● news.bsdnet.hu

A keleti lódarázs ( Vespa orientalis ) eredetileg a forró, száraz térségek lakója; Egyiptomban, a Közel-Keleten, Törökországban, Iránban és az Arab-félszigeten is őshonos. Bár Dél-Európában nem számít szigorúan véve egzotikus fajnak, az utóbbi időben jelentősen kiterjesztette elterjedési területét. Jelenlétét már Olaszországban (az északi régiókban is), Görögországban, Máltán, Cipruson és Dél-Spanyolország bizonyos területein is megerősítették. Sőt, 2025-ben a fajt már a belgiumi Vallóniában is észlelték. A keleti lódarazsat gyakran állítják párhuzamba az ázsiai lódarázzsal ( Vespa velutina ), ám a két faj morfológiája és viselkedése jelentősen különbözik. A keleti lódarázs domináns színe a vörösesbarna. A potrohán széles, élénksárga sáv látható, amely gyakran két szelvényt is átfog. Lábai szintén vörösesbarna színűek. A királynő 35–40 milliméter hosszú, míg a dolgozók 25–35 milliméteresek. Testfelépítésük nagy és zömök. Velük szemben az ázsiai lódarazsak domináns színe a fekete, karcsúbbak, és jellegzetes sárga lábvégekkel rendelkeznek. Az ázsiai lódarazsak gyakran a kaptárak előtt, hosszan egy helyben repülve vadásznak. A keleti lódarázs nagyobb és nehezebb teste miatt erre a lebegésre kevésbé képes. A keleti lódarázs erősen melegkedvelő (termofil) faj, amely 30 °C felett jelentősen aktívabbá válik. Gyakran fészkel föld alatti üregekben, falakban vagy városi infrastruktúrákban. A faj egyik legkülönlegesebb képessége, hogy a napsugárzást is képes hasznosítani: a kutikulájában lévő sárga pigmentek hozzájárulnak a fényenergia részleges átalakításához, amely segítheti a hőszabályozást és a rovar anyagcseréjét. Az ázsiai lódarázs esetében hasonló mechanizmust még nem bizonyítottak kísérletesen, de a megfigyelések alapján valószínűsíthető, hogy az a faj is profitál a meleg, napsütéses időből. A keleti lódarázs terjeszkedését több tényező is elősegíti: Középtávon a nyugat-mediterrán térség, köztük Dél-Franciaország is potenciálisan kedvező lehet a faj megtelepedésére. Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület korábbi közleménye szerint a keleti lódarázs már Magyarország közvetlen szomszédságában, Szlovéniában is jelen van . Egyelőre azonban nincs olyan európai régió, ahol a keleti és az ázsiai lódarázs stabil, azonos területen belüli együttélését igazolták volna, de a jövőben várható, hogy a két faj élettere részben átfedésbe kerül. A keleti lódarázs a méhészetekben a Vespa velutinához hasonló pusztítást végezhet: elfogja a gyűjtő méheket, és megbénítja a kaptár forgalmát. A rovar különösen nyár végén és ősszel jelent komoly veszélyt, amikor az erőforrások szűkösre fordulnak. Mivel a keleti lódarázs nem tud tartósan egy helyben repülni, vadászata javarészt a kaptár bejáratára koncentrálódik. A támadási stratégiája progresszív: A rovar táplálkozása kifejezetten opportunista; a méheken kívül szerves maradványokat, gyümölcsöket és más rovarokat is válogatás nélkül elfogyaszt. A keleti lódarázs nem csupán a méhészeteket fenyegeti, hanem fészkelési szokásai miatt az emberekkel is könnyebben konfliktusba kerülhet. Az ázsiai lódarázs gyakran a magasban (fákon, építményeken) fészkel, ezzel szemben a keleti lódarázs sokszor a talajban alakítja ki rejtekhelyét. Sűrűn használ nyúlüregeket, borzjáratokat vagy elhagyott gyurgyalagüregeket. Mivel ezek a fészkek nehezen észrevehetők, és rendszerint emberek által használt területeken (kertekben, ösvények mellett, mezőgazdasági területeken) vannak, rendkívül megnő a véletlen találkozások kockázata. A keleti lódarázs csapdázása jelenleg nehezebb feladat, mint az ázsiai lódarázs megfékezése. A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy tavasszal egyelőre nincs olyan hatékony csalétek, amellyel az alapító királynőket sikeresen be lehetne fogni. Az illatosított, cukoralapú csalétkek (pl. glükóz) csak egy bizonyos időszakban hatékonyak a dolgozók ellen: jellemzően ősszel, amikor a fészek fehérjeigénye csökken, és a rovarok a szénhidrátban dús táplálékok felé fordulnak. Mivel a keleti lódarázs nagyobb testű, a csapdák bejárati nyílását is nagyobb átmérőjűre kell cserélni, hiszen a Vespa velutinánál használt nyílások itt nem hatékonyak. A kaptárbejárathoz kihelyezett csapdák azonban eredményesnek bizonyulnak, mivel egyszerre védik a méhkolóniát, és befogják a fehérjét kereső lódarazsakat. Jelenleg a méhészek számára a leghatékonyabb védekezési stratégiák az alábbiak: