● news.bsdnet.hu

Hajdú-Bihar vármegye északnyugati részén autózva, alig egy órányira Debrecentől, a maga csendességében, észrevétlenül terül el egy apró község. Folyást észre se vennénk a kocsiból a sebesség miatt, hogyha nem konkrét úti célként érkeznénk az Elnéptelenedő települések elnevezésű sorozatunk következő állomására. Az utcákon első pillantásra senkit se látunk, egészen addig, amíg el nem kezdjük a környéket felfedezni. A térkép elsőként a temetőhöz navigál minket, ami mintha mértanilag a község közepén helyezkedne el. A hajdúnánási járáshoz tartozó Folyás a legfrissebb, 2025-ös adatai szerint 259 lakost számol, tehát 300 fő alatt töltik itt a mindennapjaikat az emberek, vagy annál is kevesebben. Mivel nyári szünet van, hamar gyerekekbe botlunk, Alex és Boti testvérpáros épp cseresznyét szed egy fáról, amikor megkérdezzük őket, hogy mióta élnek itt és hogy érzik magukat. – meséli Alex. Testvére közben fára mászik, megragadja a vödröt. Ő ilyen majom – nyugtat meg minket a bátyja, aki már bizonyára hozzászokott, hogy az öccse akrobatikus mutatványokat hajt végre. Szeretnek gyereknek lenni itt, átjárnak a játszótérre, rengeteg időt töltenek a szabadban, mindig van mit csinálniuk. Alex ajánlatai alapján indulunk tovább a halastó irányába, de előbb megállót teszünk az információs táblák és a Folyás felirat melletti egyedüli élelmiszerboltban. Két fiatal nő fogad minket, Emma és Szandi , szívesen mesélnek, Folyáson nőttek fel. A lányok szerint inkább csak idősek laknak Folyáson, ugyan tényleg mindenki ismer mindenkit, de egyre több az új lakó . Azt ajánlják, ha már itt járunk, nem hagyhatjuk ki a templomromot és a tavat, így a következő megálló adott. Nincsenek nagy távolságok, autóval, de gyalog is pár perc alatt átszelhetjük a községet, két kör után már az összes kanyart kiismertük. A miliőből árad a béke, a lelassulás, a nyugalom. Madarak csicseregnek, alig párszor zavarja meg a csendet egy-egy autó motorhangja, az utca végén két macska dörgölőzik egymáshoz, a tűző nap és a kellemes légkör felperzseli az ember városi gondjait, a rohanás terhét itt csak hallomásból ismerik. A község 19. századi római katolikus temploma az 1944. október 9-én kezdődő páncéloscsata harcainak esett áldozatul. A döntés mögött tisztán hadászati okok álltak: a hortobágyi tankcsataként emlegetett ütközet idején a németek meg akarták akadályozni, hogy a magas tornyot a szovjetek megfigyelőállásként vagy tüzérségi irányításra használhassák. Az épületből mára csak a templomrom maradt meg, helyreállítani az alapzat állapota miatt nem lehetett. A romokat egy körbekerített területen belül lehet megközelíteni, mellette a Templom-tó , horgászokkal. A hely tulajdonosával beszélgettünk, miért pont ezt választották vállalkozásuk céljául. A Templom-tó , egy vályogvető gödörből lett mesterséges halastó egyébként, látványilag is gyönyörű, kiválóan karbantartják és a helyiek kedvelt programjai közé tartozik, hogy kijárnak. Nagy Zoltánné , helyieknek Marika néni, már 1992 óta él Folyáson. Férjével költöztek ide, akit annak idején erre a községre helyeztek át Tiszacsegéről. Marika néninek már többnyire a családjóléti szolgálat segít a gyógyszerkiváltással, postai vagy vásárlással kapcsolatos teendőkben. Elmeséli nekünk, miközben meggyes süteménnyel kínál, hogy szeret itt élni, sorolja a szomszédokat maga körül, azt is, hogy melyik házat árulták ki az utóbbi időben, ami igen hamar elkelt. Szerinte sokan költöznek ide, keresik a nyugalmat az emberek. Egyedül foglalkozik a kertjével, ha pedig több a termény, szívesen ad belőle másoknak is, segítőkészek az itt élők. Unokáival egyidős Fekete Fanni , aki 18. évét töltötte be, korábban Debrecenbe járt tanulni, egy ideje pedig Polgárra, a folyási gyerekkoráról mesél: Mondandójához hozzáfűzi, most már szívesebben élne egy pörgősebb nagyvárosban, de nyugdíjas korára szeretne visszatérni Folyásra, mert kedveli a nyugodt környéket. Ha valaki még a román-magyar határ elérése előtt letér az M4-esről, jószerével Biharkeresztes felé megy, és mindössze arra az egy percre lassít le a 42-es főút felé tartva, amíg áthalad Bedőn. A berettyóújfalui járásban lévő falu egy ilyen röpke átutazásnál azonban többet érdemel, így „Elnéptelenedő települések” sorozatunk legutóbbi állomásaként ellátogattunk ide, hogy megtudjuk, miként élig meg a vidéki mindennapokat a helyiek. Vonakodva hiszi el az ember, hogy valaha még mozi is volt Hortobágy-Szászteleken , miközben azt látja, hogy az elhagyatott ház üveg nélküli ablakán beröppen egy fecske, majd a tető helyén lévő tátongó lyukon keresztül visszatért a villanyvezetékre a társaihoz. Bőven akad az évtizedek súlya alatt meggörnyedt ház, amit lassan már eltakar a gaz, és az embert helyenként elfogja az érzés, hogy a természet vissza akarja szerezni azt, amit az ember elfoglalt. Nem ez az általános, de gyakori a hasonló látvány a Hortobágytól 10 kilométerre lévő településrészen. Még az átmenő forgalom sem háborgatja a helyieket, hiszen a 33-as főúttól egy magányos leágazás vezet ehhez a csodálatos, békés környezethez. Május elején jártunk a hortobágyi településrészen: Ajánljuk még: