● news.bsdnet.hu

Az emberiség egyik legrégebbi tudományos-fantasztikus kérdése időről időre visszatér a közbeszédbe, vagyis hogy mi történne akkor, ha egyszer tényleg földönkívüliek szállnák meg a Földet. Vajon békés vendégként érkeznének, akik meg akarják ismerni a Földet? Hódítókként jönnének, hogy megszerezzék bolygónk erőforrásait? Vagy talán egészen más motiváció vezetné őket és egyszerűen csak élettérre és élelemre lenne szükségük? A földönkívüli élet gondolata évszázadok óta foglalkoztatja az emberi képzeletet. A sci-fikben az idegenek hol apró zöld lényekként, hol hatalmas, intelligens ragadozókként, máskor pedig egyfajta mesterséges intelligenciaként vagy teljesen ismeretlen biológiai formákként jelennek meg. Nem véletlen, hogy a filmek és könyvek is gyakran azt a kérdést teszik fel, hogy mit akarnának tőlünk – de csak ritkábban gondolkodunk el azon, hogy egyáltalán mit ennének és innának, ha a Földön szeretnének letelepedni. Még jó, hogy Steven Spielberg új,  A leleplezés napja  ( Disclosure Day)  című, idegenekről szóló filmjének megjelenésével ismét előkerül ez a klasszikus sci-fi kérdés, hiszen ha ténylegesen földönkívüliek érkeznének a Földre, vajon azért jönnének, hogy meghódítsanak minket, és tanulmányozzanak bennünket? Vagy esetleg azért, hogy táplálékot találjanak és akár el is fogyasszanak minket? Mielőtt persze teljesen belemerülnénk a képzelet világába, fontos egy alapvető megjegyzést tenni. Jelenleg nincs tudományos bizonyíték arra, hogy valaha földönkívüli lények jártak volna a Földön, és semmilyen megbízható adatunk nincs arról sem, hogy egy idegen életforma milyen táplálékot fogyasztana. Még a NASA szerint sincs olyan bizonyíték, amely az azonosítatlan légköri vagy légi jelenségeket (UAP) idegen technológiával azonosítaná, és az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma sem talált ellenőrizhető bizonyítékot földönkívüli technológiára vagy tevékenységre. Ugyanakkor az extraterrestrial , vagyis földönkívüli szó jelentése csupán annyi: „a Földön kívülről származó”. Ebben a tág értelemben az egyetlen földönkívüli lény, amelynek táplálkozását valóban ismerjük, meglepő módon maga az ember. Pontosabban azok az emberek, akik heteket vagy hónapokat töltenek az űrben. Az űrhajósok tapasztalatai természetesen nem mutatják meg, hogy mit enne egy idegen lény, de rávilágítanak, hogy a Föld elhagyása megváltoztatja az étkezés módját. Súlytalanságban ugyanis megváltozik az étvágy, az ízérzékelés, az izomtömeg, a csontok állapota, a folyadékháztartás és az energiafelhasználás is. Saját fajunk számára így komoly alkalmazkodást jelent az, ha nem a Föld környezetében kell táplálkozni, és újra kell gondolni az étrendet, a tápanyagokat, az ételek állagát, tartósítását és az anyagcsere szabályozását is. Ezért az idegenek étrendjéről szóló gondolatkísérlet nem éppen egy tudományos jóslat, hanem egy érdekes biológiai játék, hiszen még egy elképzelt élőlény esetében is feltehetünk értelmes kérdéseket. Mekkora lenne a teste? Mennyit mozogna? Állandó testhőmérsékletet tartana fenn? Oxigént lélegezne be? Nagy lenne az agya? Hasonló gravitációban élne, mint a Föld élőlényei? Ezekből azonban még mindig nem tudnánk megmondani azt, hogy miből állna az „idegen étrend”. Azt viszont megbecsülhetjük, hogy egy hipotetikus élőlénynek legalább mennyi energiára lenne szüksége az életben maradáshoz. A földönkívüli természetesen nem biológiai kategória. A popkultúrában az idegenek nagyon különböző formákban jelennek meg: vannak apró zöld vagy szürke lények, hüllőszerű teremtmények, magas humanoid alakok, fénylő entitások vagy akár nem biológiai, gépszerű intelligenciák is. Ezek azonban a sci-fi és az UFO-mítoszok világába tartoznak, nem pedig a zoológiába. A tudomány viszont rendelkezik olyan módszerekkel, amelyekkel megbecsülhető egy élőlény anyagcseréje. A szárazföldi állatoknál általános