Elfogadta a médiatörvény módosítását a Parlament
HírTV
2026-06-23 12:14
Megszűnik az MTVA, ami helyett létrehozzák a Magyar Rádió és Televízió Nonprofit Zrt. -t, amelytől függetlenül működik majd a Magyar Távirati Iroda. Létrejön a Független Közmédia Testület, amely a nagy értékű szerződéseket felügyelheti majd, de a közmédia vezetőinek kiválasztásában is közreműködik. A Közszolgálati Chartával bábáskodna a szakmai mércék felett, s egy új szervezet, a Közszolgálati Tanácsot jogosítanák fel arra, hogy „figyelemmel kísérje a közszolgálatiság elveinek érvényesülését”.
Már a választási kampányában is az MTVA bezárásával fenyegetőzött Magyar Péter. Sőt azt is ígérte, hogy kormányra kerülése után felfüggeszti a közmédia működését. A kormányfő még áprilisban, kormányra kerülését követően nyilatkozott a Kossuth Rádióban . A miniszterelnök akkor azt ígérte: azonnal felfüggesztik a MTVA hírszolgáltatását, ami szerinte a Fidesz propagandagépezetének a központja. Mindeközben az intézmény néhány munkatársai a folyosón tapssal fogadta Magyar Pétert, majd az M1 reggeli műsorában ismét nyomatékosította terveit.
Az MTVA azonnali felfüggesztése azonban a kormányfő ígérete ellenére elmaradt. Sőt, Magyar Péter a Mandiner jövőjét sem vázolta fel valami fényesen. A miniszterelnök azt is mondta, hogy államosítják a lapot és annak tartalmát ők fogják meghatározni.
Kedden elfogadta a parlament a médiatörvényt, amivel felszámolják a jelenlegi közmédiát. A témában Szabó László kommunikációs szakember nyilatkozott: