pár évvel űrhajós barátja is külön filmet kapott – igaz, a Pixar gyengébb produkciói közé tartozó Lightyear nem kapcsolódik érdemben a sorozathoz, hiszen ez nem a gyerekszobák világában játszódik, hanem a figura megfilmesített űrkalandja –, a Toy Story 5. pedig tulajdonképpen már Jessie saját filmje. A tehenészlány minden tőle telhetőt megtesz, hogy barátokat szerezzen a gazdájának, de Bonnie egyre nehezebben találja a helyét a kortársai között, ennek pedig tulajdonképpen pont Jessie és a többi játék az oka: amíg Bonnie játék közben még mindig képes életre kelteni saját fantáziája birodalmát, a többi gyerek már rég kicsekkolt a valóságból, és a virtuális térben keresi egymás társaságát. Kiközösítik az okoskütyü nélküli lányt, ezért Bonnie szülei jó szándékkal vásárolnak neki is egy tabletet. A Toy Story a kezdetektől fogva azt vizsgálta, hogy mit lehet kezdeni az új dolgokkal, az idő múlásával és a változással, és most ugyanígy tesz a technológiával is. A franchise eredendő konzervativizmusa éppen abból ered, hogy ezeket úgy házasítja össze a régi idők képviselőivel, hogy mindenki jól járjon, Woody és Buzz barátsága is ennek a fúziónak volt a megtestesülése. Az ötödik rész továbbra is roppant magasan tartja a lécet, ám a mostani kihívás kevésbé allegorikus. Itt egy nagyon konkrét, nagyon aktuális, és annál égetőbb probléma kerül a középpontba: a képernyők térhódítása . A film elképesztő részletességgel bontja ki, hogy milyen rémisztő veszélyeket jelenthet a virtuális tér a gyerekek számára, anélkül, hogy ez szájbarágós tanmeseként hasson vagy hamiskásan túlzó legyen. A Toy Story 5. egy érzelmes, átélhető történetbe ágyazva mutatja meg, mit jelent a képernyőfüggés – hogy milyen mértékben veti vissza a szociális készségeket, fárasztja ki az embert, és ad lehetőséget nemcsak a gyerek megtévesztésére, hanem bántalmazására is, ami tulajdonképpen még hangsúlyosabb témája a Toy Story 5.-nek, mint maga a technológia. Mindez olyannyira organikusan történik, hogy még Bonnie különösen figyelmes anyukája sem veszi észre, mennyire kiszolgáltatottá tette a lányát az okoskütyüvel. Pedig Lilypad sem gonosz, csak a maga eszközeivel akar segíteni Bonnie-nak: algoritmusokkal, virtuális élményekkel és folyamatos stimulációval. Meglehet, sokszor mi magunk is a játékokkal együtt törnénk be Lilypad képernyőjét, ez nyilvánvalóan nem lehet megoldás, hiszen a Toy Story sem az a franchise, ami pálcát törne a fejlődést jelentő technológia fölött. A sok borzalom közepette a Toy Story 5. felvillantja azt is, hogyan használható fel a technológia a megfelelő keretek között a megfelelő célra: ironikus módon végül Jessie lesz az, aki hamis üzenetekkel, hekkelésekkel él a jó ügy érdekében, de a film egyik meglepő húzása, hogy életre kelt olyan digitális kütyüket is, amiket gyorsabban felejtettük el, mint a régi játékainkat. A végső megoldást azonban nem a kütyük, még csak nem is a játékok, hanem az emberek kezébe adja. Sőt, Buzz tulajdonképpen már csak egy humoros mellékfigura, és bár mindenki örül Woody visszatérésének, érdemben ő már nem részese ennek az új csatának. Bár a film rengeteg módon kacsint össze az idősebb nézőkkel, akiknek biztosan feltűnnek a korábbi részeket ismétlő helyzetek, a környezet megváltozása bőven elég ahhoz, hogy az ötödik rész is olyan frissnek hasson, mint bő harminc évvel ezelőtt az első rész. Ha pedig a képernyőhasználatról vagy a bullyingről szeretnénk beszélgetni, ma aligha találunk jobb mankót a Toy Story 5.-nél.