szabály, hogy az alapenergia-felhasználás – vagyis az a minimális energia, amely nyugalomban szükséges az életfunkciók fenntartásához – nő a testtömeggel, de nem feltétlen arányosan. Ez azt jelenti, hogy egy egér a testsúlyához képest hatalmas mennyiségű energiát használ fel, míg egy elefánt ugyan összességében sokkal több energiát igényel, de egy kilogramm testtömegre vetítve jóval kevesebbet fogyaszt. Minél nagyobb egy élőlény, annál több energiára van szüksége, de minden egyes kilogrammja valamivel „olcsóbban működik”. Egy elképzelt idegen esetében így azért hozzávetőleges számításokat elvégezhetünk. Ha egy melegvérű, aktív élőlényt képzelünk el, amelynek működése hasonló az emlősökéhez vagy a madarakéhoz, akkor egy körülbelül 30 kilogrammos lénynek napi nagyjából 900 kilokalóriára lehetne szüksége pusztán a nyugalmi működéshez. Egy 70 kilogrammos idegen alapanyagcseréje körülbelül napi 1700 kilokalória lehetne – hasonló egy felnőtt ember nyugalmi energiaigényéhez. Egy 150 kilogrammos földönkívüli pedig akár napi 3000 kilokalóriánál is többet igényelhetne akkor is, ha nem mozogna sokat. Ezek az értékek azonban csak az élet fenntartásához szükséges minimumot jelentik. Nem számolnak a mozgással, stresszel, szaporodással, a testhőmérséklet szabályozásával, emésztéssel, agyműködéssel vagy bármilyen különleges viselkedéssel. Ha egy idegen járna, futna, ásna, repülne, vagy például fél bolygón át utazna azért, hogy embereket és teheneket raboljon el, akkor az energiaigénye sokkal magasabb lenne. A kérdés tehát nemcsak az, hogy mekkora a teste, hanem az is, hogyan mozog, milyen életmódot folytat, és hogyan alkalmazkodik a Föld környezetéhez. Nézzünk meg pár klasszikus, sci-fik által ránk erőltetett földönkívüli típust a biológia szemszögéből. Kezdjük a kis zöld vagy szürke lényekkel. A klasszikus sci-fikben feltűnő idegenek általában vékony testű, nagy fejű és kis izomtömegű lények, súlyuk körülbelül 25-40 kilogramm között lehetne. Ha melegvérű, aktív szervezet lenne nagy aggyal, akkor az alapanyagcseréje körülbelül napi 800–1100 kilokalória lehetne. A nagy agy azonban nagyon energiaigényes. Az embernél az agy nyugalmi állapotban felhasznált energia körülbelül ötödét fogyasztja el. Ha ezeknek a szürke vagy zöld lényeknek aránytalanul nagy agyuk lenne, akkor folyamatos és magas energiatartalmú táplálékra lenne szükségük – hacsak nem fejlődtek ki rendkívül hatékony biológiai rendszereik, vagy nem segíti őket fejlett technológia. Aztán ott vannak a hüllőszerű idegenek, vagy ha úgy jobban tetszik, a gyíkemberek. Ez a típus már valamivel nehezebben számolható ki, ugyanis ha valóban hüllőként működne, akkor változó testhőmérsékletű (ektoterm) lenne, vagyis nem kellene sok energiát fordítania állandó belső hőmérséklet fenntartására. Emiatt egy 100 kilogrammos lény akár kevesebb táplálékot is igényelhetne, mint egy ugyanekkora emlős, feltéve, hogy megfelelően meleg környezetben él. Ha azonban intelligens, két lábon járó, izmos és aktív ragadozó lenne, energiafelhasználása elérhetné vagy akár meg is haladhatná az emberét. Egy 150 kilogrammos melegvérű hüllőszerű lény nyugalomban akár napi 3000 kilokalóriát is igényelhetne, mozgás közben pedig még ennél is többet. De mi a helyzet a magas, humanoid típusú idegenekkel? A 80–100 kilogrammos, emberhez hasonló testfelépítésű idegen talán a legegyszerűbb eset ilyen szempontból, ugyanis ha a fiziológiája hasonló az emberéhez, akkor nyugalomban napi 1900–2300 kilokalóriára lenne szüksége, aktív életmód mellett pedig akár 2500–4000 kilokalóriára is. Egy űrutazás során azonban további tényezőket is figyelembe kellene venni, az űrruhát, a különböző gravitációs környezetet, a mikrobiomot, a folyadékpótlást és a stresszhez való alkalmazkodást is. Emellett van egy negyedik, ebből a szempontból érdektelenebb lehetőség is: az olyan intelligencia, amely már nem hagyományos