← Vissza

news.bsdnet.hu

Magyar Péter megköszönte a „vádbeszédet” – így reagált a rákosista forgatókönyvet emlegető felszólalásra

ATV 2026-06-23 11:52
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint Sulyok Tamást „talán egyedül a családjával nem zsarolták meg”, Magyar Péter szerint bátrabb lett volna „egy vagy két évvel ezelőtt elmondani” a beszédet. „Vádolom a magyar kormányt és vádolom a kormánypárti többség parlamenti képviselőit. Vádolom önöket és semmilyen közösséget nem vállalok azzal, amire önök készülnek” – fogalmazott felszólalásában Bóka János. A Fidesz frakcióvezető-helyettese úgy vélekedett, a kormány „alkotmányos puccsot” kíván végrehajtani, és „túszul akarja ejteni a magyar államot és minden alkotmányos szervét minden hatalmi ágban és minden szinten”. Bóka szerint példátlan az a „gyűlöletkampány” , amivel Sulyok Tamást „lemondásra akarták kényszeríteni”, hozzátette: „talán egyedül a családjával nem zsarolták meg a köztársasági elnököt, ahogyan a Magyarországot megszálló nácik tették ezt Horthy Miklóssal”. A frakcióvezető-helyettes megjegyezte: „Rákosi Mátyás forgatókönyvét” alkalmazza a a kormányoldal az 1950-es évekből, „politikai lincselés és boszorkányüldözés eszközrendszerét” építve ki. „Jönnek ismét a lefüggönyözött autók, jön ismét a csengőfrász” – mondta. „Köszönjük a vádbeszédet, kicsit bátrabb lett volna egy vagy két évvel ezelőtt elmondani” – reagált Magyar Péter miniszterelnök a felszólalásra, szánalmasnak és nevetségesnek, egyben szomorúnak és felháborítónak nevezve, hogy Rákosi Mátyást hozta fel a fideszes politikus. Szerinte Bóka ezzel meggyalázta annak a sok ezer magyar áldozatnak az emlékét, akiket kivégeztek, tönkretettek, ellehetetlenítettek vagy elüldöztek a Rákosi-korszakban. Számonkérte a politikust Horthy és nácik felemlegetése miatt is. Hozzátette: Bóka oszlopos tagja volt annak a Fidesz-kormánynak, amely leépítette Magyarországon a jogállamiságot és a demokráciát, és ő az egyik fő felelőse annak, hogy a magyar emberek nem kaphatták meg a hatezer milliárd forintos uniós forrásokat. Magyar Péter szerint a korábbi kormány soha nem tartott valódi párbeszédet, mindenkit elhallgattattak, miközben százmilliárdokért szerveztek kamu konzultációkat, olyan kérdésekről, melyekre „egy bekötött szemű plüssmajom is tudott volna válaszolni”. A miniszterelnök hozzáfűzte, ezzel szemben a Tisza-kormány a kormany.hu-n tett közzé több törvénytervezetet is véleményezésre, többek között az alaptörvény-módosítást és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalról szóló jogszabályt is, amire már hétfő esti több ezer vélemény érkezett – a legtöbb arra, hogy ne 12, hanem 8 évben maximálják az országgyűlési képviselői mandátum hosszát. Magyar Péter szerint ezt, valamint azon a javaslatot is megfontolják, miszerint az alkotmánybírák megbízatásának idejét 12-ről 9 évre vinné le. Kiemelte: rengeteg ilyen kérdés érkezett, javasolni fogják azt is, hogy azon köztársasági elnökök , akik nem töltötték ki hivatali idejüket, ne részesüljenek élethosszig tartó juttatásokban.
Eredeti cikk megtekintése →