← Vissza

news.bsdnet.hu

A piacok már túl is tették magukat Keir Starmeren

Magyar Nemzet 2026-06-23 13:20
A pénzügyi piacok meglepően higgadtan fogadták a hírt, amely szerint újfent vezetőváltáson esik át Nagy-Britannia. Keir Starmer miniszterelnök hétfőn jelentette be lemondását , és elmondta, utódját várhatóan még a parlament szeptemberi visszatérése előtt megválasztják. A befektetők számára nem a távozás ténye volt a legfontosabb kérdés, hanem az, hogy milyen gazdaságpolitika követi majd Starmer kormányzását. A Reuters beszámolója szerint a font árfolyama a bejelentés után gyengült a dollárral szemben, de az elmozdulás mérsékelt maradt, a brit állampapírpiacon pedig nem alakult ki érdemi turbulencia. A tízéves brit állampapír hozama 4,8 százalék körül mozgott, a londoni FTSE 100 index lényegében stabil maradt, sőt, emelkedéssel zárta a napot, amit részben a bankszektor jó teljesítménye támogatott. A piacok azért reagáltak visszafogottan, mert Starmer távozására már hetek óta számítani lehetett. Elemzők szerint éppen ez akadályozta meg, hogy a font vagy a kötvénypiac nagyobb esést szenvedjen el. A piacok számára különösen fontos kérdés, hogy ki irányítja majd a brit pénzügyminisztériumot. A következő hónapokban sasszemekkel figyelik a befektetők, hogy az új vezetés fenntartja-e a költségvetési fegyelmet, vagy nagyobb állami költekezésbe kezd. A brit államadósság finanszírozási költsége jelenleg a legmagasabbak között van a fejlett országok körében, ezért a kötvénypiac különösen érzékenyen reagál minden olyan jelzésre, amely a hiány növekedését vetítheti előre. A font egyébként már hónapok óta nyomás alatt állt a Starmer körüli politikai bizonytalanság miatt. Az elemzők ugyanakkor hangsúlyozták, hogy a mostani helyzet nem hasonlítható a 2022-es Liz Truss-kormány idején kialakult pénzügyi sokkhoz. A befektetők jelenleg kivárnak, és elsősorban azt szeretnék látni, hogy az új vezetés milyen költségvetési irányvonalat követ majd. Összességében kezelhető kockázatként tekintenek a vezetőváltásra, nem számítanak azonnali gazdaságpolitikai fordulatra.
Eredeti cikk megtekintése →