Vizsgálóbizottság elé idéztetné Magyar Péter öccsét a Fidesz
Origo
2026-06-23 13:22
Újabb fejleményekről számolt be a Marci bácsi-ügy kapcsán Panyi Miklós és Pócs János kedd délután. Panyi Miklós arról beszélt, hogy az Országgyűlés a nap folyamán döntött a vizsgálóbizottságok felállításáról, köztük egy olyan testületről is, amely a gyermekvédelem helyzetével foglalkozik. A politikus ezért levélben fordul Diószegi Judithoz, a bizottság tiszás elnökéhez, hogy kezdeményezze Magyar Márton és Litresics András meghallgatását.
A képviselő szerint elfogadhatatlan, ha gyermekeket vagy intézetben nevelkedő fiatalokat politikai célokra használnak fel. Úgy fogalmazott, különösen súlyos, ha valaki anyagi juttatás vagy más előny ígéretével próbál rávenni egy nehéz sorsú fiatalt arra, hogy közéleti szereplőkkel kapcsolatban súlyos állításokat tegyen.
Panyi Miklós azt állította, hogy Bangó Sándort olyan helyzetbe hozták, amely végül az életére is negatív hatással lehetett. Szerinte az ügy nemcsak az érintett fiatalról szól, hanem a teljes gyermekvédelmi rendszerbe vetett bizalmat is rombolja.
Pócs János arról beszélt, hogy az elmúlt időszakban egyre több információ és bizonyíték került nyilvánosságra az ügy kapcsán.
A fideszes politikus bejelentette, hogy
A sajtótájékoztatón többször bírálták Magyar Pétert is. A képviselők szerint a Tisza Párt elnöke nem adott érdemi válaszokat az ügyben feltett kérdésekre, és szerintük nem hihető, hogy ne lett volna tudomása az öccséhez köthető akciókról. A politikusok azt is felidézték, hogy Magyar Péter korábban a parlamentben tagadta, hogy használta volna a „Zsolti bácsi” kifejezést. Ezzel szemben korábbi megszólalásai és nyilatkozatai mást mutatnak.
Panyi Miklós és Pócs János egyaránt azt hangsúlyozta, hogy a következő hetekben tovább folytatják az ügy feltárását, és további lépéseket, valamint újabb bejelentéseket ígértek.