„Az egészségünk nem vicc!” – kifakadt a verseny után kórházba kerülő magyar úszó
Index
2026-06-23 13:44
A párizsi olimpián 10 kilométeren ötödik helyezést elérő sportoló elmondása szerint olyan rosszul volt, hogy infúziós kezelésre szorult.
„Néhány órával azután, hogy hazaértem egy World Aquatics Világkupáról annyira rosszul lettem, hogy kórházba kellett vinni, ahol hét órán keresztül infúziós kezelésre szorultam. A párizsi olimpia óta, amikor a Szajnában versenyeztem, nem voltam ennyire rosszul” – írta történetében Fábián Bettina.
Az úszónő hozzátette, hogy ez nem csak róla szól, nem először került egy sportoló kórházba a szervezet által lebonyolított verseny után.
„ A World Aquatics rendezi ezeket a versenyeket, és felelősséggel tartozik a biztonságunkért, mégis úgy tűnik, a vízminőség kérdését továbbra is másodlagos szempontként kezelik. Elegünk van abból, hogy újra és újra kockára kell tennünk az egészségünket. Az egészségünk nem vicc. Nem mellékes részlet, és nem kellene újra és újra elmondanunk ezt” – tette hozzá.
A nyíltvízi úszás biztonságával kapcsolatban már az olimpián is jelentős aggályok léptek fel a Szajna szennyezettsége miatt, a július 31. és augusztus 16. között megrendezendő Európa-bajnokságon pedig ismét itt tartanák meg (augusztus 4–8.) a versenyszámokat.
„A párizsi olimpia után őszintén azt hittem, hogy a sportágunk tanult abból, ami ott történt. Ennek ellenére a European Aquatics úgy döntött, hogy az idei Európa-bajnokság nyílt vízi versenyeit a Szajnában rendezi meg. Az ott szerzett tapasztalataim, az átélt fertőzés, és a mostani történtek után én nem vagyok hajlandó még egyszer kockára tenni az egészségemet. Nem fogok a Szajnában versenyezni” – írta Fábián Bettina.