← Vissza

news.bsdnet.hu

„A magyar történelem egyik legsötétebb diktatúráját kezdik kiépíteni”

Index 2026-06-23 09:00
Az ülés napirend előtti felszólalásokkal folytatódott. „Miniszterelnök úr, elmagyarázom mi az a liberálglobalizmus. Persze tudja miről beszélek, de ön nagymestere a manipulációnak a mellébeszélésnek” - jelentette ki Toroczkai László, hozzátéve: Örömmel fogadtuk, amikor bejelentették, hogy felszámolják a korrupciót, de valójában itt a korrupcióellenes intézkedésekre hivatkozva a magyar történelem egyik legsötétebb diktatúráját kezdik kiépíteni, ami Európában is példátlan. Toroczkai László szerint a bankárok kifosztották 2010 előtt az országot, és úgy látja, nekik készítik elő újra a lehetőséget a Tiszánál. A pártelnök Kapitány Istvántól arról érdeklődne, mennyit keresett a háborún a Shellnél, valamint megemlítette azt is, hogy Kármán András az Ersténél dolgozott. A pártelnök szerint az új köztársasági elnök a Tisza Párt bábja lesz. Toroczkai László arra számít, a költségcsökkentések után csak az oligarcháknak lesznek pártjai, mert az emberek nem fogják finanszírozni a pártokat. Magyar Péter azzal kezdte válaszát, Nem sikerült elmondani, hogy mi az a liberálglobalizmus, de összenőtt, ami összetartozik. Kérje felvételét a Fideszbe, hátha ajánlanak önnek egy frakcióvezető-helyettesi posztot. Mindenki látja, hogy önök semmi érdemire nem képesek. Gyűlöletkeltésre, félelemkeltésre, kivonulásra innen, amikor magyar gyerekek játszanak. Ön a szájára vette Kapitány Istvánt és Kármán Andrást. Ön irigy. Ennek a két embernek önnel szemben volt valódi munkahelye. A kormányfő megnézné Toroczkai Lászlót, amikor bármelyik említett cég ülésére bemegy és elő kell terjesztenie alapdolgokat. „Soha életében valódi munkahelyen nem dolgozott, ezért most olyan embereket gyaláz, akik félmillió ember munkáját irányították, de türtőztesse magát, mert nem egy kocsmában van” – közölte a kormányfő arra reagálva, hogy Toroczkai László kommentálta a válaszát.
Eredeti cikk megtekintése →