Megszavazta a parlament, megszűnik az MTVA
Magyar Nemzet
2026-06-23 10:12
A parlament tiszás többsége megszavazta a médiatörvény módosítását. A június 12-én benyújtott javaslatban szélsősége szerkezeti és működési átalakítások szerepelnek.
Megszűnik az MTVA, amely helyett létrehozzák a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt.-t, amelytől függetlenül működik majd a Magyar Távirati Iroda. Létrejön a Független Közmédia Testület, amely a nagy értékű szerződéseket felügyelheti majd, de a közmédia vezetőinek kiválasztásában is közreműködik. A Közszolgálati Chartával bábáskodna a szakmai mércék felett, s egy új szervezet, a Közszolgálati Tanácsot jogosítanák fel arra, hogy „figyelemmel kísérje a közszolgálatiság elveinek érvényesülését”.
A törvényjavaslat a Médiatanács működését is átalakítja a „sokszínű nyilvánosság” hívószava mentén. A javaslat elfogadása esetén a Duna Médiaszolgáltató és az MTVA vezérigazgatóinak vezetői megbízatása megszűnik és átmenetileg a Társadalmi Kapcsolatokért felelős Miniszter Tarr Zoltán veszi át a szakmai irányítást. Noha a törvényjavaslatot részben jegyző Melléthei-Barna Márton tiszás honatya azt hangoztatta, hogy a módosítás „a független, objektív közmédia kialakítását tűzi ki célul”, „visszaadja a közmédiát a magyar embereknek”, valamint, hogy „visszaadja a nyilvánosság méltóságát,
Így például a Magyar Nemzeti Médiaszövetség szerint a Tisza médiatörvény-módosítása súlyos jogállami, uniós jogi, munkajogi és garanciális aggályokat vet fel a jelenlegi formájában. Egyebek mellett a társadalmi és szakmai egyeztetés elmaradását tették szóvá, vagyis hogy a módosítás egyéni képviselői indítványként, érdemi társadalmi és szakmai egyeztetés nélkül, gyorsított törvénykezési folyamatban került az Országgyűlés elé.
A konzervatív szervezet szerint előbb az új, független testületeknek kellene létrejönniük, és csak ezt követően lenne indokolható a régi vezetés megszűnése. Azt pedig ülönösen aggályosnak tartják, hogy az átmeneti időszakban Tarr Zoltánra bíznák a vezetést az új vezető tisztségviselők megbízásáig. Ugyancsak kiemelték, hogy a névváltás is jelentős költségekkel járna. A Magyar Nemzeti Médiaszövetséghez hasonló kritikákat fogalmazott meg a Média1 által minap megszólaltatott médiajogász is.
Figyelemre méltó, hogy a Tisza Párt korábban még a módosító javaslatnál is radikálisabb elképzeléseket lebegtetett be a közmédia átalakítása kapcsán. A választási kampány alatt Magyar Péter például azzal fenyegetőzött , hogy kormányra kerülve az egyik első intézkedése az lesz, hogy felfüggeszti a közmédia hírszolgáltatását addig, amíg nem biztosítják az objektív, pártatlan hírközlés feltételeit.
Tarr Zoltán pedig azt jelentette be májusi Facebook-videójában , hogy költségvetési biztost neveznek ki az MTVA-hoz és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH), amit pedig még az utóbbi szervezetnél is értelmezhetetlennek tartottak. Lapunk kérdésére hangsúlyozták: az NMHH önálló szabályozó szerv, amely kizárólag a törvénynek van alárendelve, és az Országgyűlésnek tartozik beszámolási kötelezettséggel. Végül ez a pont sem került bele a módosító javaslatba.