● news.bsdnet.hu

Az emberben már-már erősödik a meggyőződés: a Mindenható Isten azért engedte ennek az országnak az élére pont Magyar Pétert, hogy egész szinteket lépjünk szelídségben, ellenségszeretetben, a másik elviselésében. Ez a valódi földi tisztítótűz: tud-e a polgár, illetve a politikus a permanens bicskanyitogatásra a „legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok” felhívásnak eleget téve (helyesebben eleget tenni próbálva), juhként helytállni a farkasok között. Minden egyes szituációban megmutatni , hogy „igenis értékesebb vagyok, igenis nemesebb vagyok, igenis emberibb vagyok, különb vagyok”. Nézzünk egy példát; miniszterelnök úrnál a szó. „Ön szerint, Toroczkai László, hol van jobb helyen mondjuk egy fél éve anya és apa nélkül a kórházban nevelkedő gyermek: egy rácsos ágyban, vagy egy agresszív családban, ahol az apa [hangerejét is megemeli] kiveri szíjjal az édesanya szemét, egy szerhasználó családban, egy gyermekotthonban, ahol [karjával mozdulatot tesz a Fidesz és a KDNP frakciója felé] Zsolti bácsik vagy ki tudja, milyen bűnözők tönkreteszik az életét – ott, vagy esetleg egy meleg párnál, ha éppen nincsen ott egy meddő pár. Mert nem kell hazudni, képviselő úr! Van nagyon sok örökbefogadásra váró gyermek! Beszéljünk tisztán! Nézzen rám, legyen szíves! Van nagyon sok roma származású gyermek, örökbefogadásra váró gyermek (…), és [kiabálni kezd] senki nem akarja, senki nem akarja őket örökbe fogadni! (…) Szégyellje magát!” – hangzik el a parlamenti közvetítésben a harmadik óra közepe táján. Később erre még visszatérünk, de most tekerjünk előre 19 percet. Ismét a miniszterelnök beszél. „Azt nem gondolnám, hogy a hazánk dinnyeszakértője meg fogja érteni, de hátha Ön igen, frakcióvezető úr [Rost Andrea, Velkey György László és Orbán Anita mosolyog-kuncog hazánk tiszteletszakértőjének e frenetikus poénján]: én soha nem beszéltem [karjaival heves hadonászásba kezd], ezt a kifejezést sem ejtettem ki, hogy »Zsolti bácsi« [a kormányfő mellett bólogató Orbán Anita külügyminiszter asszony eközben a szájáról jól leolvashatóan azt mondja, »Ez így van!«] Érti, képviselő úr? [már-már ugrálva mutogat] Nem Ön, Pócs János! Panyi képviselő úr! Soha nem ejtettem ki ezt a kifejezést se!!! [Pócs János és Panyi Miklós elhűlve próbál mutogatással visszautalni a 19 perccel korábban elhangzottakra] Még egyszer? Senki nem mondta ki soha, én biztos, hogy nem! [az ellenzék jól hallhatóan dől a röhögéstől; a miniszterelnök körül ülő tiszások közül ki rezignált arccal, ki lesajnáló tekintettel néz az ellenzéki padsorokra]. Én biztos, hogy nem! Szóval azt tudom… [újabb hadonászás indul] Bármennyit hazudnak! Ne keverjen össze Pócs Jánossal, jó? Tehát ne sértsen meg ennyire, én soha nem mondtam ki! Kaleta Gábort mondtam ki! [Pócs János derűs-joviális öregúr módjára ingatja a fejét] Önök! Hiába kiabál, képviselő asszony [a mondat közben a kormányfő a kiabálást abbahagyva némileg lejjebb vesz a hangerőből]”. A performanszon nincs mit ragozni; izgatottan várjuk az utóéletét, illetve recepcióját – hic Rhodus, hic salta , most mutathatja meg minden független elemző, hajlandó-e vállalhatatlannak minősíteni a vállalhatatlant, vagy inkább lapít az öncenzúrázó-önfelmentő jellegű „nem most van itt az ideje” alapelv jegyében. Hanem térjünk vissza az örökbefogadásos hamis dilemmára, azon belül is a vitapartnert lehazugozva, kioktatólag tett állításra, miszerint „senki nem akarja őket örökbe fogadni”, mármint a roma gyerekeket. Írjuk be a keresőbe, hogy orokbe.hu , és kukkantsunk bele a legutóbbi „babaköszöntőkbe” – olyan családok történetébe, ahová nemrég került adoptált kisgyerek. – az örökbefogadók egy 37 éves pedagógus nő és 12 évvel idősebb férje; 2023-ban házasodtak össze, 2025 októberében mentek tanfolyamra, és még abban a hónapban meg is nézték a kisfiú aktáját; a procedúra azért tartott tavaszig, mert a nevelőszülő is nagyon örökbe akarta fogadni, gyakorlatilag versenyeztek a cigány csöppségért. Következő interjú, április végéről: „Idén húszéves házasok leszünk, három örökbefogadott gyermekünk van”. Miért pont az a kislány érkezett a családba? „A fiaink vér szerinti testvére. Ennyi volt a kérésünk, hogy ha lenne tesó, akkor… Minden másban elfogadóak voltunk”. Olvassunk tovább, 2026. március: „35 és 42 éves pár vagyunk. 15 éve alkotunk egy párt, lassan 8 éve vagyunk házasok. (…) Rengeteg vizsgálat és három lombikprogram után 2020-ban döntöttünk úgy, hogy elindulunk az örökbefogadás útján. Abban az évben határozatot szereztünk és 2021 augusztusában megérkezett az első kisfiunk” – származását nem említik, de kép van róla, Magyar Péter szíves figyelmébe. De van ott egy 34 és 37 éves pár beszámolója is, akik egy vér szerinti gyermeket is nevelnek; tavaly májusban szereztek határozatot az örökbefogadáshoz, és négy hónap várakozás után egy vártnál fiatalabb, kórházban hagyott 2,5 hónapos babát kaptak; a kislányt korábban kiajánlották egy másik családnak, ahol nem tudták őt vállalni, így következett a sorban ez a (természetesen heteroszexuális) pár, akik saját gyermekükkel együtt az első perctől kezdve teljesen egymásra vannak hangolódva a kicsivel. Nem folytatom. Egyszer egy idős pap bácsitól hallottam azt a tippet, hogy ha irtózatosan idegesít egy embertársam és már szinte kicsúszna valami barátságtalan a számon, akkor azon minutumban mondjak el magamban érte egy fohászt. Kiváló tipp, beválik. Így aztán volna egy javaslatom: én most elmondok országunk vezetőiért egy imát; cserébe a piarista öregdiák, Mádl Ferenc keresztfia, amikor legközelebb szájára venné Pócs János nevét, inkább hallgasson el egy pillanatra, és mondjon magában egy rövid fohászt a fideszes képviselőért, vagy akár egy örökbefogadásra váró roma gyermekért.