← Vissza

news.bsdnet.hu

Tovább bővült a magyar légierő flottája, fogadták az új Gripenek egy részét

Index 2026-06-23 14:18
Hivatalosan is fogadták a magyar légierő két új Gripen harcászati repülőgépét a Magyar Honvédség kecskeméti bázisán kedden délelőtt – számolt be az eseményről az MTI. A svéd gyártmányú repülők fogadásával Magyarország a svéd–magyar katonai együttműködés huszadik évfordulóját is ünnepli. Kürtös László, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára az ünnepségen hangsúlyozta, a vadászgépek beszerzése mellett a magyar és a svéd népet számos szál köti össze. Példaként említette az Európai Unió- és NATO-tagságot, de kiemelte, hogy mintegy 40 ezer magyar él Svédországban a társadalom megbecsült tagjaként. Az államtitkár a közös múltból felidézte a bátor svéd diplomata, Raoul Wallenberg emlékét, aki zsidó magyarok ezreinek deportálását akadályozta meg a második világháborúban. „Soha nem felejtjük el, hogy az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc után Svédország 8 ezer magyar menekültet fogadott be” – tette hozzá. A Gripenek a múlt hét folyamán érkeztek Magyarországra, ezzel pedig tizennyolcra nőtt a flotta. Orbán Viktor volt kormányfő és  Ulf Kristersson svéd miniszterelnök még 2024 februárjában állapodott meg arról, hogy négy új gép érkezik a magyar légierő kötelékébe. (Borítókép: Honvédelmi Minisztérium / Facebook)
Eredeti cikk megtekintése →