értelemben vett élőlény. Lehetne mesterséges intelligencia, szintetikus testű lény vagy biológiai-gépi hibrid is. Ebben az esetben az „étel” nem fehérjét, zsírt vagy szénhidrátot jelentene, hanem elektromos energiát, hőt, kémiai üzemanyagot vagy akár nukleáris energiát is. Egy robotikus idegen ugyanis nem rizst vagy tésztát enne, hanem egyszerűen feltöltené az energiatárolóit. Ha egy földönkívüli életforma szénalapú lenne, vízre épülne, és a Földhöz hasonló kémiát használna, bolygónk első látásra gazdag választéknak tűnhetne számára, hiszen van víz, sók, szerves szén, cukrok, zsírok, aminosavak és ásványi anyagok is gazdagon fellelhetők. Ugyanakkor vannak mérgek, kórokozók, allergének és olyan molekulák is, amelyek egy idegen szervezet számára teljesen használhatatlanok vagy kifejezetten veszélyesek is lehetnek – írja a The Conversation . A földi élelem tehát nem feltétlenül lenne megfelelő számukra. A mi fehérjéink lehet, hogy semmit sem érnének, ha az ő szervezetük más aminosavakat használna. A cukraink lehet, hogy haszontalanok lennének, ha az anyagcseréjük nem tudná feldolgozni őket. A földi baktériumok pedig lehet, hogy elpusztítanák az idegen életet – vagy éppen semmilyen hatással nem lennének rá. Ezt a gondolatot dolgozta fel H. G. Wells 1898-as regénye, a Világok harca is, amelyben a marslakókat nem az emberi fegyverek győzik le, hanem a földi mikroorganizmusok, amelyek ellen nincs evolúciós védelmük. Az asztrobiológia szerint az élethez alapvetően általában három dolog szükséges: energiaforrás, folyékony közeg és megfelelő kémiai elemek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden univerzumbeli élőlény ugyanazt enné. A Földön például a koala szinte teljesen az eukaliptuszra építi az étrendjét, míg a tehénnek saját mikrobiomra van szüksége ahhoz, hogy megeméssze a fű cellulózát. A táplálkozás tehát nem pusztán energia kérdése, hanem biokémia, evolúció és mikrobiológia is. Ha tehát idegenek érkeznének, vélhetően nem emberi élelmet keresnének, hanem sokkal inkább kifejezetten alapanyagokat: vizet, nitrogént, foszfort, vasat, sókat, lipideket, mikrobiális biomasszát vagy egyszerű szerves molekulákat. A klasszikus kép, amelyben az idegenek teheneket rabolnak el, így akár új értelmezést is kaphatna, hiszen nem feltétlenül rosszindulatból tennék, hanem egyszerűen táplálkozási mintavételként. Bár a tehenek számára ez valószínűleg nem lenne különösebben megnyugtató... Az evés ugyanis alapvető fizikai problémák megoldása, energiát szerezni, szöveteket építeni, eltávolítani a salakanyagokat és elkerülni a mérgezést. Az emberek esetében dietetikusok és táplálkozási szakemberek segítenek ezt a tudományt gyakorlati tanácsokká alakítani. Figyelembe veszik az energiaigényt, a fehérjebevitelt, a vitaminokat, az ásványi anyagokat, a hidratációt és az életmódot. Így, ha egyszer valóban kapcsolatba lépnénk egy nem földi életformával, nemcsak diplomatákra, nyelvészekre vagy mérnökökre lenne szükségünk, hanem olyan szakértők is kellenének, akik képesek megállapítani, hogy milyen molekulákat tolerálnak ezek a lények, milyen energiára van szükségük, mi mérgezi őket, milyen mikroorganizmusokat hordoznak, és milyen erőforrásokat használhatnak fel anélkül, hogy károsítanák a Föld ökoszisztémáit. Vagyis szükségünk lenne földönkívüli táplálkozási szakemberekre is. Hiszen az idegenek talán nem is azért jönnének, hogy elraboljanak valamit, meghódítsanak minket vagy megfejtsék a világegyetem titkait. Talán egyszerűen csak éhesek. Viszont ha valóban meg akarnák érteni a mi táplálkozásunkat, meg kellene tanulniuk egy fontos földi leckét is, hiszen a Földön az étkezés nemcsak az energiáról szól, hanem arról is, hogy időt töltünk egymással. Na meg persze azt is érdemes hamar a tudtukra adnunk, hogy a gulyásunkat nem adjuk! (Borítókép: Műholdas felvétel egy UFO-ról. Fotó: Jacob Wackerhausen / Getty Images)