Zséda kivételt tett: az új párjáról beszélt
NLC
2026-06-23 14:11
Mindig is igyekezett a magánéletéből csak egy kis szeletet megosztani a nagyérdeművel Zséda, aki most őszintén mesélt a válásáról és az azt követő időszakról.
Annyira sokat nem írtak a magánéletemről korábban sem, ez lightos volt mindig, mert az ízlésem ennyit engedett. Ennyit akartam, hogy lássanak. Igen, volt olyan, hogy kicsit korábban eljutott az info, mint szerettem volna és én még nem dolgoztam fel annyira az eseményeket, de ez sem volt szörnyűséges
– utalt az énekesnő a válására a Hazai Slágerben, ahol őszintén mesélt a történtekről. „Amikor megírták, egy kicsit meg is szabadítottak ettől az érzéstől. Már rég megtörtént, már rég túl voltunk mindenen. Ez olyan hülyeség, hogy nekünk félni kell, hogy most akkor mi lesz, legalábbis én így voltam ezzel. Aztán amikor végre megírták, nem történt semmi. Nem szakadt le a mennyezet” – emlékezett vissza a történtekre Zséda, aki azóta kollégája oldalán találta meg a boldogságot.
Mi együtt dolgoztunk nagyon régóta. A közelemben volt, de jó sok idő eltelt, nagyon sok mindent tudtunk egymásról. Volt, hogy elmentünk ebédelni vagy találkoztunk barátilag, csak úgy a zenélésen kívül. Úgyhogy igazából ez egy barátságból alakult át. A Budapest Parkos koncerten, talán ott indult el, hogy szorosabbra fűződtek a szálak
– idézte fel kapcsolatuk kezdetét az előadó, aki mindent megtett, hogy a változás senkinek se okozzon törést.
„A bizalom az rögtön megvolt, de idő, amíg át tudod alakítani az egész életed, meg mindent, ami körülvesz és ez nem csak rólam szól. Én voltam ebben magamnak a legutolsó. Azt szerettem volna, hogy mindenki rendben legyen, a fiam, a volt férjem, hogy mindenki tudjon haladni az eseményekkel. Nekem fontosabb volt az, hogy ők ezt hogy élik meg, hogy jól éljék meg és mindenki megtalálja az új a szituációban azt, ahogy neki jó. Ez nagyon sokaknak fontos, pláne ha valakit szerettél, nekünk ez majdnem húsz év volt. Én indítottam el, hogy változtassunk, de az, amíg mindenki megtalálta ebben az útját, az azért évekbe telt” – tette hozzá Zséda.The post Zséda kivételt tett: az új párjáról beszélt first appeared on nlc.