● news.bsdnet.hu

Fülledt, júniusi csend ülte meg a Sándor-palotát. Sulyok Tamás elnök úr a tölgyfa asztal mögött ült, kezében egy ropogós papírlappal. Nem történelmi regény volt az, nem is dicső eposz. Csak a száraz valóság, feketén-fehéren: az Alaptörvény tizenhetedik módosításának tervezete . Megigazította az orrnyergén a szemüvegét. A történelem igazán megadhatta volna a módját a távozásának! Egy veretes felszólítás, esetleg egy viharos parlamenti vita... De az új miniszterelnök nem a szavak embere. A tudósításból csak egy kurta mondat szűrődött át: Sulyok Tamás megbízatása megszűnik. Pont. Ráadásul még a nevét is kispórolták. Odabiggyesztették az egészet a törvény legvégére, mint egy lejárt villanyszámlát: ZÁRÓ ÉS VEGYES RENDELKEZÉSEK. 34. pont. Az Alaptörvény tizenhetedik módosításának hatálybalépését követő napon a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása megszűnik. „Záró és vegyes!” – sóhajtott Sulyok úr, és a hangjában őszinte, jogászi fájdalom bujkált. Eszébe jutott a saját, régi beszéde. Ő nevezte a korábbi miniszterelnököt kapitánynak, hozzátéve, hogy ők a vihar helyett a „biztos pontokat” keresik. De álmában sem hitte volna, hogy az ő legbiztosabb pontja a harmincnegyedik lesz. Ide jut a kapitány leghűbb evezőse? A vegyesbe? Ekkor a tudósításból ismét Magyar Péter hangja harsant fel. Felidézte a dicső múltat, amikor a kapitány még „hajót épített és evezőt ragadott” , majd odaszúrt: Kedves Sulyok elnök úr, kár, hogy nem verset írt a főnökéhez. Az ajtóban ekkor diszkrét krákogás hallatszott. A személyzet két tagja jelent meg lapra szerelt kartondobozokkal, a bútorváltásokhoz szokott, rezzenéstelen profizmussal. Sulyok úr észre sem vette őket. „Kár, hogy nem verset írt...Igaza van” – motyogta. A 34. pont nem adja vissza egy igazi lojalitás nagyságát. Kihúzta a fiókot, címeres papírt vett elő, és míg a háttérben csendben leemelték a falról a festményeket, pennát ragadott: Új szelek fújnak, jön a nagy Tisztítótűz, Engem a 34-es pont a palotából kiűz. Felsóhajtott. A „tisztítótűzre” még csak-csak, de hogy rímeljen az „alkotmányos puccsra”? Sluccs? Kucs? A hatalom nyelve születetten prózai: a „vagyonvisszaszerzés” ma pont úgy töri ketté a ritmust, ahogy valaha a „rezsicsökkentés”. A két munkás épp a szőnyeget kezdte felcsavarni a lába alatt. „Elnök úr, elnézést a zavarásért, de a Hivatalnak a székre is szüksége lesz a leltárhoz” – mormolta az egyik pakoló. Sulyok úr tollas kezével csendre intett. A múzsa épp csókolt. Rájött, hogy az ódák kora lejárt. Ha a jogi szöveg kurta, a költészet is legyen az. Egy haiku! Öt-hét-öt szótag, gránitszilárdságú, mint egykor az Alaptörvény volt. Lázasan körmölt: Vegyes pont lecsap, Kapitány úr, evezzen! Kérik a kulcsot. Letette a tollat. Tökéletes. Elégedetten meghintette itatóspapírral a tintát, és teátrális mozdulattal hátradőlt volna, hogy kiélvezze a művészet diadalát – ám a személyzet ekkor egy határozott mozdulattal épp kihúzta alóla a bársonyszéket. A szék még aznap felkerült a leltárba, egy sorszám mögé. Nem kérdezte, ki ült rajta utoljára, ahhoz egy jól nevelt bútordarab túl diszkrét. Csak várta a következőt. A Záró és vegyes rendelkezések tágas és igen türelmes. Ráér. (Borítókép: Magyar Péter beszél az Országgyűlés ülésén 2026. június 16-án. Fotó: Tövissi Bence / Index)