Itt az igazság Dudás Miki haláláról: tájékoztatást adott a rendőrség a nyomozás eredményéről
168.hu
2026-05-08 09:24
Dudás Miki rejtélyes halála az év elején megrázta az egész országot. Most derült fény arra, hogy mi történhetett.
2026. május 8., 10:24
Szerző:168
Az év első hétfőjén érkezett a hír, hogy 34 éves korában meghaltDudás Mikiegykori világbajnok kajakozó, médiaszemélyiség. A sokkoló halálesetről az azóta elmúlt hónapokban nem lehetett sok konkrétumot tudni azon kívül, hogy a volt sportolóra a lakásában törték rá az ajtót, és hogy a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozásthalált okozó testi sértésgyanújával. A rokonoktól annyit árultak még el januárban Dudás Miki elhunytáról, hogy a volt kajakozó fején három nagyon komoly sérülés volt, és hogy a nyelőcsöve is sérülhetett. A rendőrség most zárta le a nyomozást, és pénteken délelőtt sajtótájékoztatót tartott az ügyről, ahol aBlikktudósítása szerint a következők hangzottak el.
A rendőrség bejelentése szerint a hatóságok minden körülményt részletesen átvizsgáltak a mobiltelefonos adatoktól a térfigyelő kamerákig. Igazságügyi szakértő is megvizsgálta az ügyet, és sehol senki nem talált bűncselekményre utaló nyomot.
A négy hónapos nyomozás eredménye tehát az, hogy Dudás Miki halálát minden valószínűség szerint az okozta, hogy otthon elesett.
2026. február 20., 10:22
Dudás Miki apjának a halála ügyében vádat emeltek, és hat ember állítanak bíróság elé.
168
2026. február 18., 08:57
Január végén volt Dudás Miki temetése, és a sír még mindig szinte ki sem látszik a virágokból.
168
2026. január 7., 14:19
Dudás Miki édesanyja ajtót nyitott egy újságírónak, a gyászoló özvegy rövid, de megrázó nyilatkozatot adott.
168
Dudás Miki 2021-ben vonult végleg vissza a profi sporttól, azóta olyan tévéműsorokban láthattuk, mint például aNyerő Páros, aFarm VIP, aSzerencsekerékvagy a tavaly ősziSztárbox. Dudás Miki 2024 márciusában azt mondta, hogy a közösségi médiától is visszavonult, de visszatért, amikor édesapját pár hónappal később, augusztus 30-án megtámadták egy benzinkúton. Mint kiderült, egy rosszindulatú pletyka fajult odáig, hogy a szóbeszéd terjesztői fizikai erőszakra vetemedtek. Dudás Miki édesapja 2025 februárjában belehalt a támadás során szerzett sérüléseibe. Ezért különösen megrázó ez a családi tragédia: apa és fia kevesebb, mint egy év leforgása alatt mindketten életüket veszítették.
(Kiemelt kép: RTL/Sztárbox/Udvardi Attila, Sallak Dóra)