Mi történt Donald Trump exhibicionizmusával?
HVG
2026-06-23 13:25
„Nem emlékszem még egy olyan adminisztrációra, amely ekkora figyelmet szentelt volna a labdarúgásnak” – mondta Alexi Lalas, az Egyesült Államok korábbi válogatott védője, aki Donald Trumpot a „futball elnökének” nevezte a The Ryen Russillo Show című műsorban még a vb kezdete előtt. A világ legnépszerűbb sporteseménye ugyanakkor már tizenkét napja tart, de az amerikai elnök még mindig nem tette tiszteletét a részben amerikai rendezésű tornán.
Ez a viselkedés nem vall az exhibicionista Trumpra, aki az elmúlt egy évben minden alkalmat megragadott, hogy a labdarúgás fényében sütkérezzen. Még a tavaly nyári klubvilágbajnokságra – amely a mostani tornánál jóval kisebb presztízsű és szerényebb érdeklődést kiváltó esemény – is úgy rápörgött, hogy lánya, Ivanka és unokája, Theodore voltak a díszvendégek a Miamiban rendezett sorsoláson, ahol az elnök videón üzent a résztvevőknek. A torna során vendégül látta a Juventus focistáit is a Fehér Házban, akiket borzalmasan kínos helyzetbe hozott , majd a döntőn személyesen adta át a győztes Chelsea-nek a trófeát, hogy utána együtt ünnepeljen a játékosokkal .
A fenti esetek is jól példázzák, hogy az amerikai elnökben egy csepp szégyenérzet sincs, ha két percre a reflektorfény közelébe kerülhet, a mostani világbajnokságon azonban egy teljesen más Donald Trumpot láthatunk. Pontosabban nem láthatunk.
Történelmi léptékkel mérve meglehetősen szokatlan, hogy a rendező ország államfője távol maradjon saját válogatottja nyitómérkőzésétől, Trump ennek ellenére nem jelent meg az Egyesült Államok–Paraguay meccsen a Los Angeles-i SoFi Stadiumban. Igaz, a mérkőzést megelőző napokban telefonon felhívta az amerikai válogatott szövetségi kapitányát, Mauricio Pochettinót, valamint a csapat kapitányát, Tim Reamet, hogy elmondja nekik, „minden esélyük megvan arra, hogy egészen a végéig meneteljenek”.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Trumphoz hasonlóan Mexikó és Kanada vezetői sem jelentek meg országuk nyitómeccsén. Mark Carney kanadai miniszterelnök a bosnyákok elleni 1–1-es meccset még kihagyta, a Katar elleni 6–0-s történelmi győzelmet viszont már a helyszínen szurkolta végig. Claudia Sheinbaum mexikói elnök pedig már hónapokkal korábban jelezte, hogy nem kíván részt venni egyetlen világbajnoki mérkőzésen sem. A FIFA által számára biztosított belépőt a nyitómeccsre pedig egy olyan fiatal mexikói nőnek ajánlotta fel, aki másképp nem engedhette volna meg magának, hogy élőben nézze meg kedvenceit.
Trump távolmaradása azért is szúr szemet, mert második elnöki ciklus alatt szinte egyetlen jelentős amerikai sporteseményt sem hagyott ki:
Trump azonban az Ausztrália elleni 2–0-s siker alkalmával sem jelent meg Seattle-ben, éppen a katari kormány által neki ajándékozott Boeing 747-es repülőgép bemutatásán volt, amely az amerikai elnök új Air Force One gépeként szolgál majd . Távollétében azonban több magas rangú tisztviselő is tiszteletét tette az amerikaiak meccsén, köztük Marco Rubio külügyminiszter, Markwayne Mullin belbiztonsági miniszter, Robert F. Kennedy Jr. egészségügyi miniszter, valamint Sean Duffy közlekedési miniszter.
Trump Paraguay legyőzése után csupán a közösségi oldalán gratulált az amerikai válogatottnak, az Ausztrália elleni győzelemről azonban vasárnap estig nem tett említést a Truth Socialön. Ehelyett az apák napjáról posztolt, beszámolt arról, hogy szerinte Keir Starmer brit miniszterelnök a lemondás küszöbön áll – végül igaza is lett –, valamint szavazást indított arról, hogy a bevándorlási hatóság ügynökeit inkább „ICE”-nak vagy „NICE”-nak kellene-e nevezni.
Elképzelhető persze, hogy egyszerűen a legnagyobb pillanatra tartogatja a belépőjét, a július 19-i vb-döntőre. A The Athletic mindenesetre megkereste Andrew Giulianit, a világbajnokság szervezési bizottságának Trump által kinevezett vezetőjét , hogy felbukkanhat-e végre az elnök valamelyik mérkőzésen.
Egy-két nappal azután beszéltem vele, hogy az Egyesült Államok legyőzte Paraguayt. Nagyon lelkes. Pontosan látja, hogy ez egy rendkívül erős csapat, ami előtt különleges lehetőség áll. Ahogy halad előre a torna, és ahogy ez a válogatott továbbra is ilyen teljesítményt nyújt, szerintem egyre több és több kormányzati szereplőt láthatunk majd a mérkőzéseken. Csütörtökön Los Angelesben kifejezetten magas szintű képviseletre lehet számítani
– fogalmazott Giuliani, aki arra a kérdésre, hogy mennyire magas szintűre, sejtelmesen csak annyit felelt: „majd meglátjuk”.
https://hvg.hu/360/20260621_202625-andrew-giuliani-kontur-focivebe