Elfogták a főváros által készíttette pride zászlókat Dunába dobó férfit
Magyar Nemzet
2026-06-23 14:29
Az azonos nemű párok örökbefogadása mellett indított petíciót a Soros-birodalom oszlopos tagjának számító aHang. A balliberális civil szervezet emellett közleményt intézett Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszterhez. Ebben azt kérik, hogy a kormány kezdeményezze az örökbefogadásra vonatkozó jogszabályok módosítását, hogy az azonos nemű párok is egyenlő feltételekkel fogadhassanak örökbe gyermeket Magyarországon.
Az előítélet kártyát kijátszva amellett érveltek, hogy az örökbefogadásnál a legfontosabb szempont nem a leendő szülők neme vagy szexuális irányultsága kellene legyen, hanem az, hogy képesek-e felelősen, szeretettel és hosszú távon gondoskodni egy gyermekről. Ugyanakkor az nem derül ki, hogy ez miként függ össze csak az azonos nemű párok örökbefogadásával, hiszen szeretetet, stabilitást és gondoskodást a különböző nemű párok is nyújthatnak a gyermekeknek.
Aligha véletlen, hogy az LMBTQ-lobbi mellett kiálló szervezetek az utóbbi hetekben kezdtek egyre hangosabban kampányolni az azonos neműek örökbefogadása mellett. Mindez azt jelenti, hogy
Láthatóan Magyar Péter hajlandó engedni az LMBTQ-lobbi követeléseinek, mivel nemrég hitet tett az azonos nemű párok örökbefogadása mellett, amit egy rendkívül extrém példán keresztül vezetett le. Ugyanis a kormányfő a parlamentben az ellenzék felé intézett aktuális kirohanásában arról beszélt, hogy
De korábban azt is egyértelművé tette a kormányfő, hogy nem áll a Budapest Pride megrendezésének az útjába.
A genderaktivitisták érthetően kitörő örömmel fogadták Magyar Péter kijelentéseit, azonban az LMBTQ-lobbi rögtön előállt a további követelésekkel. Az Amnesty International szakpolitikai javaslatot fogalmazott meg a Tisza Pártnak, amelyben azt sürgeti, hogy Magyarország szüntesse meg az azonos nemű párokat érintő jogi különbségtételt, és tegye lehetővé számukra a házasságkötést. A szervezet szerint a választás után megnyílt a lehetőség arra, hogy az új kormány maga mögött hagyja a korábbi kabinetek megosztó politikáját, és egyenlőként ismerje el az azonos nemű párok kapcsolatait és családjait.
A cikkben példaként szerepel, hogy az azonos nemű bejegyzett élettársak nem vehetik fel egymás nevét, nem fogadhatnak közösen örökbe, egymás gyerekeit sem fogadhatják örökbe, és mesterséges megtermékenyítésben sem vehetnek részt. A szervezet konkrét jogszabály-módosításokat is javasol, többek között az alaptörvény, a polgári törvénykönyv és a házassági névviselés szabályainak átírását.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Csudai Sándor)