← Vissza

news.bsdnet.hu

Különösen jelentős hűtlen kezelés, Kecskeméten áll bíróság elé egy állami cég igazgatósága

Index 2026-06-23 12:32
Vádat emelt hat emberrel szemben a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy állami cég két és fél milliárd forintos kölcsöne kapcsán indult bűnügyben − közölte a vármegyei főügyészség helyettes sajtószóvivője az MTI-vel. Kövecs Máté tájékoztatása szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. által alapított, kizárólagos állami tulajdonban lévő gazdasági társaság igazgatóságának tagjai 2014-ben vagyonkezelési kötelezettségük megszegésével döntöttek egy 8 millió 150 ezer euró összegű kölcsönszerződés megkötéséről. Az előterjesztést a kora esti órákban kapták meg, majd arról másnap reggel 8 óráig egyhangú döntést hoztak, holott a társaság nem is nyújthatott volna kölcsönt vagyongazdálkodási stratégiája alapján − írta. A kölcsönszerződés megkötése előtt sem a kölcsönvevő cég, sem a projektet megvalósító − a kérelemben meg sem nevezett − társaság esetében nem végeztek hitelképességi vizsgálatot, kockázatelemzést vagy fedezetértékelést. A kölcsönszerződés formálisan ugyan megjelölt biztosítékokat, de azok tervezeteit az előterjesztéshez nem csatolták, az előterjesztés azt sem határozta meg, hogy pontosan mely társaság üzletrésze jelenti a biztosítékot. A kölcsönszerződés a biztosítékok rendelkezésre állása nélkül is hatályba lépett. Az ügyészség szerint a kölcsönszerződésre irányuló előterjesztés és a kölcsönszerződés elkészítésére a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. egykori főigazgatója adott utasítást, annak tartalmát is ő hagyta jóvá. A kölcsönt egy többségi állami tulajdonban lévő romániai cégnek nyújtották egy naperőmű-beruházás finanszírozására. A beruházás azonban nem valósult meg, a román céget pedig − amely az első két évben esedékes kamatokon kívül más törlesztést nem teljesített − később felszámolták. Az okozott vagyoni hátrány meghaladja a két és fél milliárd forintot. A főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt az igazgatóság három tagjával, illetve a kölcsönt nyújtó cég cégvezetőjével, a kölcsönt igénylő cég ügyvezetőjével és az egykori főigazgatóval szemben emelt vádat. Bűnösségükről a Kecskeméti Törvényszék dönt. Az ügyben a nyomozási bíró áprilisban 27 ingatlan kapcsán rendelt el zár alá vételt a gyanúsítottak tulajdoni hányadára vagy haszonélvezeti jogára. A nyomozó hatóság május 7-én fogta el, vette őrizetbe és hallgatta ki hatodik gyanúsítottként az egykori főigazgatót. Az ügyészség a gyanúsított szökésének és elrejtőzésének veszélye miatt még akkor indítványozta a bűnügyi felügyelet elrendelését, valamint azt, hogy a bíróság a magatartási szabályok betartását nyomkövető technikai eszközzel ellenőrizze. (Borítókép: A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. székháza a fővárosban a Pozsonyi úton. Fotó:  Róka László / MTI)
Eredeti cikk megtekintése →