● news.bsdnet.hu

A nárcisztikus szülők mellett felnőtt emberek gyakran ugyanarról a különös élményről számolnak be: amikor másokkal beszélgetnek a gyerekkorukról, döbbenten veszik észre, hogy szinte szó szerint ugyanazokat a mondatokat hallották otthon. Ezek a mondatok első hallásra ártalmatlannak tűnhetnek, valójában azonban hosszú évekre nyomot hagyhatnak az önértékelésen és az érzelmi biztonságérzeten. Sokan csak felnőttként ismerik fel, hogy amit normálisnak hittek, valójában érzelmi manipuláció volt. Az alábbi kilenc kijelentés különösen ismerősen csenghet azok számára, akik nárcisztikus családi közegben nőttek fel. Ez az egyik leggyakrabban használt mondat, amellyel a nárcisztikus szülők érvénytelenítik gyermekük érzéseit. Amikor a gyermek kifejezi, hogy valami bántja vagy rosszul esik neki, nem együttérzést kap, hanem azt az üzenetet, hogy vele van a probléma. Ahelyett, hogy a szülő felelősséget vállalna a viselkedéséért, a reakciót minősíti túlzónak. Idővel a gyermek megtanulja megkérdőjelezni saját érzéseit, és bizonytalanná válik abban, hogy valóban jogos-e a fájdalma. Ez a folyamat komoly önbizalomvesztéshez vezethet, hiszen az érzelmek folyamatos elutasítása azt sugallja, hogy azok nem fontosak. Sok felnőtt éppen ezért nehezen áll ki magáért vagy nehezen bízik a saját megérzéseiben. A valóság átírása a nárcisztikus viselkedés egyik legismertebb formája. Ha a gyermek felidéz egy számára fájdalmas eseményt, a szülő gyakran egyszerűen letagadja vagy teljesen másként állítja be a történteket. Ez hosszú távon oda vezethet, hogy a gyermek már saját emlékeiben sem bízik. Sok érintett felnőtt arról számol be, hogy gyerekként bizonyítékokat gyűjtött, naplót vezetett vagy üzeneteket őrzött meg, csak hogy meggyőződhessen arról: valóban az történt, amire emlékszik. A folyamatos kétely rendkívül kimerítő, és komoly szorongást okozhat. Első hallásra bocsánatkérésnek tűnhet, valójában azonban nem az. Ebben a mondatban nincs felelősségvállalás, csupán annak hangsúlyozása, hogy a probléma a másik fél érzéseiben rejlik. A nárcisztikus szülő ezzel elkerüli annak elismerését, hogy esetleg megbántotta gyermekét. Sőt, gyakran még sértett félként is feltünteti magát, mintha igazságtalan vádak érték volna. A gyermek így könnyen abba a helyzetbe kerül, hogy végül neki kell vigasztalnia azt, aki eredetileg fájdalmat okozott neki. Ez a szerepcsere rendkívül összezavaró lehet, különösen fiatal korban. A nárcisztikus szülők gyakran figyelmen kívül hagyják gyermekük szükségleteit, majd később értetlenkedve állítják, hogy nem tudtak a problémáról. Ez különösen fájdalmas lehet egészségügyi vagy lelki nehézségek esetén. A gyermek hiába jelzi újra és újra, hogy valami nincs rendben, a panaszait sokszor túlzásnak vagy figyelemfelkeltésnek minősítik. Amikor végül bebizonyosodik, hogy valóban komoly problémáról van szó, a szülő gyakran úgy tesz, mintha először hallana róla. Ezzel ismét elkerüli a felelősségvállalást, és fenntartja saját hibátlanságának képét. A gyermek pedig azt tanulja meg, hogy az ő szükségletei kevésbé fontosak másokénál. Önmagában ez a kérdés teljesen ártalmatlan lehet, a nárcisztikus szülő azonban gyakran érzelmi zsarolásra használja. A szeretetet és a lojalitást összekapcsolja olyan kérésekkel, amelyek valójában a gyermek határait sértik. A helyzetet úgy állítja be, mintha a kérésének teljesítése a szeretet bizonyítéka lenne. Ha a gyermek nemet mond, könnyen bűntudatot kelt benne, vagy azzal vádolja, hogy önző és hálátlan. Ez hosszú távon ahhoz vezethet, hogy az érintettek felnőttként sem mernek nemet mondani másoknak. Gyakran saját szükségleteiket helyezik háttérbe, mert attól félnek, hogy különben elveszítik mások szeretetét vagy elfogadását. Ez a mondat sok ember számára fájdalmas gyermekkori emlékeket idéz fel. Ahelyett, hogy a szülő megpróbálná megérteni, miért sír a gyermeke, fenyegetéssel reagál az érzelmekre. A gyermek azt tanulja meg, hogy a szomorúság vagy a fájdalom kimutatása veszélyes lehet. Emiatt sokan már nagyon korán elfojtják érzéseiket, hogy elkerüljék a büntetést vagy a megszégyenítést. A sírás ilyenkor nem egy segítségkéréskén, hanem kellemetlenségként van kezelve, amelyet minél gyorsabban el kell tüntetni. Ez a hozzáállás felnőttkorban is komolyan befolyásolhatja az érzelmek egészséges kezelésének képességét. A nárcisztikus szülők gyakran úgy tekintenek a szülői szerepre, mint egy folyamatos befektetésre, amelynek egyszer meg kell térülnie. Számon tartják az anyagi kiadásokat, és azokat a helyzeteket, amikor a gyermek érdekében kompromisszumot kellett kötniük. Ezeket az emlékeket később gyakran fegyverként használják fel. A gyermekben azt az érzést keltik, hogy örök adósságot halmozott fel, amelyet soha nem tud teljesen visszafizetni. Pedig a gyermekvállalás a legtöbb esetben tudatos döntés, amely természetes módon együtt jár felelősséggel és áldozatokkal. Az ilyen mondatok mégis sokszor tartós bűntudatot és megfelelési kényszert alakítanak ki. A folyamatos összehasonlítás az egyik legrombolóbb nevelési eszköz. A gyermek ilyenkor azt az üzenetet kapja, hogy önmagában nem elég jó. Mindig akad egy testvér, osztálytárs, szomszéd vagy akár egy televíziós szereplő, akihez mérik. A saját sikerei és erőfeszítései háttérbe szorulnak, mert a figyelem mindig arra irányul, amiben még nem tökéletes. Ez könnyen önértékelési problémákhoz vezethet, és kialakíthatja azt az érzést, hogy a szeretetet ki kell érdemelni. Sok felnőtt emiatt egész életében mások elvárásainak próbál megfelelni, miközben saját értékeit nehezen ismeri fel. A nárcisztikus szülők számára különösen fontos a kontroll, ezért gyakran megkérdőjelezik gyermekük önismeretét. Nem kérdezik meg, mit szeretne, mit gondol vagy mire vágyik, hanem egyszerűen kijelentik helyette. A gyermek így azt tanulja meg, hogy a saját érzései és döntései kevésbé hitelesek, mint a szülő véleménye. Sok esetben olyan tevékenységekre vagy életutakra kényszerítik őket, amelyek valójában távol állnak tőlük. Ez akadályozhatja az egészséges identitás kialakulását és a saját igények felismerését. Felnőttként gyakran hosszú időbe telik újra kapcsolatba kerülni azzal, hogy valójában kik is ők, és mit szeretnének az élettől. Nárcisztikus szülő gyermekeként olyan érzelmi sérülések alakulhatnak ki, amelyek még évtizedekkel később is hatással lehetnek a mindennapokra. A szorongás, az önbizalomhiány, a bűntudat vagy a folyamatos megfelelési kényszer sok esetben innen erednek. A jó hír azonban az, hogy ezek a minták felismerhetők és feldolgozhatók. Az első lépés gyakran annak belátása, hogy a gyermekkori tapasztalatok nem voltak normálisak vagy egészségesek. A megfelelő támogatással, önismereti munkával vagy szakember segítségével fokozatosan felépíthető egy kiegyensúlyozottabb, szabadabb élet. Bár a múltat nem lehet megváltoztatni, a jövőt igenis lehet másképp alakítani. ( via )