← Vissza

news.bsdnet.hu

Azbesztkrízis: Már két vasi horgásztavat is lezártak, Gajdos László csütörtökön érkezik Szombathelyre

WMN 2026-05-13 16:44
– Csütörtökön már miniszterként érkezik Szombathelyre Gajdos László, az élő környezetért felelős tárca vezetője –közölte azRTL.Gajdos azt mondta, már készült összefoglaló anyag az azbesztszennyzésről, amelyet áttekintettek Magyar Péter miniszterelnökkel, a kialakult helyzet rendezését az egyik legsürgetőbb feladatnak tartják. Gajdos az ügy kivizsgálását, az érintett lakosság védelmét és a hosszú távú megoldások kidolgozását egyaránt napirendre tűzi. A látogatás közvetlen előzménye, hogy Nyugat-Magyarországon egyre több ponton derül ki, hogy abelélegezve 1-es kategóriájú rákkeltő anyaggalszennyezett kőzúzalékot használtak, emiatt már több helyszínt is lezártak, tömegesen kérnek vizsgálatot a térség lakosai. Aveszélyt nem önmagában az anyag jelenléte, hanem a belélegezhető azbesztrostok felszabadulása jelenti. Ezek hosszú távon súlyos tüdőbetegségeket, akár daganatos megbetegedéseket is okozhatnak. Már két vasi horgásztó, az Abért-tó és a Dozmati-víztározó parkolóit és bekötőútjait is lezárták, miután akkreditált mintavétel igazolta az azbeszt jelenlétét. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóságközléseszerint a korlátozás nemcsak a gépjárműforgalomra vonatkozik, hanem a gyalogos és kerékpáros megközelítést is kerülni kell, a lakosság biztonsága érdekében – számol be aSokszínű Vidék. Közelegy hónapja derült ki, hogy Szombathely egyik lakóövezetében, az Oladi-platón az útburkolatba került kőzúzalékban azbesztszennyezést mutatott ki aGreenpeace Magyarország vizsgálata. A mérések szerint a szálló por helyenként extrém koncentrációt ért el. A szervezet szerint az osztrák lakossági határérték mintegy 300-szorosát, a hazai munkaegészségügyi határérték közel 30-szorosát is elérhette a szennyezettség. AzRTL hétfői beszámolójaszerint egy szombathelyi utcában már elkezdték a bitumenezést, Nemény András polgármester szerint 3 nap alatt végeznek. A város 19 parkolójában is találtak azbesztet, ezért gyors kormányzati segítséget várnak. Emellett több utcát és magánterületet is érint a szennyezés. A szombathelyi útburkolathoz használt kőzúzalék osztrák bányákból származik, amelyet számos nyugat-magyarországi építőanyag-kereskedésben is meg lehetett vásárolni. A hatósági és civil vizsgálatok szerint a szennyezett anyagot az elmúlt években építkezéseken, útalapokban és magánudvarokban is felhasználták, ahonnan a forgalom továbbterítette a szennyeződést. Kőszegenés Bozsokon is felmerült az érintettség gyanúja. Csak Vas vármegyében akár 40 településen is kerülhetett közterületekre osztrák bányákból származó, súlyosan rákkeltő, azbesztet tartalmazó kőzúzalék – számolt be azRTL Híradójánaka kormányhivatal főigazgatója, Orbán István.Őriszentpéteren és Velem községben öt, míg Kőszegen tucatnyi helyen lehet súlyosan rákkeltő anyag a közterületekre szórva. „Ajándék volt” – Az Epsteinnek felajánlott enyhe vádalkuról mondta egyik áldozatának ügyvédjeWMN Szűrő– 2026. május 13. –NAA Magyar Közlönyben április végénjelent meg határozatarról, hogy az állam átvállalja a védekezés és a kárelhárítás költségeit Vas vármegyében. Az illetékes minisztériumoknak fel kell tárniuk, hogy kik felelnek a kialakult helyzetért. WMN Szűrő– 2026. május 13. –NA Valamint Sopronban ésZala vármegyében is azonosítottakszennyezett területeket.Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere hétfőn a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy magáningatlan-tulajdonosok is ilyen zúzottkövet használtak a kocsifeljárók, udvarok burkolására, ahonnan a napi forgalom felhordta a szennyezett anyagot az utcákra is. Ezért két utcában is elrendelték a 10 km/óra sebességkorlátozást. Az azbesztszennyezés miatti problémák megoldására 100 millió forint kormányzati forrást is megítéltek a városnak – számol be az MTI. A polgármester hozzátette, annyira sokan kérnek vizsgálatot, hogy már a laboratórium munkáját is lassítják ezzel. Nagy Andi
Eredeti cikk megtekintése →